Holdfény-árok

Danteon or July

" You are not a crow... are you have food? "

A bizonytalanság érezhető volt a lépteiben. Minden lépést alaposan átgondolt és többször is lejátszott a fejében, miközben a csúszos köveken egyensúllyozva némán haladt előre.

A patak apró kék hullámai nyaldosták alatta a mohás útszerkezetet, néha pedig apró kavicsokat is felkavart a nagyobb kődarabok között. Ezzel természetes csengést és édes szinfóniát adva a békés környezetnek, amely az ügyetlen hibrid útját igyekezett megszépíteni.

Lunaris nem tudta merre is jár azt pedig végképo nem tudta volna megmondani hogy merre tart éppen.

Végül átért a türkiz és levendula színeivel csobogó patakon. Ekkor állt meg és tekintetét a szegényes környezetre szegezve, mérte fel az ismeretlen terepet  ahova vérhegyről kiűzött farkas el csetlett-botlott.

Hircine ebben a pillanatban sehol sem volt, a vérfatkas hiánya pedig elengedhetetlenné tette, hogy párja bele ne botoljon valami egészen újba, egy új arcba vagy egy idegen vadállatba.

A természet lágy ölén azonban csak a fürjek és a fácánok váltott csipogása jelezte hogy nincs egyedül, ebbe pedig néha egy sokkal bosszantóbb és fülsértő hangú madár rondított bele három percenként felcsendülő károgásával. A varjú ott ült, tőle pár métette a fa egyik soványabb ágán és annak ringatásával elérte hogy a levelek csörgése is csatlakozzon a tönkretett szinfóniához.

Arcára gyerekes undor fintora ült ki, szemeit pedig összehúzva egy hat éves bájos arckifejezésével szemezett a galád madárral. Ebben a pillanatban úgy festett mintha nem is egy szabad madarat, hanem sokkal inkább egy kevésbé szeretett zöldségét méregette volna. Talán attól tartott, hogy a madár rátámad és egy brokkoli vehemenségével beleveti magát a szájába hogy megkeserítse szájízét. Ez persze csupán kreatív elméjének egyik fantáziadús szösszenete volt, ami szeremcsére sehogy sem akart beteljesedni. Hála a farkasok ősatyjának....

Holdfény-árok édes csöndje, érintetlen szépsége fogja közre Danteon megfáradt testét. Tekintete most éppen nem a tájat, hanem az előtte állított tüzet figyeli. Picinyke kis tábora egy gödörben van, hogy a síkságon szem elől láthatatlan maradjon. Persze a kis tüzének lángja is kevés. Ám valahol meg kell sütni a halat amit fogott.
Gondolatai hol családon, hol barátokon, hol harcokon esetleg drága sólymán jár, aki most messze száll élelemért, de tudja jól Danteon, hogy vissza jön hozzá. A tüz csendes ropogása pattogása közepette Síriz éles rikoltó hangját hallja. Feltekint az égre és látja, hogy a sólyom körözni kezdett valaki fölött. Tudja, hogy ez személyt jelez. Nincs is messze Danteon búvóhelyétől. Nem tudja mi, vagy kit talál, de ez a hely a nyugalom szigete, és mióta ide jár, járt már párszor harcot nem tapasztalt. Ám azért készen állva felállt erős testalkatával 196cm magasságával, csuklyája elfedi arcát és megindul kényelmesen bal kezébe felkapva a sült halat. Majd bele harap egy kicsit és kimászva a kis gödörből Sírizen köröző alakja felé indul, ám időközben a sólyom lecsapott...

Sírizen a fán ücsörgő varjút szemelte ki magának, kisebb rágcsálókat ejt el, de most valami miatt a varjú tetszett meg neki, a madarak harca bontakozott ki a picinyke lány szeme láttára és a sólyom ügyesen köröz, mintha idomítva, tanítva lenne. Az is, tehát egy vad varjú elejtése nem okoz gondot neki. Ám lehet nem is magának akarja a varjat, hanem gazdájának. A varjú földre hullott, a sólyom karmai közé zárta és felrepülve kecsesen izmos testével szeli át a kis távot majd magasból elengedi a halott varjat és Danteon kesztyűs kezével elkapja zuhanásban.
- Nahát, nahát... Köszönöm kedvesem. - néz barna szemével a bal vállára érkező tojó madárra, aki csőrével megcsipkedte picit gazdája fülét, de éles szemével előre nézett a kislányra mintha csak azt üzenné "Nézd csak, azt a pici lánykát."

