Kereskedők útja

Calypso

A kereskedők útja nagyon impozáns hely volt. Damarel belvárosának igazi égköve volt ez az út. Az ide látogatók nem hevenyészett bódékat találhattak.
Tiberius pedig nem hiába választotta ezt a nyilvánvalón előkelő helyett. Az oldalán az ágyasa, a macska hibrid haladt.
- Gyere Kócoskám, ne maradj le. A végén még kirakatba találnád magad - kacsintott rá a férfi, aki amúgy nem engedte el egy percre sem a hibrid nőt. Ha már az ágyasa, akkor kell néhány olyan öltözék is, ami ezt kiemeli. Na jó... Tiberiusnak kell, hogy ő legeltesse a szemét a nőn.
Nem sokan voltak ebben a késő délutáni órákban az úton. A férfi kimondottan örült a kevés járókelőnek, hiszen a macskafüles hibridnő, igencsak vonzotta a tekinteteket.
- Erre gyere Calypso - terelte az egyik üzlet irányába a férfi a nőt. Mi tagadás, a látvány a kirakatokban magukért beszéltek, de mielőtt túl költekezné magát szerette volna letudni a kötelező vásárlásokat. A kirakat, amitől elterelte a macskát, kézműves ékszerek, szobrok egyéb dísztárgyak vártak leendő gazdáikat. Szó mi szó, nem lenne rossz valamit venni még a macskának, amibe kedvét lelheti... De... szíve, legalábbis amit a szívének nevez, szerint még Daeriah-nak és Britthany-nak is vett volna valamit. Bár a volt menyasszonya a Tiberiustól kapott fekete tovero ménnel lett gazdagabb egy tavaszi reggelen.
A férfi felsóhajtott és beterelte a macskát az üzletbe.
- Áh, Theunissen úr! - csendült egy lelkes hang, s nem sokára a hozzátartozó alak is megjelent. Tiberius elmosolyodott, majd előre tolta Calypso-t.
- Neki kell megfelelő öltözék - közölte a férfi. Bízott benne hogy a másik, nyurga, testalkatú férfi megfelelő öltözékeket mutat nekik. Tiberius úgy is meg fogja kérdezni a nőt, hogy melyik nyerte el a tetszését.

Izgalmas hely volt, meg kellett hagynia a cicusnak is. Hiszen soha ennyi ember nem vette őt körbe, talán egyszer még a Ceres Kastélynál találkozott ennyivel, de ott sem éltek annyian, mint Damarel városában. Ez az első héten frusztráló volt a számára, de ahogy teltek a napok, majd a hetek a szorongása elmúlt. Voltak ugyanis rosszabb élményei, is mint például az első este, mikor Tiberiustól külön került. Először boldogan indult el tulajdon szobája felfedezésére, de szomorúan fedezte fel a későbbiekben hogy az bizony nem csak az ő kénye s kedvére lett kiadva. Vérfarkasokkal osztozott egy szobán, sok-sok cseléddel és a birtokon dolgozó szolgálóval.
Így hát az emberek szinte jutalomként szolgáltak a fáradt cicusnak, aki hozzájuk hasonlóan, a férfibe karolva annak balján szemlélte meg a mellettük elhaladókat. A gyönge emberi erővel bíró kacsókat szorosan fonta körbe a férfi szálkás felkarjánál.
- Megyek-megyek! - követte szapora léptekkel a férfit, akinek sietős léptei végett szinte már kocognia kellett mellette.
A lábait kapkodta a lila ruhájában, mely mellkasnál egy fekete csipkés anyaggal volt megkülönböztetve az abroncsra rétegezett lila anyagtól. A karjain fekete áttetsző kendőkkel volt felerősítve, így azok egy finom masniban voltak meghúzva a karján.A mezítláb cicus ugyanis ebben a pillanatban egy nemes kisasszonynak tűnt és lábait fekete cipellők ékesítették.
Mihelyst betértek az üzletbe Calypso szépen elengedte a nemest és füleit radarként használva, igyekezett megkülönböztetni kinti és benti neszeket. Az hogy a kisasszonynak keresett ruhát merőben megváltoztatta Calypso hozzáállását, kérdően pillantott a férfire és félredöntötte kissé a fejét.
- Nekem?? - nézett értetlenül egyenesen bele a férfi mogyoróbarna szemeibe.

Tiberius kicsit lassított a léptein, hogy a nőnek ne kelljen rohannia mellette. Ennek ellenére Tiberius sietett, hiszen valahol gyorsan le szerette volna tudni a vásárlást. Szerette volna minél előbb vissza vinni a cicát a kúria biztonságos falai mögé. Hiszen még is csak egy vérmacska hibrid volt, az pedig nagyon is ritka volt a maga nemében. El akarta kerülni Tiberius, hogy bármi atrocitás érje bármelyiküket is.
Bent az üzletben, Tiberius szeme már mérte is fel a kínálatot, mikor felfogta a mellette lévő cicus kérdést.
- Igen. Neked - bólintott a férfi, majd az eladóra nézett, aki már addigra néhány ruhát össze is válogatott. Tiberius kedvtelve nézte az elsőként kihozott igazán díszes, csicsás darabot.
- Valamim egyszerűbbet, ha lehet Baldo - kérte a férfit. A ruha egyébként fekete és vörös volt, és annyi csipke volt rajta, hogy Tiberius azon gondolkodott, hogy ruhának vagy másnak készült. Mondjuk függönynek, vagy asztalterítőnek.
Tiberius gondolkodott, hogy vajon hogyan is hívhatná fel a férfi figyelmét, hogy a látszattal ellentétben a mellette lévő hölgy nem a kedvese, csupán egy rabszolga.
- A hölgy... - kezdte Tiberius, aztán elharapta a mondatot. Nem akarta megszégyeníteni a nőt, ha csak egy egyszerű rabszolgának, vagy ágyasnak titulálja. - A vendégszeretetemet élvezi, azonban az egyszerűbb ruhák praktikusabbak - közölte burkoltan a férfi, és Calypso kezét megfogva, melyen a karperec függött kissé megemelte. A jel, a billog ott virított, s hirdette, hogy a nő, Tiberius tulajdona.
- Értem uram! Máris mutatok néhányat, ami talán jobban megfelel a hmm... a speciális igényeknek - felelte a férfi.
Baldo Barlow az egyik legjobb kereskedő volt, ha ruhákról volt szó. Nem dolgozott olcsón, minden ruha, ami nála készült egyedi darab volt. Rendszerint megrendelésre készített, de néha a megrendelő nem fizetett, így azok vártak a vállfákon és a próbababákon a leendő gazdájukra.
A következő darab, amit mutatott Baldo egy krémszínű példány volt arany díszítéssel.
- Ez hogy tetszik, Kócos? - fordult Tiberius kíváncsian a nő irányába. Neki tetszett. Eléggé egyszerű volt, de a maga nemében még is csinos és elegáns.
- Mutass még Baldo! - parancsolta a férfi.
- Igen, uram! - Tiberius azon csodálkozott, hogy Baldo nem tisztelgett, hanem csak rohant hogy újabb és újabb ruhákat hozzon elő.
- Ezt mindenképp elvisszük! - határozott a férfi, és magához intette Calypsot, hogy vajon ő mit szól a ruhához. Bár tény és való, bármi is legyen a nő véleménye, Tiberius úgy döntött, hogy ezt megveszi neki.

