Orpheus-síkság

- Calypso -

~ Valahol, a Damarel-i kovácsműhely egyik szabad asztalánál ~

"Kedves Hold kegyeltje Calypso! Ezennel én, a tízparancsolat Amaterasu-ja, párbajra hívlak téged. Erőd és bátorságod próbára tétetik 3 nap múlva, az Orpheus-síkság-nál, pontban éjfélkor."

A levél rövid volt és lényegre törő. Ráadásul, Amaterasu nagy gondot fordított a szépírásra is. A gyöngybetűk igazán művészire sikeredtek. Most már csak az volt a kérdéses, hogy s miként találja meg a lakot, amiről Altair beszélt, mert hogy konkrét részleteket Ő nem árult el. Szerencsére, ötletből nem volt hiány.

~ Még aznap délután, a Határmenti vidékeknél ~

A levegőben Amaterasu egy olyan lándzsát tartott a kezében, amelyet Ő maga kovácsolt és megbűvölte a Hold energiájával. Rajta és Calypso-n kívül, senki más lesz nem képes érzékelni, de utóbbit idecsalja. Így hát fogta és beledobta a földbe, majd távozott.


~ 3 nap múlva, az Orpheus-síkság-nál, 23:50 perc ~

Amaterasu egy kényelmes szikla tetején üldögélt, már több, mint egy órája. Csak természetes, hogy előbb érkezik, ha már egyszer Ő a "házigazda". Arca ugyanolyan kifejezéstelen volt, mint bármikor máskor, nem mondhatni, hogy izgult. A kardja az oldalán, a páncélja rajta, tökéletesen és kifogástalanul, minden kész volt a párbajra. Ámbár egyáltalán nem volt biztos, hogy a Hold kegyeltje megjelenik. Lévén hiába is győz, semmit sem nyer, de ha veszít... az az életébe kerül. Nem túl rózsás feltételek.

A felkérés keringőre váratlanul érte, méghozzá valaki olyantól akiről eddig maga sem tudott. S bár ismerte Altairt, a többi démonhibridről nem volt halvány lila fogalma sem: vagy legalább is nem vett róluk tudomást. A keblei közé, a textil alá csúsztatta a levelet még aznap és némán hagyta maga mögött az üres lakot, ahol ezen az estén csupán egyedül tartózkodott - Haku ugyanis szó nélkül távozott.

Fekete páncélon tört meg az egyenesen rávetülő Holdfény, a kékes tükröződés a fűszálakra és elvétve néhány fa törzsén telepedett meg mint milliónyi kis szentjános-bogár. A sisakja hóna alatt pihent, annak szarvai a csillagos ég felé törve bújtak ki karja és hóna közül. A lándzsák a hátán pihentek, de nem voltak odafagyva - az obszidián nem volt mágneses, de maga az Istennő vonzotta fegyvereit tulajdon aurájával borított testén. Mikor megállt a síkon és unott pillantást vetett a dárdára, melynek erősen ugyanaz volt a kisugárzása mint tulajdon testének és fegyvereinek. Hosszú lila haja selymesen pihent a hátán, néhány tincs azonban pofátlanul előre hullott mellkasára és ott hold süttették magukat.
-Valaki itt hagyta a játékszerét...-Jegyezte meg érdeklődés hiányával hangjában, majd leakasztott egy lándzsát a hátáról és becélozva a fegyver hosszú nyelét elhajította azt. A fegyver nekicsapódott a lándzsának és azt kimozdítva a földből, sajátja beleállt amaz elfektetett alakja mellet a földbe. Caly füttyentett egyet, mire az visszaröppent gazdája kezébe. A macska ekkor méltóztatott feltekinteni a sziklán üldögélő Amaterasura.
-Jöttem játszani... miau...~-Szólalt meg gúnyosan, majd elengedve a fegyvert - mely ezután csendben lebegett azon a helyen - felvette sisakját és füleit védelembe helyezve, a apró láncok hosszát megsokszorosítva azok kígyóként kezdtek el tekeregni teste körül.-Kezdjük, nincs időm nekem erre.