Danteon a halott varjúról az előtte álló kicsiny lányra néz. Megtanulta, hogy ebben a világban nem minden a látszat, de a tiszteletet megadja mindenkinek így megindul a kislány felé és olyan 5 lépés távolságból megáll majd meghajol derékből.
- Hódolatom kis hölgy. Mi járatban, ha épp nem a nyugalmat keresi eme helyen? - érdeklődik a férfi mély orgánumú hangján, de a hang szelíd és semleges azért. A barna szemek mik a csuklya alól néznek érdeklődve firtatják ezt a picike, de törékeny külsejű hölgyet.

Igaza is lett, hiszen alig telt el pár óra azóta hogy ők ketten külön váltak - és a férfi, önfejűen nekivágott az elátkozott le Mort kastélynak- ,de már ott volt fegyvertelenül egy elsőre szemlátomást testes és vállas férfi előtt. Annak arcát pedig dús szőrzet borította, haja kilógott egy részletben a sötét csuklya alól. A szemeinek halovány fénye pedig úgy szűrődött ki a mély árnyék takarása mögül, mint az éjszakai ragadozók néha bizonyos fényben felderengő írisze.
Üdvözölte az előtte meghajlót. A figyelme viszont sokkal inkább érdeklődött a vállán gubbasztó tojó iránt, mint az emberi aromájú - kevéske vérrel és porral fűszerezett - gazdája iránt.
Ez a madár volt az amelyik olyan nagy sebbel-lobbal ragadta el a dalos varjút, de a jótett mellett elérte hogy a kellemes kis kórus maga is odébb álljon, hangos csipogás és riadt csivitelés kíséretében.

Bár a termetes és telt tojó gondolatait nem hallotta, Lunaris csak látszólag tűnt aprónak. Be kellett ismernie hogy nem volt egy ízig vérig telt hölgy, de volt rajta fogni való főleg. Tulajdon fiatalos termetéről pedig nem igazán tehetett, ezen senki sem tudott volna változtatni.
jegyezte meg halkan és a gesztust viszonozva, díszes ruha és fodrok hiányában térdeit kissé be rogyasztva pukedlizett az előtte hajlongónak.

bókolt a madárnak, ugyan egyszerű kijelentés volt az ember mégis azt híheti hogy egy bók lett elrejtve e szavak mögött is.

Szavait hallgatva megértette, hogy a lányka nem céllal jön, tehát nem tudja ki ő. Vagy csak jól füllent, ám Danteon jó ember, illetve személyiség ismerő, és most az ösztönei azt suttogják, hogy ez egy ártalmatlan jellem.
- Igazán köszönöm, Sírizen a neve. - mondta a tojó begyét simogatva, majd ismét a kis hölgyre nézett.

- Tehát, ha szavait kiveszem maga is ezt a varjút szerette volna meglelni, kérdés élelemként, vagy csak úgy... - emeli fel a döglött jószágot tenyerében. Danteon minden szívfájdalom nélkül átadja a madarat a leánynak, ha az kéri, de helyette...
- Esetleg meghívhatom az ideiglenes táboromba? S megsütjük ezt a madarat, fűszernövények vannak nálam, vagy ahogy szereti, úgy megeheti. - semmi szándéka, vagy hátsó szándéka nincs ezzel a meghívással, egyszerűen, szeretne beszélgetni valakivel.

Bizalma jeléül a férfi hátra húzta csuklyáját, hogy felfedje arcát, majd egy féloldalas mosollyal
- Remélem nem ijesztő a külsőm - érti ezt a férfi az alatt egyben, hogy most már láthatja a kis hölgy az arcát, tehát, ha eddig netán tartott tőle most már nem szükség rá.