Calypso figyelmesen hallgatta a két úriember csevegését, bár be kellett ismernie magának töredelmesen, hogy Theunissen úr hangja sokkal kellemesebb volt mint Baldo hangja. Az üzletember szolgálatra kész jelleme igencsak tetszett az asszonynak, de nem tulajdonított sok jelentőséget a létének. Ebben nem változott az elmúlt hetek során, hogy minden emberi életet egyenlően értékeljen.
Ha valaki úgy cselekedett ahogy azt ő elvárta, a dicséret mint finom, odaadó pillantás érte azokat akik megérdemelték. Sokak azonban ezeket az aprócska "köszöneteket" soha sem vették észre és dörmögve, orruk alatt morogva mentek tovább.
Caly türelmetlenül pillantott az első elé helyezett ruhadarabra, valóban nem volt olyan ami az ő ízlésének megfelelt volna. S ha már volt beleszólása, akkor ő is szerette volna megjegyezni halkan azt, hogy az a ruha kiesik az ő ízlésvilágának tág határaiból.
- Nem, felejtsük el ezt az abroncsos díszleplet. Minden egyes Istennői porcikám kivillanna belőle. - söpörte félre szinte egyetlen mozdulattal, mire a ruha kis híján lehullott a földre. Tekintete a következő ruhára emelte majd felszisszent, szinte azonnal félre dobva azt az ötletet hogy ezt vegye fel a későbbiekben. Nem is telt el hosszú idő, ekkor már egy kedvezőbb ruhát helyezett a neves szabó a hibrid úrnő elé. Calypso szemöldöke felszaladt, egy félmosoly jelent meg arcán majd kezével óvatosan megérintette annak anyagát.
- Ez gyönyörű... ez igencsak kellemes a szemnek.~ - mosolyodok el halványan majd kezeibe vette a ruhát, körmeivel vigyázva arra, hogy ne tegyen kárt annak királyi anyagában. Eközben tekintetét sem kerülhette már el a következő darab. Ez bizony fekete volt, teljes mértékben, néhol sötétszürke anyaggal felpezsdítve. Kebleinél egy kevéske fekete csipkével is el volt látva.
- Tiberius... én ezt szeretném! - szakadt fel belőle kérlelően.

Tiberius csak csendben várt, s a sokruha között ingázott a tekintete. Persze, fél füllel hallgatta a nő megjegyzését. Halványan el is mosolyodott, hiszen az első ruha az ő tetszését sem nyerte el. Bár felszisszent, ahogy Calypso lendületesen félre söpörte. Nem szeretette volna, ha plusz költségekbe veri őt a nő. Akkor azért nagyon harapós lett volna a férfi.
Tiberius örült, hogy a zöld ruha elnyerte a nő tetszését. Az övét nagyon is. Azonban, mikor meghallotta a nő szájából az ő nevét, kérdőn pillantott a macskára.
Kedves félmosollyal nézte a jelenpillanatban nagyon is aranyos arcot vágó ágyasát, ahogy egy számára nagyon tetszetős ruhát figyelte. Ám a ruhánál egy dolog tetszett Tiberiusnak jobban. Az pedig a kérlelése volt.
Közelebb lépett hozzá, majd átkarolta, hogy a cicafülekbe suttogjon.
- Ugye tudod, hogy ebbe napközben nehéz lesz bármit is csinálnod? - érdeklődött némileg gúnyosan. Várt néhány pillanatot, hogy kiélvezze a szavai mögött megbúvó rejtett utalást, miszerint erről most jobb ha lemond a nő. Ez, abban merült ki, hogy azok a bizonyos, bársonyos macskafülek lekonyultak.
Szinte leereszkedően paskolta meg Calypso fejét Tiberius.
- Ne aggódj Kócos, elvisszük ezt is. Nem csak két ruhát kapsz, ne aggódj - közölte a férfi, majd, míg Baldo nem figyelt egy gyors csókot lopott a macskától.
Baldo eközben öt különböző ruhával tért vissza.
Az első és a második ruha kimondottan erre a nyárias időkre volt kitalálva. Tiberius a másodikat nagyon is szívesen megnézte volna Calypso-n.
- Az elsőt elvisszük - jelentette ki a férfi, ám ennek ellenére kérdő pillantást vetett a nőre, hiszen neki fog kelleni hordania, nem pedig a férfinak.
A harmadik ruha egy egyszerű szabású, dísz mentes darab volt. Egyedül az anyaga árulkodott arról, hogy nem egyszerű cseléd ruha. Tiberius csak biccentett Baldo-nak, hogy csomagolja el azt is.
A negyedik és ötödik ruha... hát Tiberius csak megvonta a vállát. Válasszon a macska.

Avery


Néhány óra alvás után, amikor a nap már magasan járt, mikor is a Theunissen birtok egyetlen ura felkelt és nagy nehezen elszakadt kedvese ölelő karjaitól. A háza népe, ha volt olyan szemfüles végig nézhette, hogy a birtok ura, egy szál semmiben végig caplat a folyosón, kedélyesen dudorászva, hogy a néhány ajtóval odébb lévő lakosztályába visszatérvén felfrissüljön.
Nehéz szívvel lépett be a kúria egyik és egyetlen lezárt szobájába, hogy valamiféle ruhát hozzon ki onnan Averynek. Nem akarta, hogy a lány, egyszerű cseléd öltözetben járjon-kelljen, még ha ez csak ideiglenes megoldás volt.
- Öhm... - kezdte a férfi sután, miután a lány kezébe nyomta az egyszerű szövet ruhát, mely bár nem volt díszes, de még is kellően mutatós volt.

***

Tiberius hosszú hónapokig kerülte a belváros ezen részét, ám most Avery miatt újra ide tért be vásárolni. A kereskedők útja mit sem változott a hónapok alatt. Talán csak a kirakatok változtak meg, s előtérbe került a sok szőrme és bunda.
- Avery... - fordult Tiberius a hibrid lány felé, majd karjával körbe mutatott az úton. - Remélem itt találsz kedvedre való öltözéket!
A nemes úr bízott ebben, hiszen itt minden szinte egyedi darab volt.
- Hol szeretnél kezdeni? Melyik árust tervezed kifosztani? - érdeklődött az úr mosolyogva, miközben magában élre égett néhány röpke imát, hogy a lány ne forgassa ki a vagyonából. A férfi előre látásáról tett tanúbizonyságot, mikor nem egy, nem kettő, hanem egyenesen három arannyal tömött erszényt vitt magával.

- Szóval, a kereskedők útjának teljes négyzetméterén garázdálkodhatok. vásárolhatok, megvehetek mindent amit akarok. Nem igaz? - Tette fel végül jól megfontolt hallgatás után a kérdését. A ruha melyet Tiberius adott rá, nem éppen az ő ízlés világa volt. Bár nem lehetett volna megmondani 100%-ig pontosan mit is keres a lány. A tekintetében ugyanolyan tudatlanság és elveszettség ült ki mint a férfi arcára, persze mindkettőjük másképp élte meg a vásárlást. Tiberius a pénzét féltette, Avery azonban nem tudta az ízlésficamával érdemes e vásárolnia bármit is anélkül hogy ellenszenves viselkedést váltson ki a nemesből. Vagy éppen az őket körbeölelő kisebb tömegen, hol több rabszolga tartó nemes cselédje és rabszolgája épp ebben az időpontban tette s vette magát. Volt néhány, akiknek az arcán ült meg rendíthetetlenül az égetett sólyom vagy oroszlán szimbólum. Mások a lapockájukra kaptak billogot, mint a mének és kancák egyes ménesekben.
- Mi lenne ha keresnénk valami, valami elegáns üzletet? De legelőször lehet, de csak előfordulhat hogy egy kabát jót tenne a lelkemnek.. nem gondolod? - Próbálta rávezetni finoman Theunissen urat a hűs téli időjárásra, hiszen már javában elérte őket az északi áramlatok fagyos szele. Mindenesetre, a jó ebben az egészben csupán annyi volt: Tiberius veteményese és szőlőtökéi nem áznak ki a földből, helyette üvegesre fagyhatnak.

Tiberius elgondolkodott, hogy vajon nem fogja-e a későbbiekben megbánni a válaszát. Végül azonban nem törődve a piszkos anyagaikkal, bólintott a lány kérdésére.
- Igen, nyugodtan - felelte Tiberius. Ilyen engedményt még senkinek nem tett. - Tessék - nyújtott át egy arannyal teli erszényt. - Van olyan bolt, ahova nem mennék be veled - utalt a férfi arra, hogy ha netán Avery alsó ruházatot is venne, azt nem most nézné meg rajta, hanem majd az ágyban óhajtja a lányt kihámozni belőle.
- Óh, igaz is... - pislogott szaporán a nemes úr, hiszen feledékenységről árulkodott, hogy nem látta el Avery-t, prémes, bélelt utazóköpennyel, mielőtt kiléptek volna a kúria ajtaján. - Noha, a különleges véred gondoskodik arról, hogy ne legyél beteg. Ámbár, való igaz, nem kéne kitűnni a tömegből - tűnődött hangosan a nemes úr, majd bosszankodva, morogva nézett körbe a szép, macska köves utcán. - Itt mindig ennyien voltak?!
Morgása mondhatni rövid életű volt, hiszen követte a lány pillantását, ahogy az a többi rabszolgát nézte. Tiberius mellé lépett, és óvón átkarolta a vállát.
- Most már az enyém vagy! - jelentette ki, és puszit nyomott a fejére. - Senki nem vehet el tőlem! - suttogta a selymes hajkoronába, majd tüntetőleg kézen fogta a lányt. Ha figyelték őket, ha nem, a nemes úr ezzel is mutatta, hogy a lány az övé.
- Kéred a köpenyemet, ha már ennyire ostoba voltam és megfeledkeztem, hogy neked is adjak egyet? - érdeklődött Tiberius, úriemberhez méltóan, ha már egyszer az volt... vagyis, nyomokban tartalmazott olyan jellemvonásokat, melyek egy úriemberrel voltak jellemzőek.