Calypso igazán pompás páncél birtokában volt, Amaterasu, a Pokol egyik legtehetségesebb kovácsaként, ezt már első ránézésre is képes volt megmondani. De ami még a páncélnál is érdekesebb volt, az maga a Hold úrnő és a Hold kapcsolata. Teljesen más volt, mint a démon hibrid esetében. Ő csak uralta az Égitest energiáját, de... Calypso-t az mintha imádta volna.
A férfi bólintással felelt, amikor a macska közölte... játszani szeretne. Felegyenesedett és még a szikla tetején is jól látható volt, hogy méretben kb egymagasak Hakuryuu-val és még a szaguk is hasonló.
- Két dolog. - A teste körül a már jól ismert Nap aura jelent meg, ami csak azért volt furcsa, mert éjszaka volt.
- Egy: a Nap áldása elégeti a tested. Figyelmeztetés... Még feladhatod. Kettő: hogy a kettőnk ereje közti különbséget valamelyest kompenzáljam, nem fogom a kardomat használni. Amint a két pont végére ért, elhagyta a sziklát és most már Ő is a földön, a fűben tartózkodott.
Egyszeriben csak indokolatlanul, egy-egy kezére egy-egy csuklópántot helyezett fel. Ezeket Altair-tól kapta. A mágikus ereje megtizedelődött, de stabil volt és tökéletesen átjárta az egész testét. Még maga Hakuryuu sem volt képes soha ilyen szinten uralni a Nap áldását.
- Hölgyeké az elsőbbség. - Átadta a kezdeményezés jogát. Védelme elsőre talán sok helyen támadható volt, de valójában teste minden egyes porcikája azt üzente: darabokra tép.

Calypso megkapta az engedélyt, ez pedig felért a keringőre való végső felhívással. Halkan kuncogni kezdett, majd fátyolos fehér ködbe borította a környéket mely igencsak megnehezítette a látáviszonyokat. A férfi érezhette, ahogy nő megérinti a fejét, majd lassan oszlani kezdett Amaterasu előtt az említett köd. A női alak helyett azonban, a már Pikkelyhát-vidéken látott képességgel találta szembe magát. Egy megviselt kicsi fiú, pontosabban Amaterasu tulajdon öccse Haku alakja tűnt fel. A gyermek talán 6 vagy 7 éves alakjában lehetett előtte, szipogott és több helyen is meg volt ütve. Az arcán horzsolások látszódtak, reszketett és értetlenül ácsorgott szakadt ruhájában a démon előtt.
-Amaterasu.. menjünk haza...-Hüppögött közben, kezeivel pedig tulajdon vállait karmolászva néhányat hátrább lépett és félszegen mérte fel környezetét. A macska sehol sem volt, nem telhet el sok idő mire Amaterasu a Hold auráját érzékelve megsejti a turpisságot.

A démon előtt csendben állt ezek után, mialatt amaz próbálta talán fejében összerakni a képletet miért is áll testvére az Úrnő támadása helyett színe előtt. A csend töretlen volt, a természet zajai sem sértették a hangulat drámai növekedését. Ám mindeközben a szeretet parancsolatának feje felett, vészesen sokasodtak az obszidián lándzsák a jelet válva a támadásra... Végül a kisfiú elvigyorodott és hüvelyk és középső ujjbegyének egymáshoz pöccintésével, csettintett egyet és kilőtte Amaterasu felé a lándzsákat.