Nővérem, Myrna

Felvonta a szemöldökét a királynő, majd figyelte, ahogy nővére portált nyit és átlép a földi világba. Arra a pár másodpercre, míg egyedül maradt volt ideje átgondolni annak szavait. Valahol sértették démoni büszkeségét, s mivel azonban nővéréről volt szó, nagy kegyesen elengedte ezt az érzést.
- Haha, öreglány - nevetett fel. Elvégre ez nem volt a kitételek között. - Jajj - jajdult fel Narelle, holott nem fájt a csipés, inkább csak csikizte. - Ezért még megfizetsz, drága nővérkém - fenyegetőzött vidám hangon a démonhibrid.
- Vajon, ha eldobok egy csontot visszahozza, vagy inkább elássa? - tűnődött Narelle hangosan. - Ki van zárva! Szerinted rábízhatom az életemet? Na nem mintha nem itt kötnék ki azonnal, ha bármi bajom esne. De na, egyszer elég volt meghalni, köszönöm. A lelkekkel teli tóban nem volt csupa öröm a létezés. - Nem, nem mondta mennyi idegig volt a tóban. Ő maga se tudta. Kicsit ugyan fájlalta, hogy sima lélek módjára kell magát felküzdenie onnan, de végül is... a lelkek, amiket magába olvasztott... Nos, azoknak köszönhetően ugrott meg az ereje, hogy erővel elvegye a koronát. Nővére, pedig vagy hallotta szavait vagy nem.
Egyelőre azonban megfogadva annak tanácsát, majd főzni fogja be a kutyát, s ha nem válik be szakácsként, sanyarú idő fog a bolhás jószágra köszönteni.

Ahogy kilépett a portálból a Holdfény-árok majdnem teliholdas képe fogadta.
- Gondolom itt régen egy falu volt, hogy pont ide nyitottál kaput - jegyezte meg tétován a lány. - A jelenleg ismert neve Holdfény-árok. Állítólag teliholdas esténként mágikus erővel van ellátva a hely. Bevallom nem tudom, sosem próbáltam  - kezdett bele a hely ismertetésébe Narelle.
- Visszatérve, amit még otthon mondtál... Igen, van valakije, egy személy... És mit csináljak vele? Fogjam meg a lelkét és dobjam a szakadékba, a tóba, vagy csak kínozzam az örökké valóságig, hátha attól a kutya is szenved? - kért tanácsot Narelle. Azt már nem részletezte, hogy Lunarist előkeríteni eléggé bajos lenne. Bár... Ha Hircine a pokolban ragad, elvégre nélküle nem tud visszatérni, akkor akár ő foglalkozgat a kis "holdsugara" levadászásával.
- Nos, mit szólsz a helyhez? Megfelel, vagy még bolyongjunk egy kicsit? És csak utána kezdjünk hozzá egy város leigázáshoz?

- Csak győzzem elég értékkel a fizetséget. - Állt ellen a királynő cukkolásának, majd elégedetten elvigyorodott mikor amaz felsikkantott gyermetegen a csípésre.
- Nem tudom, ha visszatértünk a kis kalandunkból akkor akár ki is próbálhatnánk az eben. lehet van egy két trükk a tarsolyában amiről mi nem is tudunk, szóval meg is könnyítheti a dolgunk. -