Avery kissé esetlenül állt hozzá a dologhoz, és mialatt a férfi átkarolta a tekintete a nemesség kiemelkedőbb alakjaira terelődött. Ott volt néhány korábbi gazdája, akikkel megfogadta: ebben az életben más soha többet nem fog egy útra tévedni.
- Ezek az emberek kiábrándítóak, azt hittem hogy Damarel elég nagy város hogy soha többet ne kelljen a képüket bámulnom. Egy levegőt szívnom velük.. de hát ezzel kell beérni, nem igaz? - Sóhajtotta kissé frusztráltan a lány, majd tekintete visszatért a nemeshez aki széles mosollyal az arcán és elhivatottsággal telve igyekezett meggyőzni arról, hogy soha többé nem kell tőlük rettegnie.
- Szóval akkor nem vagy hajlandó fehérneműt választani nekem, s végül inkább úgy döntesz hogy megvárod az estét mielőtt találkozhatnál velük? - Tért el kissé a jelenlegi tárgytól és a kínos érzést a mellkasában enyhítve, újra a vásárlást vette téma alapul.
Az egyik árus szebbnél szebb cipőket helyezett ki, de a sarkuk és a giccses stílus végett nem igazán akaródzott azokat közelebbről is megtekinteni.

- Azt hiszem, meg kellene köszönnöm a köpenyt amiket most ezen a néhány órán majd alaposan bemocskolok majd a macskaköves utakat járva az üzletek között. - Igazította magára a köpenyt, majd a férfi ingébe kapaszkodva lehúzta annak fejét magához közel és az ajkaira csókolt.
- Rettenetesen fagyos vagy, remélem tudsz róla.~ - duruzsolta neki szerelmesen, majd elengedve abban a pózban hagyta: legörnyedve az út kellős közepén.
A prémes standhoz sietett és egy fekete hosszú szőrű bundát vett a kezeibe, tekintete ragyogott, ahogy arcát lassan belefúrta.
- Akarom! -

Tiberius szemmel láthatóan tanácstalan volt. Nem igazán tudta mire vélni az Avery felől áradó bizonytalansági. Hiszen ő, el mondta. Biztosította a férfi arról, hogy nem fogja elhagyni, nem fogja hagyni, hogy bárki is rátegye Avery-re a mancsát.
- Damarel meglepően kicsi ilyen szempontból - nevetett fel a nemes úr jó kedvűen. Pedig, hjajj, de bosszús volt. Ezt egy kellemesnek ígérkező programnak szánta, kellemes időtöltésnek, nem pedig annak, hogy Avery frusztráltan érezze magát.
- De mondtam... - kezdte a férfi. - Nem engedem, hogy bárki is rátegye a kezét rád ezek közül az ágy halott makákók közül! - jelentette ki Tiberius határozottan, kissé emelte b hangon. Szerencsére vagy épp nem, de senki nem hallotta meg a nemes urat.
- Mit kéne tennem Avery, hogy elhidd komolyan beszélek? - sóhajtott Tiberius kissé gondterhelten, hiszen semmi ötlete nem volt, mit tudna tenni, hogy a lány teljesen biztonságba érezze magát.
Avery kérdését halva csak elmosolyodott és közelebb húzódott a lányhoz, annak a füléhez hajolt.
- Nagyon szívesen elkísérlek fehérneműt választani, de figyelmeztetnek - kacsintott rá. - Nem ígérem, hogy abból nagy próba és vásárlás lesz. Előbb fordulhat az elő, hogy az üzlet egyik sarkába berángatlak, s folytatjuk az éjjeli elfoglaltság. Tudod, majd moroghatsz, hogy túl korai az előjáték - suttogta Tiberius a lány fülébe, majd halk nevetés közben eltávolodott tőle, s átkarolta a vállát.
A köpenyt ráterítette, hogy ne fázzon a hibrid leányzó. Tiberius úgy gondolta, hogy bőven megérte a néhány perces fagyoskodás, hiszen a jutalom, egy mézédes csók volt. A nemes úr mosolyogva nézett az ellibbenő leányzó után, aki talán elhagy a kezdeti bizonytalanságát bele értette magát a boltosok kifosztogatásába.
- Rendben - bólintott Tiberius. - Valami vastag köpenyt is nézz, lehetőleg prémeset. Mutassuk, nem valami ágról szakadt nőszemély vagy, hanem Lady Viverette! - adott utasítást Tiberius, miközben intett az árusnak, hogy csomagoljon mindent, amit a lány akar.

- Sajnálatos módon túlságosan is kicsi, így hát esélytelen a számomra hogy teljes mértékben meglógjak előlük itt. - Sóhajtott fel hosszas hallgatás, standok közötti nézelődés után. A kezeivel összefogta tarkóján haját, majd a teljes adagot átemelve jobb vállán. Elkezdett néhány tincsét ujjaival tekergetni.
- Én elhiszem hogy te komolyan beszélsz, de mi van akkor ha ők nem hisznek neked és megpróbálnak néhány kisebb erszényért megvenni tőled? - Suttogta kissé megszeppenten, majd a ruhája anyagába markolt és felemelve azt elkerülte hogy egy ügyetlen gyermek rátaposson.
- Jaj ne, mi lesz velem ha ott helyben magadévá teszel és magadat megszégyenítve az árusok előtt kivívod azok nemtetszését? - igyekezett azzal hogy rávezesse urát, a hely és az idő nem alkalmas arra hogy ők ketten egymásba gabalyodva kielégítsék folyamatosan feltörő testi és buja éhségüket. Ajka mindeközben ismételten ostrom alá vonta Tiberius ajkai formálta végvárát, és sajátjait rátapasztva apró csókokkal kezdte el illetni amazt. Végül elmosolyodott és a köpenyt magán tartva fél kézzel, másikkal közelebb húzta magához a férfiút és szorosan hozzábújt.
- Lady Viverette, mi? - Gúnyolódott, s élcelődött komolytalanul a nemesen majd a nyakához hajolt és finoman rácsókolt annak bőrére. - Szeretlek... - Szaladt ki telt ajkain, mikor pedig erre maga is rájött a szájára tapasztotta két kezét és zavartan átadott egy aranyat az árusnak. A köpenyt pedig leemelve vállairól, a férfi fejére hajította. Ezzel megvakítva, míg a dáma belebújt a fekete köpenybe. Fejére pedig ráigazította annak szőrmés csuklyáját.
- Segítesz nekem ruhát választani? -