A démon hibrid méltóságteljesen engedte a ködnek, hogy az elnyelje a testét, hogy utána a Hold Istennő, az aprócska kacsójával, megérinthesse Őt a köd fátyol takarásában.
- Hakuryuu... - Mondta ki fivére nevét. A tekintete, amely általában minden érzelemtől mentes, most elképedt volt. Mintha csak egy kísértetet látott volna.
Halványan elmosolyodott.
- Már majdnem el is felejtettem... hogyan is néztél ki. Köszönöm. Délibábod megmelengette a szívemet. - A figyelemelterelés nem volt sikeres, Amaterasu a legutolsó másodpercben kitért. A lándzsák a földbe mélyedtek, egy kivételével, amelyet a férfi vasmarkával megragadott. Szerencsére, a páncél megvédte Őt az obszidián érintésétől.
- Pompás fegyver, de az érc - amiből kovácsolták - szaga olyan erőteljes, hogy a szemem világa nélkül is pontosan betudom határolni a támadás irányát. - Árulta el a titkot, hogy s miként sikerült elkerülnie a végzetét.
Váratlanul féltérdre ereszkedett és szabad tenyerét a földre helyezte. Egy másodperc volt csupán és Orpheus-síkság egészét jégbörtönbe zárta. Nem elég hogy a csúszós jégfelület eredményeképp nehézkes volt a mozgás, de a farkasordító hideg bármely halandó ember húsáról lemarta volna a bőrt.
- Calypso úrnő. Engedd meg hogy első kézből mutathassam meg neked, hogyan is harcolnak a démonok. - Egy fikarcnyi gondolkodási időt sem hagyott. A lándzsa hegye a nőre szegeződött.
A dobás olyan erőteljesre sikerült, hogy a jégpáncél megrepedt, a fegyver légáramlata pedig ezernyi borotvaéles jégdarabot is magával sodort. De ez még nem minden. Mindezek tetejében még egy kisebb hóvihart is kavart. Calypso kedvezőtlen terep és látóviszonyok között volt kénytelen meghozni a következő döntését.
Természetesen Amaterasu sem tétlenkedett ez idő alatt. Odasétált a többi lándzsához, amelyeket a jég gondosan a földbe zárt. Kihúzta az egyiket és megismételte az előző támadását aztán újra és újra... egyre gyorsabban és erőteljesebben. A terület mondhatni teljesen elpusztult.

A folyamatosan halmozódó lándzsakavalkád és a generált hóvihar teljesen átláthatatlanná tette a területet, mikor ez a látásviszony enyhülni és végül tisztulni kezdett. A macska testét 3 obszidián lándzsa tartotta csontjai kitoldásaként, testét a szó szoros értelmében átütve. Fehér folyadék szivárgott a sebekből, de a nő arca minduntalan nyugodt volt és kiegyensúlyozott. A farkincája se rezzent, nem mutatta a feszültség és az idegesség jeleit. A lila szempár rideg volt, fagyos és kimért ahogy lassan tekintetét a férfire emelte és csontjai szinkronban roppantak a beléjük fúródott súlyos fegyverektől. A környék csendjében erőtlen szívdobbanásokat lehetett hallani, majd végül ez szépen lassan megszűnt míg nem egy utolsót dobbanva elhallgatott ez a szólam is. Az ibolyaszín szempár kifakult, de a mosolyát nem lehetett egyszerűen eltörölni.
-Tudod...-Kezdett bele váratlanul a szívhangját elhagyó Istennő.
-Ez így nagyon mulatságos, egyszerűen odáig vagyok ezért!-Mutatott a szívébe ékelődött és testét átütő lándzsa nyélre. Végül csak két kézzel rámarkolt saját eszközére és kihúzta testéből azt. annak közepén egy szív pihent, azonban azt még összekötötték az erek és artériák, izmok halmaza a gazdája testével. Calypso végül odahajolt a szervhez és nyelve hegyével finoman megnyalintotta azt.
-Anyukád nem tanított meg arra, hogy ami meghalt annak már jobban nem árthatsz?!-Kezdett el kacarászni a kisasszony, majd kiemelve erejével a többi támaszként szolgáló fehér vértől mocskos fegyvert a földbe állította azokat. A sebekből már nem szivárgott a kétes anyag, de fény igencsak erőteljesen kezdett el szűrődni belőle. Végül a fehér áradat, vérvörössé vált és az égbolton tündöklő kövér égitest is a vér színét kezdte el ontani magából. Baljós hangulattal festve meg a síkságot.
A feline felegyenesedett de a sérült három részre tagolt teste, különböző irányba húzta a nőt.-Oh én drága barátom...-Emelte tekintetét a Holdra, majd csillogó tekintettel bámulta azt perceken keresztül.
-Ezt szeretnéd?-Kérdezte gyermeki boldogsággal fűszerezett hangján, majd megfogott egy lándzsát és rámarkolt.
-Hét mindegy... már úgy is halott vagyok.~-Hajította el a szívet és félvállról véve a helyzet magaslatát a démon szemeibe nézett. Megnyalta ajkait, majd enyhén csillogó telt kis párnácskáit a lándzsa hegyének nyomta. Abba kezdett el duruzsolni:
-Amaterasu...-Búgta bele a nemes hegybe, majd hirtelen meglódult és egy nagyot szökkenve a démon válláról tovább szökkenve a sziklára érkezett, ahol nem is olyan rég még amaz kotlott.-Fogócskázzunk.~-Szökkent tovább, miközben ködbe borítva a tájat, az újra erősödő hóviharral szembe szállva beszaladt annak közepébe és kuncogva hegyezte füleit, hol lehet a helyes fiúcska.