Valóban, nem tudhatta maga Myrna sem milyen áron jutott el húga odáig ahol most tart. Soha nem jutott eszébe utána járni, lehet érdektelenségből, vagy mert éppen saját mély gondolatai tartották fogva - és nem engedték, hogy a feladatain kívül más lelki üdvével is foglalkozzon.
- Nem tudom, fogalmam sincs már... Az is megeshet, bár nem látok itt semmi olyat ami emlékeztetni arra, mikor és miért jártam itt. - Vont vállat hetykén a démon, de nem is tartott sokáig hogy elengedje a gondolatot. A lassan égbe szökő hold sugarai, megvilágították az árok falán természetes úton kialakult sziklákat és repedéseket. Ezüstös, kék árnyalatot vetett rájuk, ő pedig nem tagadhatta de nem is ismerhette el - bármi álljon is a hátterében ennek a helynek, minden energiáját megérte amit az ide jutató portál nyitására fordított.
- Az is lehet, hogy itt égettek el máglyán még évszázadokkal ezelőtt. Na igen, ebben már van egy kevés realitás. - Biccentett rá a magával folytatott kommunikációra, majd a páncélja leoldásába és a tekercs biztonságba helyezésébe kezdett neki először. A súlyos fémdarab tompán puffant egy nagyobb fűcsomón, majd ezt követte a fűző. A ruha végre fellélegezhetett, ahogy maga a hiún öltöztetett test is. Ő maga ugyan nem volt az, adott magára, a ruháira és a megjelenésére is bőségesen. Már csak fekete ruhája maradt hátra, ez csípőjénél és derekánál ráncosan a testének tapadt a fűző emlékeként. Myrna összecsípte hát az anyagot, és elhúzva testétől megrázta azt, levegőt eresztve be alá ezzel. A csipke és selyem szerelme vígan hullámzott ezalatt pedig lerúgta lábairól csizmáit is.
- Találd meg ragaszkodása tárgyát. nem fontos megölnöd, hiszen minél tovább tartod halál és élet határán, annál tovább tudod az ebre bírni akaratodat. - Magyarázta tovább saját meglátása szerint tanácsa mibenlétét, majd megragadta az anyagot magán és felfelé húzva eltávolította kecses alakjáról. Szépen összehajtotta a nehéz dresst, már amennyire az hagyta magát, majd a páncél mellé helyezte. Ennek a rendezett ruhakupacnak elébe helyezte el szépen két csizmáját, majd megengedett magának egy megkönnyebbült sóhajt.
- Nekem megfelel, sőt ami azt illeti már érzem is a hold jótékony sugarait! - Biztosította Narellet maradási szándékairól, ha ruhái és felszerelésétől való megszabadulása nem győzte meg amazt eléggé. A Holdnak kék sugara szinte simogatta forró testét. Idefent sokkal hűvösebb volt a levegő, mint ahogy arra emlékezett. Az égitest igéző fényessége körbe táncolta alakjukat, Myrna hegét és a mérsékelt mélyülést szíve felett pedig árnyékkal vetette be. Igen, ez a hely tökéletes a megújulásra.

Narelle csendben nézelődött, s míg nővére megszólalására várt, addig hagyta hogy hatalmas fehér prémje  földre hulljon, fedetlen testét pedig a hold sugarai simogassák. Nem, nem volt szégyenlős, testén egy megalázó heg sem emlékeztette már a múltra. Merengéséből nővére várva várt hangja rázta fel.
- Pedig már épp készültem volna javaslatot tenni, hogy dúljunk fel néhány falut, melynek egykor volt lakói ropogósra sütöttek - jegyezte meg a fiatalabb démonhibrid, s fürkészően figyelte a másikat. Csupán néhány elégedetlen pillantással adta a másik tudtára, hogy nem tetszik, hogy a pergament oly' figyelmesen rejtegeti előle, mintha ténylegesen ősi titkok volnának azon.
- Akkor csak a lelkét kell begyűjtenem - vonta meg a vállát a királynő. Nem mintha nem lett volna így is elég dolga, most kereshette meg a lányt is. Természetesen, csak abban az esetben, ha hallgat a nővérére. Narelle ebben még nem volt teljesen biztos.
- Akkor jó - bólintott a királynő, s néhány sziklán át lépdelve a forrás irányába igyekezett, hogy ott a habokba elmerüljön, s feltöltődjön energiával.
- Ahw... - nyögött fel jólesően a királynő. - Ez nagyon kellemes. Majd néhány város feldúlása után térjünk ide vissza - tett javaslatot, a visszatérésre. Bár nem mondta ki, tudta, hogy ez a hely a földi világban az új kedvenc helye lett.
Narelle felsóhajtott. Néhány perc alatt már kényelembe helyezte magát, azonban a csend, ami körbe vette őket, Narelle számára nyomasztó volt. Beszélt volna, de hirtelen abba a helyzetben találta magát, hogy nem volt mit mondania.
- Khm... - köszörülte meg a torkát. - Raziel is valahol itt fent kódorog - jegyezte meg végül, hogy öccsük is a földi világot járja. - Nem, felejtsd el, nem akarok vele találkozni - tette még hozzá némileg élesen, mielőtt esetleg a másik kifejezhette volna abbeli szándékát, hogy keressék meg.
- Pihenünk, lubickolunk, együtt töltünk néhány kellemes napot, feldúlunk falvakat és városokat, utána pihenünk, majd haza megyünk - jelentette ki szelídebb hangnemre váltva, hátha így az előbbi heves megjegyzése élét elütheti vele. Narelle csupán egy futó gondolat erejéig adózott annak a ténynek, miszerint jobb lett volna, ha csendben marad.