A férfi kissé gondterhelten sóhajtott fel, és túrt bele a hajába, azt némileg összeborzolva ezzel a tettével.
- Nézd - kezdte lassan a férfi, de annál komolyabban. - Nem. Vehetnek. El. Tőlem. - hangsúlyozta a szavakat. - És. SOHA. Nem. Foglak. Eladni, odaadni! Jegyezd meg te nő! - tette hozzá, miközben az amúgy is közel lévő nőt magához húzta és csontropogtató ölelésben részesítette. Hogy a faji különbségek miatt végül kinek ropogtak a csontjai... fedje jótékony homály. Tiberius azért bőszen reménykedett abban, hogy nem repedtek meg a bordái.
- Nem foglak eladni! - jelentette ki a nemes úr. - Ha eddig lett is volna megközelítő árad, most már nincs. Nem tudnának érted annyi aranyat, bármiféle anyagi dolgot ajánlani. Még annyit se, hogy meggondoljam - próbálta elmagyarázni, tény és való, hogy eléggé sután a férfi, hogy számára Avery most már felbecsülhetetlen értéket képvisel. Evégett a lány már nem eladó.
- Nos, ez a Kereskedők Útja. Itt nem lófrál minden boldog-boldogtalan. Itt, kifejezetten a magamfajtához van csak szerencséjük az árusoknak. S... a legtöbb ember hallgatása megvehető. Vagy arannyal, vagy szívességgel. Egy pillanatnyi szívességbe nem halok bele, ámbár ő igen, ha engem mert zsarolni, vagy fenyegetni. Az út összes kereskedője boldog lenne attól a tudattól, hogy náluk szórom el az aranyamat - fejtette ki a férfi pökhendin.
Tiberius eleinte nyugodtan  tűrte a sok kis apró csókot, majd eltolta a lányt.
- Ha így is folytatod meg a bolti se jutunk el - mormogta a nemes úr. Bár tény és való igazat mondott. Ettől függetlenül kimondottan nem állt szándékában az egyik üzlet hátuljában magáévá tenni a lányt. Tiberius noha gazdag volt, nem volt ostoba és nem állt neki két kézzel szórni a pénzt.
A könnyed romantikázás akkor futott zsákutcába, mikor Avery könnyed, de gúnyos megjegyzést tett a megszólítására.
- Talán nem tetszik? A Viverette úrnő, jobban tetszene? Vagy mit szeretnél hallani? - érdeklődött szintén gunyoros hangon a férfi. Valóban érdekelte, hogy vajon a lány milyen megnevezést tartana illónak, vagy kedvére valónak, ám az a bizonyos szó...
- Hogy mi...? - lepődött meg a nemes. Tiberius komoly gondokkal találta szembe magát, hiszen nem tudta miként is reagáljon az elszólásra. Egyáltalán reagáljon-e rá valamit?
Fürkésző pillantást vetett a lányra.
Alig huszonnégy órás is érettség után ezt a kijelentést a férfi meredeknek tartotta. Nem bízott, nem mert bízni Avery szavába, hogy valóban szeretné.
Végül a fejére eső köpenye volt az, ami megmentette a válaszadástól. Gyorsan bújt bele a meleg szövetbe, melynek most Avery-illata volt.
- Persze - mosolygott a férfi. Ilyen se volt még, hogy ő válasszon ruhát, persze a rabszolgáit leszámítva. De Avery nem volt az. Tulajdonképpen nem tudta Tiberius, hogy a lány milyen titulust is érdemelne.

A kishölgy mutató ujjával végigsimított az orra alatt, ezzel a nyulak orrának mozgását imitálva. Az orcája rácba rándult, szemei alatt és a késői nevetőráncok szinte megjelentek az arcán - szerencsére ezek csak a pillanatnyi hangulata végett bátorkodtak túl hamar megjelenni a babapuha bőrön.- Akkor ezt egy hatalmas ígéretnek veszem, amit remélem hogy be is fogunk tudni tartani. - bátorkodott némi édes cinizmust belevinni a hangjába. Ezután elhúzta a kezét, illedelmesen kihúzta magát és a karját átvetve  széles vállakon a kék szempárral furakodott bele, amaz mogyorószín íriszeibe. Kereste az eladott lelket, de csak egy kellemetlen első találkozáskori emlék hagyta alkohol aroma csapta meg az orrát. Ez természetesen nem Tiberiusról érkezett most.
- Ugh, azt mondtad hogy a Kereskedők útján nem ténfereghet holmi pórnép, de arra te sem számítottál, hogy egy-két részeges nemes betévedhet harmadnaposan... az viszont ez egyszer vígasztal, hogy ez a szag nem belőled árad. - Sasszézott odébb és a férfi puha köpenyébe fúrva orrát és arca egy részét, homlokráncolva és orr markolva kezdte el keresni tekintetével a szag forrását. Egy kereskedő kínálta a messzi vidékről hozott borait, torokmaró fertelmeit, amiket vélhetően olcsón szerzett itt azonban busás áron próbál majd meg túladni, hogy a nyeresége a kiadások 5x-se legyen legalább! Hiszen akad olyan nemes, mint például Tiberius is, aki soha életében nem hagyta még el Damarelt és ezáltal nem mindennel van képbe. Hiszen a tanult emberrel is megesik, olyasmivel találja szemben magát amikről a tanítói sosem beszéltek neki.

- Ha így folytatom, részegesen támolygunk el a boltig, mert ez az alkohol párlat van olyan erős tíz méteres távolságból is, hogy egy kortyért sem kell fizetnünk de már két fejjel áld meg mindenkit a szemünk.- Pusmogta a vaskos anyag alól, többet pedig nem is várakoztatva magukat, összehúzta a fekete prémet és egyenesen elindult az egyik patyolat külsejű szalonba: természetesen nem a fehérneműk végett.
- A Viverette úrnő az túl nemes, én pedig, valljuk be őszintén hogy egyáltalán nem vagyok az Tiberius. Még csak a közelében sem járok az erényeknek, amivel egy nemes rendelkezik... - toporgott egy helyben egy darabon, mire sár és egyéb út menti mocsok hullott az ajtó elé. Összedörzsölte az átfagyott kezeket, ujjacskákat és kézfejeket. Ezután pedig egyenesen egy ruhához lépett. - Egyébként pedig, haboztál az öleléssel mikor azt mondtam szeretlek... ne félj, nem vagyok szerelmes, nem kérem meg a kezed egy nap után.~ - jegyezte meg megsimítva az anyagot, orra alatt somolyogva.

Tiberius érdeklődve nézte, ahogy ráncolja az orrát a lány. Ez a férfinek mókás volt, hiszen a bolyhos kis nyuszikra emlékeztette, amit a birtokán élő vérfarkasok néhanapján előszeretettel vadászták le.
- Megbízhatsz bennem, Avery! Sosem szegem meg az ígéretemet! - jelentette ki a férfi nagy hévvel, s kissé emeltebb hangerővel. - Nem fogok tőled megválni. Ám! - torpant meg egy szóra Tiberius, mondjuk eddig se ment... - Te szabadon távozhatsz a birtokról, mikor kedved tartja. Nem vagy fogoly, nem vagy a tulajdonom - fogalmazta meg kissé szerencsétlenül, hogy nem, nem elküldeni akarja, csak ha a lány elmenne, akkor nyugodtan megtehetni. Tiberius nem fog az útjába állni. Nem, nyilván nem fog. Megy vele együtt, vagy utána. Helyzettől függően.
- Én még szerencsére nem érzem az átható cefre szagot, de a te orrod jobb, mint az enyém - utalt arra, hogy a lány hibrid, s az ereiben csörgedező természetfeletti vér gondoskodik arról, hogy minden illatot, szagot a messzemenőkig részletesen érezzen. Az emberi szaglása, most Tiberiusnak az előnyére vált.
- Na köszönöm! - horkantott fel a nemes úr. - Bármiről is legyen szó kedvesem, akár az alkohol jellegzetes szagáról, az enyém különleges volt. Gondolom ebben az esetben különlegesen ocsmány - nevetett. Nem szívesen gondolt vissza az elmúlt napokra, mikor addig itta magát, hogy azt se tudta merre van fejjel előre. Bár... az most is rejtély a számára, hogy hogyan sikerült viszonylag egyenesen haladnia, egészen addig míg meg nem botlott a földön fekvő lányba. Talán nevezhető élete legjobb botlásának.
- Ne is beszélj alkoholról te nő! Napokig nem akarok, mit napokig, hetekig nem akarok alkoholról tudni. Maximum annyit, hogy mikor mit érdemes eladni. De, hogy a boraimnak a közelébe se megyek, az biztos! - jelentette ki a férfi, s szinte beleborzongott a gondolatba, hogy ő most a közeljövőben igyon, bármi nemű alkoholtartalmú itókát. Még egy kis pohárkával sem.
- Ugyan... - horkantott fel Tiberius vidoran. - Még is milyen erényekkel rendelkezik szerinted egy nemes? - érdeklődött. - Nézz rám! Én is nemes vagyok. Milyen erényekkel rendelkezem, amivel te, belátásod szerint nem. Hidd el Avery, nagyon is helytálló az a Lady Viverette, vagy Viverette úrnő megszólítás. Nem kell, hogy zavarban érezd magad miatta! - nyugtatta meg Tiberius, majd újfent bizonyítva szerencsétlenségét egyszerűen megpaskolta a lány fejét. Hát... most még is mit csinált volna? Végül követte a nőt a szalonba, amit kinézett magának.
- Ööö... - erős gondolkodásba kezdett a férfi. - Nem haboztam! - kérte ki magának. Nem, nem fogja bevallani, hogy nem emlékszik az esetre.
- Na még szép, hogy nem... Azt majd én teszem egy alkalmas pillanatban - jegyezte meg, majd követte a lányt a fekete ruháig. Ami... ugyan ruha volt, de nem mindennapi használatra szánta a megálmodója, az biztos.
- Hmm... - köszörülte meg a torkát Tiberius. - Nagyon.. khm... merész - krákogta, miközben lelki szemei előtt megjelent Avery a ruhában. Hiába pislogott párat a kép csak nem akart megszűnni, így a férfi nem kicsit érezte magát zavarban.

Ha Tiberius ez utóbbit is elárulta volna neki, Avery vérig sértődött volna és az arcán talán egész estig elégedetlen grimasz ült volna. A hosszú pillák keretében, szűk komor sávként szuggerálta volna a férfit és a nemesnek egész délután óvatosnak és körültekintőnek kellett volna lennie: hogy a kis hibrid ne fejezze le mérgében, majd várja meg míg egyben tér vissza hozzá. Ezután természetesen, egy újabb fájdalmas vég lett volna a jutalma.
- Nem vagyok a foglyod, illetve nem azt kértem hogy ne is engedj el. Csupán reménykedtem benne, hogy tartod magadat ahhoz - nem adsz tovább másnak. - Magyarázta a nő, ezután már minden sokkal biológiaibb irányt vett. Hiszen Tiberius megjegyezte rendkívüli szaglását, természetesen nem a legdicsérőbb módon. Ahogy pedig megfigyelte őt, lassan rá ébredt, hogy orra alatt a férfi igen csak somolyog. Kissé lüktető érrel halántékán, karba tette még egy pillanat erejéig a kezét.
- Én sem akarom rajtad érezni, sem a cefre, sem a must, de egyéb torokkaparó, vagy kissé megerjedt alkohol tartalmú ital szagát rajtad. Bele se merek gondolni, miféle mocskot hagytál magad után odalent a borospincében. - Maga a tudat, hogy azokban a napokban találkoztak ők is, kiábrándítók és gyomorforgatók voltak. Averyt egy kisebb hányinger fogta el, szinte hasonló dózisban érezte a hányás és egyéb szesszel keveredő váladékok keverékét... ezen még az sem segített, hogy Tiberius most olyan volt, mint egy virágoskert.
- Egyet kell, hogy értsek veled Tiberius... sem bor, sem tömény ne kerüljön elém, mert már a gondolattól megkörnyékez egy termetesebb róka. - szálazgatta szőrmés köpenyének prém részét, tekintete pedig kissé ködösebbé, üvegessé vált ahogy egy sovány tócsára meredve belebambult a gondolataiba. - Nem is tudom, sem a vér, sem a rang nem áll rendelkezésemre.. de azt hiszem, én nem vagyok olyan beképzelt, nagyzási hóbortban szenvedő, pökhendi hólyag, hogy ilyen jelzőkkel illessetek. Egyébként pedig, a legtöbb nemes asszony Damarelben akkora mint egy vemhes tehén. - Veregette meg a nemes hátát, derekához közel majd megfogva jobb kezével amaz mancsát, a kézfejére puszilt aprón.
- De, de igen haboztál. - Emelt le egy újabb ruhadarabot, ebben a percben a komoly vásárlási szándéknak vélve a szabó is méltóztatott odalépni az ifjú... gerlepárhoz? Így a leánykéréssel kapcsolatos gondolatokat már nem tudta felvázolni a férfinak.- Akkor ezek szerint tetszik neked is ~. -
- Esetleg segíthetek az ifjú... házasoknak? - köszörülte meg első körben torkát Perkins, majd ingje ujjain igazítva egy keveset kihúzta magát. Elsőre talán, a hiányzó szemüvege miatt nem látta tisztán ki is áll előtte az úr személyében.

A férfi kérdőn figyelte a lányt, aki némán szuggerált, hogy Tiberius azon kezdett el gondolkodni, hogy vajon mit csinált, vagy éppen mit nem csinált, hogy ezt a komor, komoly vizslató pillantást kiérdemelte. Végül azonban a férfi nagy-nagyon szerencséjére ez a pillantás nem került át társalgásba, egyik fél sem tette szóvá. Tiberius örült ennek.
- Nem is engednélek el, sőt sehova se! Mellettem maradsz, nem hagylak el és nem is adlak másnak - hangoztatta Tiberius továbbra is határozottan, hogy nem, nem fog lemondani Avery-ről, és nem, nem fogja elengedni. - Jajj, te... - sóhajtotta a férfi. - Mit tegyek, vagy mit mondjak, hogy ezt el is hidd? - nézett rá tanácstalanul. Szemeiben ott ült a kétség, az aggodalom, hogy mivel is tudná biztosítani a lányt a szavainak igazáról, ha amaz kételkedik a kimondott szóban. - Írjam le, néhány tanú jelenlétében? - kérdezte, bár eléggé költőinek hangzott a kérdése.
Tiberius felnevetett.
- Aki rossz, az oda lesz beosztva takarítani - közölte, hogy milyen - szerinte - nagyszerű büntetést eszelt ki a rabszolgáinak. - Nem kell így erőszakos vagy tettleges nevelést alkalmaznom, mert egy-két kis rakoncátlan rabszolga akad a birtokon. A takarítás a pincében elég elrettentő, hogy mindenki olyan legyen, mint egy kis angyal. - Tiberius büszke volt magára. Ezt valamikor kora reggel találta ki, azóta is égett a vágytól, hogy megossza a szerinte még mindig zseniális fegyelmezési módszerét.
- Róka? Milyen róka? - forgolódott Tiberius. - Nem látok itt semmiféle állatot - vakarta meg zavartan a fejét, majd néhány pillanat múlva felkiáltott.
- Jaaa, vagy úgy... Az a róka! Oké, értem - bólogatott a férfi. Igen, nagy nehezen leesett, hogy Avery nem a vörös bundás jószágról beszélt. Igen, most hogy Tiberius belegondolt, eléggé furcsán is jött ki, hogy miféle vörös bundás róka kószálhatott volna Damarel belvárosának közepén.
- Vemhes tehén? - kérdezett vissza a férfi, miközben próbálta a fejében lévő képet összeegyeztetni Brithany-val. Nem, a lány koránt sem volt vemhes tehén, tehát Averynek nem volt nagyon igaza. - Nem - rázta meg Tiberius a fejét. - Ismerek nemes hölgyeket, akik inkább kecsesebbek, mint egy őzike, és távolról sem hasonlítanak az általad említett vemhes tehénre - jegyezte meg, majd igyekezett a fejéből kiverni a tehenes képet.
- Öhm...? - Tiberius kérdőn nézett, de végül elengedte a dolgot, hiszen a ruha az jobban lekötötte a figyelmét. Már-már tett volna néhány pikáns, arcpirító megjegyzést, mikor feltűnt a szalon vezetője.
- Igen - bólogatott Tiberius. - Amit a Lady kíván, azt mind elvinnénk, ugye drágám. Menj válogass kedvedre! - ha már házasoknak titulálták, Tiberius nem fogja lelőni a poént. Akkor ma úgy tesz, mintha házas lenne.

Nem válaszolt, és ez volt az a pillanat mikor Avery jobban is tette hiszen egyikük sem lett volna képes megmagyarázni a másiknak min is akadtak fen.
- Azt hiszem most már elengedhetjük a témát, sőt, inkább felejtsük is el. - Adta ki szinte parancsba az egyszerű megjegyzést, majd fogaival kissé becsípte alsó ajkán kiszáradt bőrét. Ezután elengedve azt, megnedvesítette nyelvével és Tiberiusra pillantott. - Bár ez a tanús megoldás, nem is olyan rossz.. bármennyire is festene nevetségesen. Olyan mint a házasság, gúzsba köt. - Vont vállat hirtelen, és mintha megjegyzése jelentéktelenné vált volna abban a pillanatban, lassan zsebébe csúsztatta kezeit.

- Szerintem már az büntetés, hogy egy olyan nemest szolgálnak aki néhanapján a boroshordók fenekére néz és utána összehányja az alagsort. - Nyelt egy nagyot, hogy még véletlenül se jusson eszébe rókát idézni a kereskedők útján, minden fontoskodó kékvérű előtt.