- A falvak feldúlása ráér, tulajdonképpen az is lehet hogy már a földdel váltak egyenlővé azok a bizonyos falvak. - Vont vállat nem is mutatva egy hangyányi érdeklődést többé az ötlet iránt. A gyilkosság ugyan közel állt a szívéhez, talán mégsem az éltette hogy a bosszúja beteljesedjen. Sohasem érdekelte holmi bosszú, annál inkább szerette megrövidíteni a rövid életű halandókat.
Maga is megkereste a megfelelő köveket az apró lábakkal, igyekezve nem beleborulni nemesi egyszerűséggel és szebbik orcájával előre a vízbe. Néhány csúszós kavics megingatta ugyan, de némi ügyetlenkedés árán helyet foglalhatott húga mellett a vízben.
Hűs volt, nem volt melegvizű forrás mint hitte, de volt benne valamiféle csíny ami miatt a fagyos víz, inkább kellemes fénysugarakként simogatta testét és feszes fehér bőrét. Talán ebben rejlett a titok, lehet nem is folyékony aqua volt az amibe lubickoltak, hanem valamiféle mágikus anyag amit a holdfény összegyűjtött elegye hozott létre.
- Ha megkeresed a lányt, akár még szorosabbá is teheted a Hircinével való köteléket... Vagy minek is nevezzem kettőtök kapcsolatát. A lényeg, csak akadna még valami amivel a hűségét biztosíthatnád saját magad felé.- Fedte fel húga előtt nemrég szerzett tudását, legalábbis ami a férfi nevével volt kapcsolatban. Talán ha nem kerül a kezei közé a pergamen, soha sem tudja meg a nevét. Nem voltak mindennapi kapcsolatban a királynővel, hiába is voltak ők testvérek, így a tudást és az információkat saját tudása szerint kellett begyűjtenie.
- Raziel meglátogatása után is visszatérhetünk ide... - Csapta le a feldobott labdát, holott az uralkodó hangja elárulta - annak semmi kedve nincs testvérükkel bájcsevegni.
- Ez remekül hangzik Narelle, csakhogy te is tudod, nem hagyhatom el hosszú időre a poklot. A kötelességeim odaláncolnak, mint téged az udvarlódhoz. - Incselkedett tovább a korcsot illetően.
- Idejét sem tudom már, nekem mikor udvaroltak ilyen heves vérszomjjal.~ -