- Nem kell úgy magadra venni mindent, a vemhes tehén kifejezés sem az összes asszonyra vonatkozott. A menyasszonyod, akiről a szolgálók beszélnek, elmondásuk szerint egy imádkozó sáska kecses lépteivel bír. Csak félő, hogy elfújja a szél. - Vigyorodott el orra alatt a hibrid leány, majd tekintetét az elébük lépő szabóra vezette. Mint látható volt, illetve ahogy halhatták... Teljesen vak volt jelenleg ahhoz, hogy felismerje kivel is áll szemben.
- Oh, igen.. jómagam és a férjecském, valami igazán kifinomultat és egyben polgárpukkasztót nézne. - Jelentette ki, majd csalfa mosollyal arcán Tiberius formás fenekébe csípett.

Tiberius kissé oldalra döntötte a fejét, hogy jelezze nem igazán tiszta mire is gondol a lány, de végül bólintott. Neki sem volt ellenére a téma elengedése, bár elfelejteni nem nagyon akaródzott, hiszen a tudata mélyén ott motoszkált benne a leheletnyi sértettség, hogy Avery nem bízik benne. Noha... mondjuk Tiberius nem is csodálkozott rajta, alig egy napja ismerték egymást... S még is... a férfi ezt érzelmileg minimum egy évre tudta volna saccolni, ha nem többre. De felesleges volt ezen törnie a fejét.
- Miért kötne gúzsba? - kérdezte végül Tiberius. Bár eredetileg szó nélkül akarta hagyni, de csak nem bírt magával, muszáj volt megkérdeznie. Nem értette.
- Na köszönöm! - horkantott fel a férfi bosszankodva. - Csak, ismétlem, csak egyszeri eset volt! S azt hiszem nem kell emlékeztesselek arra, hogy nálam rosszabb úr is van - megsértődött volna? Áh, ugyan... dehogyisnem. Bántotta a finom kis önérzetes lelkét, hogy a lány úgy beszélt róla, mintha alkoholista lenne.
Tiberius nem tudott mást tenni, mint egyszerűen felnevetett. Aki esetleg nagyon közelről megfigyelte a nemes arcát megállapíthatta, hogy a nemes úr szeme sarkában egy-két örömkönny pihent meg.
- És te milyennek mondanád magad? - érdeklődött Tiberius vidoran. Ha a vemhes tehén megmosolyogtatta, az imádkozó sáska képe végképp nevetésre bírta. Azonban néhány pillanat után el is komorodott a nemes úr.
- Már nem a menyasszonyom. Nagyon hosszú hónapok óta nem - közölte halkan. Bár nem nem érintette kellemetlenül ez a téma, inkább csak elgondolkodott azon, ha feleségül vette volna Brithany-t vajon hogyan alakult volna az élete.
Az eléjük pottyanó szabó vak volt, ehhez semmi kétség nem fért. Tiberius elfojtott egy horkantást, mikor Avery közölte az óhaját.
- Elég kedvesem csak kinyitnod a szádat, és mindenkit megbotránkoztatsz - hajolt közelebb a nőhöz Tiberius. Ha a szabó vak is volt, nem biztos hogy süket is, így a nemes inkább vigyázott mit mondott. - Mit szólnál, ha a tegnapi vacsorát megismételnénk, ezúttal az étkezőben? Vagy a konyhának jobb volt a fekvése?

Avery arca korántsem volt meggyőző képes, és tisztán kiült rajta az a fagyos hangulat amit a nemes korántsem valami kedves gesztusa vont maga után. A keze megállt a manöken vállán, melyen a ruha is pihent , kicsit megfogta azt és markába szorítva nagyot roppant a kemény de üreges fa törékenynek nem mondható alakja. A rajta ülő rózsaszín ruha le is siklott a törött oldalon, majd a földre hullott. Ember legyen a talpán aki nevetni mer a hibrid lány szerény személyén.
-Mi olyan vicces?-Kérdezte türelme végén Avery, odakint pedig megtekinthető volt ahogy az ég sötétebb árnyalatot vesz és villámok csapnak össze szinte a szalon felett.Az esőzések már egy fél napja alábbhagytak, de most újfent eleredt az eső ezzel a népet hazaterelve a kereskedők útjáról.
-Azért mert a férfiak ódzkodnak, egyenesen irtóznak a házasságtól és ezáltal hamar elkanászodnak és inkább bordélyba mennek, ahogy Alexander is tette... hátrahagyva az egy szem kölkét.Ugyanis ti férfiak mindentől is elmenekültök, meghátráltok hogyha arról van szó hogy az ember, vagy asszon komolyan akar valamit. Szóval lehet sokat élcelődök a házassággal de egyáltalán nem tervezek férjhez menni.-Morgolódott hangosan, majd halkan felsóhajtva egy kevésbé barátságtalan mosolyt öltött. Összefűzte ujjait a mellkasán, pontosabban keblei felett majd kihúzva magát a már odébb is állt szabóra pillanatot, aki ezekben a percekben úgy tett mintha amellett, hogy vak még süket is lenne.
-Én vagyok a nyest, a hajlékony nyest aki úgy alkalmazkodik a környezetéhez mintha egész teste gumiból lenne.-Hozzá már nem fűzte amazt, hogy a képen vélekedik magáról, hogy ő maga bizony csupán egy élősködőnek számít a nemesi réteg köreiben.
-Azt hiszem eleget vásároltunk, lehet később még visszajövök ide ha már nem lesz ítéletnapi hangulat.-Zárta le végül a beszélgetésüket és közös túrájukat eképpen.

Tiberius bár nem volt ostoba, most még is eléggé ostoba arckifejezéssel pislogott, ahogy a hibrid lány arcán fagyos arckifejezés pihent meg. A férfi nem értette. De ahogy eddigi életében is tette, nem szólt, csak megvonta a vállát és letudta magában annyival, hogy 'hát jó'.
Tiberius inkább szó nélkül hagyta a kérdését, hiszen még is hogy magyarázhatta volna el Avery-nek, hogy éppen azon gondolkodik, hogy ő magát milyen állathoz hasonlítja.
- Nos, a damareli asszonyokat vemhes tehénnek, a volt menyasszonyomat imadákozó sáskának tituláltad. Magadat minek mondanád? Ártatlan bambinak? - döntötte a fejét oldalra Tiberius, majd elgondolkodva hümmögött. - Ühm, nos bár, a lábad valóban nem olyan szőrös és bundás, mint egy fiatal őzikének - nevetett fel. Bármi is legyen erre a lány reakciója, Tiberius lelki szemei előtt csak egy szó lebegett: 'Megérte!'
Bár a válaszát hallva a lánynak, Tiberius minden jókedve elszállt, s csak komor pillantást vetett úgy általánosságban mindenkire. Még a szabóra is, akinek amúgy az ujján ott díszelgett a jegygyűrű, holott a nemes úr tisztában volt, hogy a felesége már régen távozott az élők sorából.
- Na szép - horkantott fel Tiberius. - Egy kalap alá veszel holmi ostoba emberekkel, akiknek az élet csupán pár év. Lehet, hogy azok mennek a farkuk után, mert olyanok mint a kanos kamaszok, de én nem vagyok olyan. Bárki is volt ez az Alexander... Nos... ha meglátom megígérem neked, hogy kap egyet, vagy kettőt a képébe! - jelentette ki indulatosan Tiberius Theunissen, s amúgy örült, hogy a szabó mindeközben kisomfordált, s eléggé idősnek tetette magát. Azontúl, hogy persze Tiberius nem volt rest, s egy kisebb tetemes összeget hagyott a boltban a ruhákra, nem mellesleg a diszkrécióért is fizetve. Legalábbis ez volt a terv. Avery-t nem ismerte még annyira, bármit is súgtak az ösztönei, hogy ez nem így van. Hagyta, hogy a lány kedvére válogasson, nézelődjön.
- Egy nyest? Hmm... Nyest. Azok aranyosak - közölte végül Tiberius. Nem tudott sajnos semmi frappáns visszaszólással szolgálni a nyestet illetően.
- Rendben, ha valóban meg van minden - bólintott a férfi és ár készítette is elő az erszényét.

-Netán zavar a véleményem? Hogy számon kérsz kit minek, és hogyan írok körbe? Mert ha igen, akkor fogom a ruhákat, lepakolom szépen a földre és a fejedre öntöm a szütyőm... jobban mondva a szütyőd tartalmát.Utána fogom magamat és kisétálok a boltból, természetesen a köpenyemmel mert hideg van. Keresek egy rabszolga kereskedőt, és inkább elküldöm magamat...-Itt mély levegőt vett majd hirtelen hangszínt és erősséget váltva Tiberiusra förmedt.-SHA'DAWDARBA EGY ELŐKELŐ ÉS MEGÉRTŐ LAOCHRA NEMESHEZ VAGY TUDJA ÖRDÖG MI VAN OTT!-Sziszegte még utolsó szavait is akár egy támadásra készülő vipera, majd kiroppantotta ujjait és öklével tenyerébe sózva egyet hirtelen behúzott egyet Tiberiusnak.
Mindezt a bambis megjegyzésért, a sértésért, és a megjegyzésért.
A férfi teste szinte piheként röppent át két bábú között, mintha csak egy termetes bölény lökte volna fel őt és megállapodott a szabó asztalánál azt egy kissé megrepesztve. Első szemlátomásra úgy tűnt még meg is rogyott az a szerencsétlen öreg tölgyfa asztal...
-Végeztem. És egyébként... Alexander az apám volt.-Morogta még kissé lekezelő hangsúllyal, majd a kocsonyaként reszkető öreg kereskedőre pillantott akit nagy valószínűséggel a lökéshullám vezetett rá hol is lapult egész idáig a szemüvege.
A lány távozott, de fél füllel még hallotta az öreg kérdését: Jól van Theunissen úr?

Tiberius nagy levegőt vett és már-már kikérte volna magának, hogy ő nem számon kérte. Ő speciel nagyon is jól szórakozott a különböző neveken. A férfi ahogy hallgatta... féloldalasan elmosolyodott, mikor Avery korrigálta magát. Na igen, az ő pénze... nem a lányé.
Viszont arra még ő sem számított, hogy a lány csak úgy fogja magát és képen törli. Csak úgy a semmiből, hirtelen. A férfi, bár nem volt olyan faj tagja mely repülni volt képes, most ismételten megtapasztalhatta a repülés kétes örömét. Na meg azt, hogy landolni nem tud.
Bár eredetileg nem sodort volna el semmit, két karját még sem húzta be, ez vezetett ahhoz, hogy elsodort magával néhány drága kelmét.
Ennek ellenére, mikor a férfi előtt kitisztult a világ, csak ennyit mondott:
- Megérte, ez bizony megérte!
Ha a lány ismerte is egy kicsit a nemes urat, mármint az elmúlt egy talán másfél nap alatt kiismerte a férfit, akkor biztos lehetett abban Avery, hogy ennek meg lesz a böjtje. Ezt Tiberius nem fogja szó nélkül hagyni, noha most még úgy is tűnt. Nem, természetesen nem fog rá kezet emelni, ellenben rengeteg ötlete volt arra, hogyan nevelje meg ezt a rakoncátlan hibrid leányzót.
- Amúgy... te mi a fenét akarsz a laochráknál a sivatagban? - motyogta Tiberius, de a szabó kérdése, miszerint jól van-e, inkább lekötötte a figyelmét. Na meg az, hogy megrepedt alatta a tölgyfaasztal. S persze ne feledkezzünk meg arról hogy a szabó megtalálhatta a szemüvegét immár... Tiberius igencsak formás hátsója alatt, a lencsék pedig pókhálóssá törve.
Tiberius, ahogy leporolta magát, és megszemlélt a pusztítást, csak egy nagy sóhaj kíséretében túrt bele a hajába.
- Írjon csak mindent a nevemre. A károkat is - a nemes úr rezignált volt, s megfogadta magában, többet senkit nem hoz el vásárolni. Majd szépen listát ír, kiküldi valamelyik rabszolgáját, aki tud is viselkedni, meg néhány vérfarkast.
- Aha - bólintott Tiberius. Igazából nem érdekelte, hogy ki volt Alexander. - Ettől függetlenül még él az ajánlatom - szinte már magának mondta, mert a lány már kint volt. Tiberius végül úgy döntött, majd futárt küld az arannyal.
A csípős kissé hideg levegő kellemetlen volt a bolt melege után.
- Nos, kitomboltad magad, vagy még szeretnél néhány üzletet meglátogatni és ott is tombolni, rombolni?

Mint aki jól végezte dolgát, Avery megiramodott a kereskedők útjának végeláthatatlan tömegén átvágva a legközelebbi kijárathoz amiről egy tisztább utcára érhetett volna. Csuklyáját a fejébe húzva, csupán kékesen csillogó ezüstös fürtjei mutattak eltérést az itt jelenlévő csinosabbnál csinosabb nemes hölgyektől. Ő pedig elégedetten konstatálta, hogy a lehető legtökéletesebb a mai forgalom ahhoz hogy a kellemetlen kis nézeteltérés, és a kisebb konfrontálódás után eltűnhessen Theunissen elől. De amaz hamar rendbe szedte magát, és némi szütyő súlyától ugyan megszabadulva hamar beérte a lányt, de amannak arca nem az öröméről lett ismeretes ezen a napod így hát csak magában pufogva nyugodott bele abba, hogy még csak a számára szükséges nyugalmi tíz percre sem lehet távol tőle.
-Én?Semmit, csak kerestem egy megfelelő távolságra eső várost ami talán a hozzád hasonló pimasz nemesektől mentes. Mert igenis pimasz vagy, emellett pedig meg is sértettél egy hölgyet... Vagyis, inkább valami ahhoz hasonlót...-Javította ki magát bizonytalanság hangsúlyát megütve és ujjait m aga előtt összefonva, mellkasához szorítva kissé szorongástól terhes lélegzetvételekkel szennyezte be a tiszta levegőt.
-Nem, nem akarok több ostoba üzletbe bemenni. Mert annak csak oly csúf vége lesz mint az előzőnek, ha nem állod meg azt, hogy ne feszegesd a határaimat!-Nyöszörgött rekedtesen, miközben a vízállónak titulált köpönyeg és a csuklya egészen elázott a főnix hangulatingadozásának következtében.

Tiberius csak megcsóválta a fejét. Erre a kedélyingadozásra nem talált a férfi szavakat. Beletúrt a hajába, majd miután búcsút intett a szabónak a forgalmas utcára kirontva Avery-t kereste a tekintetével.
Szerencsére a forgatagban az ezüstös fürtjei miatt hamar kiszúrta, hiába volt rajta a csuklya. Tiberius nem értette miért is kezdett el menekülni, hiszen... A férfi megvonta a vállát és sebes léptekkel indult utána megragadta a karját. Ahogy ott állt előtte hevesen kalapáló szívvel, az arcát tanulmányozva próbált rájönni mi a baja.
- Mi a bajod? - vonta a férfi kérdőre. - Miért akarsz elmenni? - kérdezte, és hirtelen, mintha megégette volna magát, úgy engedte el a lány karját.
- Oké, menj. Ha nem akarsz velem lenni. Nem vagy a tulajdonom. Menj, ha menni akarsz, nem tartalak vissza - fordított neki hátat.
- Jó, nem kell. Mondom, Avery. Azt csinálsz amit akarsz! - Tiberius ha tagadta volna akkor is ordított róla, hogy éppen megsértve és becsapottnak érezte magát.
Az égen cikkázó villám, majd a szinte robbanásnak ható mennydörgés felülírta a nemes úr minden rossz kedvét.
- Gyere, a végén még megázol és megfázol - fordult vissza hozzá... azonban Avery-t már nem látta. Valószínűleg a szakadó esőtől. Az utca percek alatt kiürült, csak a bőrig ázott nemes álldogált a macska köves utcákon.
- Deja vu - morogta az orra alatt, habár most nem volt ittas. Végül nagyot sóhajtva elindult szinte vakon az esőben vissza a kúriába. Remélte, hogy Avery nem megy el, csak a pillanatnyilag tűnt el a nemes orra elől.

VÉGE

Kötetlen, egyetlen karaktert szeretnék ide

A külvárost már bejárta, többször is mint azt egy átlagos damarel-i lakos megteszi egyetlen emberöltő alatt.
Nem keresett konkrét portékát, inkább csak a kíváncsiság és az erszényét lehúzó aranytallérok éreztették vele azt, hogy ideje a zsebébe nyúlnia és valami új - számára hasznossal megajándékoznia saját magát.
Egy szürke egyszerű ruhát viselt, nyakában néhány fekete fából faragott talizmán lógott. Egyeseken farkasok, néhány másikon a tudatlanok számára értelmetlen rúnák voltak láthatóak.
Csokoládébarna hajával a szellő szemtelenkedett, néha beletúrt és lehetetlen irányba igazgatta néhány tincsét - legtöbbször egyenesen az arcába bele.