A királynő megvonta a vállát.
- Ha nem, akkor nem - nyugtázta és hátra dőlt, fejét pedig egy kényelmesebbnek tűnő szikladarabnak támasztotta. Kezdett kifogyni a beszédtémákból, s bár ez az előbb is érződött, most még is az volt a gyanúja, hogy nem ez a baj. Mély szakadékot érzett közte és a nővére között. Talán ez volt annak a hatása, hogy az idősebb hibrid annyi időt töltött a pokolban? Elfelejtette, milyen élni?
- Mond csak nővérem, a sok évszázados létezésed alatt elfelejtettél élni? - nézett rá fürkészően a királynő. Bár nem tervezett erre rákérdezni, de a maga pár száz évével igen csak fiatal volt a másikhoz képest, így talán elnézhető volt számára a túlzott kíváncsiság.
Nem ajánlotta fel a segítségét, szótlanul nézte végig nővére kissé döcögősebb vízbe jutását.
- De jól informált vagy - horkantott fel Narelle, kissé morcosabban, mint eredetileg szerette volna. - Az a titokzatos pergamen nagyon sok kis titkot elárult?
Nem várt választ, a tanácsot is csak elraktározta, aztán majd megfogadja vagy sem. Valószínűleg majd rááldoz néhány napot hogy Lunaris vadászatba kezdjen. De ez még a jövő zenéje.
- Ha szeretnéd nővérem - hagyta végül rá. Nem akart veszekedni, azonban mikor a felelősségre emlékeztette, ha az volt a célja, ha nem, Narelle csodálkozó pillantást vetett rá.
- Ugyan, miféle kötelességed van, ami felülmúlja az én igényeimet? Bár a nővérem vagy, de rangban  feletted állok. És, ha én azt mondom, néhány napig felejtsd el azt a kénköves pusztaságot, akkor azt teszed, Myrna! Megértetted? - dörrent rá a királynő a nővérére. Még hogy kötelesség. Ch... jó persze, de most pár nap alatt nem tör ki felkelés, meg semmi. Ha meg igen, akkor néhány lélekkel a királynő erősebb és gazdagabb lesz.
- Ami pedig az ebet illeti - tért vissza Narelle a kutyás témára. - Vinnem kell némi fűszert és alapanyagot, hogy hasznosítsa a tudását szakácsként. Visszatérésünkkor milyen vacsorát ennél szívesen? - csevegett a lány, mintha az előbb mi sem történt volna.

- Élni? Ugyan, a halhatatlanok élete nem élet, ezt te is tudod. Mi létezünk, de nem élünk. Ezalatt a 800 év alatt annyit éltem, hogy már nem tudsz újat mutatni nekem amivel elérnéd - hogy éljek. - Élt is meg nem is, lehetetlen  lett volna megmondani, hogy nővére megélte e a napjait, vagy csupán átaludta őket. A 800 évből 300-at hibernációban töltötte, nem is kellett mással foglalkoznia, hiszen atyjuk kézben tartott mindent ezért a felkelésekkel sem kellett törődnie. Nem voltak feladatai, nem kellett sem kémkednie, sem pedig a lelkek felett zsarnokoskodnia. Az utolsó felszíni csatáiról sem tudta volna megmondani, a robbanás előtt vagy után történtek meg.
Körmei alól a nemlétező piszkot vakargatta ki egy másikkal, ugyanazon kezén, miközben lábaival a víz alatt néha nyújtózkodott egyet.
- Nem, nem sok mindent árul el a nevén, a képességein és a bezárása okát kivéve. Az előmeneteléről egy szó sem ered, arról, mikor, hol és milyen családba született. Nevetséges, hogy ilyen nagy feneket kerítenek neki, de végeztek elég kutatómunkát, hogy mi tudjuk. - Horkantott, ezzel magát is egy kalap alá véve, hiszen számos kutatást végzett ősi hatalmak körül. Nem mindet tudta definiálni, sem pedig teljes mértékben felvezetni. Ezeket a tekercseket azonban megsemmisítette, és a tudást amit szerzett megtartotta magának.
- Tudod a felelősség az egyetlen ami értelmet ad az életemnek. Nem tudom mi mást tehetnék még, hogy úgy érezd megfelel a számodra az amit teszek. Kordában tartom a démonjaidat, ügyelek a cselédek és a palota biztonságára, tisztán tartására és minden igényed teljesítésére. Mindent megteszek amire csak megkérsz engem, miért nem vagy hát elégedett? - Dörmögte bosszúsan, a vízbe csapott és elégedetlenül nekivetette a hátát egy mohás sziklának. De vacsorára való kitérése talán megmentheti a társalgásukat. Myrna szemmel láthatóan elgondolkodott a válaszon,hiszen java részben nyers vadakat zsákmányolt be magának vagy hosszabb időre lehibernálta magát.
- Nem tudom, talán fácánt ennék roston... Törtburgonyával és rozmaringos mártással...  - Avatta be Narellét.