Evelynn de Verley már ismerős arc volt minden kereskedő, és az erre tévedő részeges parasztok körében is. Ezt a számos nagylelkű adakozásával, és egyben egyszerű és közvetlen személyiségével érdemelte ki.
- Jó reggelt Alastor. - Biccentett oda finoman egy negyvenes évei végében járó kelmékkel bíbelődő férfinak, hogy ezután magabiztosan beletúrhasson egy türkizkék selyembe és szemügyre vegye annak rúnákkal díszített anyagát.
- Szép jó reggelt önnek is Evelynn kisasszony. Pontos mint mindig. - Vetett rá egy rövid pillantást, majd visszafordult az eddigi bevételének gondos számolgatásához. Ráncos arcának rejtekében egy halvány mosolyt bújtatott el
Lynn mosolya is csupán rövidke fuvallat volt arcszerkezetén, hiszen figyelme inkább a selyemre és a szaténra összpontosult.
Ímel-ámmal ismerős hangokat hallott érzékeny fülének hála, de az erőteljes hangok nála sosem azt jelentették, hogy közel vannak hozzá. Hanem, hogy lassan a közelébe érnek. Ez jelenthetett 10 métert, máskor pedig akár 30-at is.

Damarel rúnamestere a Kereskedők útját járta, különleges anyagokért. Megrendelései kissé furcsa irányt vettek, hiszen eddig még nem volt arra példa, hogy sima szövetet is elláson rúnával. Vagy legalábbis úgy tegyen. Meda megrázta a fejét, nem az ő baja, ő beszerzi amit kell, aztán majd töri a fejét, hogy működőképes-e a dolog, vagy sem. Bár a hibrid lány a nyakát tette volna arra, hogy a sima szövet, legyen az bármilyen jó minőségű nem fog elbírni több rúnát, ha nagyon imádkozik a Maioreszekhez, akkor egyet talán.
Csuklyáját mélyen az arcába húzta, hiszen bár hasznos volt, még is csak éppen megtűrt személy volt. S nem szerette volna magát a rabszolgapiacon találni azt bizonygatva, hogy ő kicsoda. Szerencsére a borús időjárás miatti félhomály megkönnyítette a dolgát.

A legtöbb kereskedő nem állt szóba vele, inkább csak elhajtották a boltjukból nehogy felbukkanása rontja az üzlet hírét. Oh, pedig ha tudták volna, hogy nem egy közönséges hibrid áll az orruk előtt. Meda azonban nem zavartatta magát, még egy hely volt, amit nem nézett meg, utána máshol keresett volna árut.
- Jó reggelt! - lépet be az üzletbe, miközben csilingelő hangon köszönt. Nem volt modortalan, elvégre ő is elvárta az alap tiszteletet.
- Elnézést kérek, rosszkor jöttem volna? - torpant meg a lány, hiszen a kereskedő boltjában már volt egy nő. Méghozzá, egy vérfarkas. Meda nyelt egyet. Vajon, rabszolga, vagy...? Bár első pillantásra igen jól öltözöttnek nézett ki, de a kiváltságos rabszolgák is jól öltözöttek.
Meda végül megköszörülte a torkát.
- Tényleg elnézést, de az ügyem nem tűr halasztást. A legjobb minőségű selymet, brokátot, bársonyt és... - itt átadott egy listát, hogy milyen szövetekre, és mennyire lenne szükség belőle. - Remélem nem okozok felfordulást a kérésemmel - nézett a kereskedőre, majd megfordulva a vérfarkasra függesztette tekintetét.
- Elnézését kérem, asszonyom, hogy ön elé tolakodtam. Természetesen kivárom a soromat, ha... - kért bátran elnézést, majd a vége felé fokozatosan inkább elnémult.

Sosem kapkodott, mivel nem volt semmi sem olyan fontos a számára, hogy az ne tűrjön halasztást. Mintha a világ összes idejét birtokolta volna, szépen komótosan válogatta ki a számára kecsegtet anyagokat - szinte megszólaltak, követelték, hogy magával vigye őket.
A bolt ajtaja fölé függesztett kis csengettyű csengett néhányat, mikor az ajtó hirtelen kinyílt és egy személyét csuklya és köpeny alá rejtő lány lépett be rajta.
- Jó reggelt önnek is. - Vakkantotta oda, bár figyelme viszont még mindig 100% százalékosan az anyagok és szövetek válogatásáé volt. Ha kupán csapta volna bármelyikük egy ezüst baltával, még akkor sem lehetett volna a tekintetét kisajátítani.
A vásárló belekezdett, és először egy szabadidővel nem rendelkező szolgának tippelte volna meg, de bingó egészen biztos nem lett volna a jutalma: hiszen az orroát sárkány aroma kezdte el mardosni, néhány perccel az érkezése után.
Felegyenesedett az asztal mellett, majd a szatént és selymet elemelve szépen, pont ugyanazon helyre emelte át ahonnan korábban elvette. Csak hetykén megfordult, és derekát az asztal szélének támasztva keresztbe tette egymáson kinyújtott lábait és durva csuklya árnyékában feszengő pofijára pillantott.
- Ugyan nem, dehogy is kedvesem. Mulattat a feltételezésed és a merész kijelentésed, miszerint rosszkor léptél be a boltba. - Ha logikusan belegondolt volna, egy boltba sosem lehetett rosszkor belépni. Jelen körülmények között pedig a Kereskedők útja nem volt az a mocskos kis bazár ahol a megfelelő mennyiségű aranyért nem cserélődött volna fel az érkezési sorrend.
- Rajta, csak nyugodtan. Türelmes vagyok, nem mellesleg napnyugtáig szabad vagyok. Akár a horizonton felcsillanó utolsó napsugárig ráérek. De a türelmem is véges, pont ahogyan az időm is. - Csapta össze két kezét - Alastor a csattanó hangot követően elrakta fiókjába a naplóját, majd öregedő arcát a szürke hajkeretű kishölgyre emelte. Figyelmét megerősítve, orra hegyéről még az okulárét is visszatolta eredeti helyére.
- Színt, esetleg mennyiséget is tud kedvesem, vagy konkrétummal is tud szolgálni a számomra? Környékezte meg kérdésével okoskodóan az árus, előtte viszont csak fukarul biccentett üdvözlet képen.

Meda bár nem akart, kissé még is visszavett a lendületből, hiszen a vérfarkasnő vakkantása némileg elbátortalanította. S hovatovább, a nő szándékában sem volt biztos. Most nem  a boltjában volt, tucatnyi védőrúna mögé elbújva, akár könnyű préda is lehetett egy erre tévedő fejvadásznak. Hiszen nem volt abban biztos, hogy testvérei nem tettek le az ő meggyilkolásáról.
Nagyot sóhajtott, hogy elterelje a figyelmét baljós gondolatairól és igyekezett inkább a vásárlásra, és a kommunikációra figyelni.
- A legtöbben nem szeretik, ha egy magamfajta lép a boltjukba - jegyezte meg a lány finoman. - Állítólag rontja a hírnevüket - tette még hozzá, ezáltal célozva az árusra, hogy neki volna-e ilyesfajta problémája vagy sem. A hibrid lány reménykedett, hogy nem lesz a boltosnak ilyen gondja, elég sok aranyat tervezett itt hagyni.
- Reményeim szerint gyorsan végzek, asszonyom, a boltba várnak vissza - mentegetőzött Meda. Esze ágában sem volt napnyugtáig itt kóvályogni. Damarel nemesei meg is őszültek volna, ha nem nyit ki a lány. Mert ugye mindenkinek, minden azonnal kell, a rúnával díszített holmik pedig a gazdagságukat hirdette, nem pedig azt hogy valóban szükség  lett volna a rúnák által nyújtotta bónuszokra.
- Néhányan rúnát kértek a ruhájukra, bár varrónő nem vagyok, de igyekszem megtalálni azokat az anyagokat, amelyek elbírják a rúnamágia erejét. Természetesen, jelezve, hogy hol is kapahatóak ezek az anyagok - vonta meg a vállát a lány. - Csak találomra írtam fel az anyagokat, jelenleg a minőség számít, nem a szín - tette még hozzá. Természetesen nem állt szándékában megbántani a kereskedőt, de a silány minőségű anyagok egyszerűen porrá váltak a rúnák erejétől.
- Mint mondtam asszonyom, ha még is meggondolná magát, és szeretné a vásárlást gyorsabban letudni, akkor félre állok - csipogta Meda a vérfarkas irányába, tényleg nehogy baj legyen abból, hogy ő csak így befurakodott elé.