- Igen Myrna, élni. Nem nyolcezer éves vagy, hogy azt mond semmi újat nem tud mutatni neked a világ - horkantott fel a királynő. - Azaz érzésem, mintha kicsit belefásultál volna, abba, hogy csak és kizárólag a Pokolban voltál. Szóval, mielőtt még nagyon tiltakoznál... Új parancson gondolkodom - tette még hozzá, s reménykedett abba, hogy nővére nem fog kimondottan tiltakozni.
- Ó, akkor ez valóban nem sok. Írd még fel a papírra, hogy fél a víztől és a fürdéstől. Ezzel talán még sakkban lehet tartani - tanácsolta Narelle. Elvégre sose lehet tudni, hogy nővérének mikor lesz szüksége erre az információra.
- Mert nem vagy velem! - tört ki Narelle. - Másról se szól az egész életem, minthogy egyedül vagyok! A bűnök eltűntek, Vérhegyen eltűnt mindenki akit ismertem, vagy szerettem. TE sose vagy elérhető, mert a feladataid. Igen, köszönöm, hogy rendben tartasz mindent, helyettem, de még se vagy sose velem. A francba is, hiányzik, hogy legyen családom - csapott bele a vízbe és duzzogva ölelte át a térdeit. Utána pedig átkozta is magát serényen, hiszen nem engedhette meg magának a luxust hogy megmutassa, igen is sebezhető, még akkor se, ha amúgy a nővéréről volt szó. Szerencsére Myrna válaszolt a vacsorára, és Narelle már is szakácskönyvnek hitte magát.
- Fácán... Rendben, akkor be kell érte menni a városba, nem vállalom, hogy fácánt vadászom neked - nevetett Narelle fel, mintha az előbbi keserű kitörése meg sem történt volna.
- Én még mindig fürjet akarok, de az is csak a városban van - sóhajtotta a királynő. - Melyik városba menjünk szerinted?

- Láttam dolgokat, a 800 év alatt jártam megannyiszor a földön. Szert tettem társakra, de minddel ugyanarra jutottam. Megöregedtek, meghaltak, nem mindenki él annyi ideig míg mi. Ha én meghalok, a pokolra jutok és miután visszatértem és a tóból kimásztam. Ez az egész körforgás, minden amit megéltem folytatódik. Lucifer véreként, minket sosem fog magához vonni a halál ölelése. A létünk végtelen, igen, a pokolban legalább látom az út végét. Minden lélek ide jut, hozzánk. Nincs másik véglet, csak a miénk! - Fakadt ki dühtől tájékozva. Felállt a vízben, az pedig derékig elfedte testét jótékony hullámaival. Feszülten simította hátra ujjaival a nedves vörös hajkoronát, majd mély levegőt vett és higgadtan kifújta azt. Füleit a rendeletet hallva hegyezni kezdte, válla felett hátrapillantott a húgára.
- Mégis ki az aki fél a víztől? - Akadt fen ezen részén először. Arca veszített a feszességéből, amit érzelmei és a düh hagyott benne. Ahogy hallotta a Narelle ajkait elhagyó fájdalmat, szenvedést és hontalanságot a lelkiismerete utat tört magának. Valóban, sosem volt teljesen jelen az életében, ahogy apjuk és anyjuk sem - legalábbis az övé. Erőt vett magán és próbálta magához hívni azokat az érzéseket amik hajdanán emberibbé tették.
Óvatosan odakuporodott Narelle mellé, jobb karját átvetette vállai felett és átkarolta a kis királynőt. Magához vonta húgát majd annak nedves halántékára hintett csókot, hogy utána amaz folytathassa társalgásukat a vacsora témáját megragadva.
- Vadásszunk, abban mindketten valódi Maioresz istenek vagyunk! Minden halandó vadász nyalhatja a port a nyomunkban! - dicsérte teljes odaadással a kissé összezuhant démont. Az ő vágyai azonban kérdést hagytak maga után.
- Szerintem Fayedale megfelel az igényeinknek. Gazdag a kereskedelmi negyed, ott talán találunk valami őfelségéhez méltó példányt. Amit aztán a bolhafészek elkészíthet nekünk. ~ -