A legutolsó lándzsa eldobása után, Amaterasu érdeklődve meredt a hófátyol irányába. Ha más nem is, az az egy dolog biztos volt, hogy ezt a támadást, egyetlen halandó sem lett volna képes ép bőrrel megúszni. De ami Calypso-val történt, az már egészen más határokat feszegetett. Testét több helyen is átszúrták saját, tulajdon obszidián fegyverei. Ennek ellenére, Ő életben volt, hovatovább olybá tűnt még csak nem is zavarta Őt a tény, hogy teste tűpárnává avanzsálódott. Ez még a démon hibridet is meglepte, szemei íriszei, a hüllőkhöz hasonlóan összeszűkültek.
- Őszintén sajnálom és engedd meg, hogy bocsánatot kérjek az iménti túlkapásomért. - Váratlanul bocsánatot kért és meg is hajolt a nő előtt.
- Regeneráld a sérüléseidet. Megvárom és nem támadok. A szavamat adom. - És még egy vissza nem térő ajánlattal is kecsegtetett. Még mindig nem értette, hiszen jól mérte fel az Istennő képességeit és az minden gond nélkül elkerülhette volna testének ilyen mértékű károsodását.
- Édesanyám mindig is nagy hangsúlyt fektetett a tanításomra, de kegyedhez hasonló személyekről nem tett említést. Hálás vagyok az új ismeretekért. - Ahogy azt ígérte, nem támadott. Calypso-nak bőségesen volt ideje eltávolítani a fegyvereket és nyalogatni a "sebeit". Időközben a Hold is elhatározta magát és megsegítette szeretett gyermekét. Vöröslő fénye páratlan erők birtokába juttatták az Istennőt, de ugyanez igaz volt a férfira is.
- Bámulatos. A Hold engedelmeskedik az óhajodnak. - Jegyezte meg költőien, saját magának. Ő, aki csak kölcsönözte mind a Nap mind pedig a Hold erejét, nem tudta csodálatát véka alá rejteni. Az Istennő titulus nem csak dísznek volt, ahhoz már kétség sem fért.
Engedte, hogy a másik ugró felületnek használja Őt. A magasság most már a sziklán ácsorgónak kedvezett, így Amaterasu kénytelen volt felemelni a tekintetét.
- Fogócska? - Kérdezte értetlenül, de addigra a macska már a hóviharba ugrott.
Világos volt, mint a Nap, ha utána megy, a kezére játszik. Csapda volt, amely az életébe is kerülhet. Ha tartja a távolságot és szisztematikusan keresi a támadható felületeket, a győzelem az övé lesz, ez nem kérdéses. De... a Hold vörös fénye rá is különös hatást gyakorolt. Minden porcikájában érezte, hogy az mondani akar neki valamit. Eddigi élete során még egyszer tapasztalt még csak hasonlót sem.
- Azt akarja... hogy menjek a nő után? - Kérdezte ismételten, de ezúttal magától az égitesttől.
- Rendben van. Nincs okom elutasítani. - Így történt tehát, hogy Amaterasu komótos, lassú léptekkel megindult előre.

A macska farkát zászlóként feltűzve, jelezte merre is halad a ködben. Dorombolt és néha egy két vörös fénycsóvát hagyott maga után jelzés értékűen, ami annyit tett ez a játék nem olyan hétköznapi mint amilyennek kinézett. A teste már begyógyult a percek múlása alatt, nyomában pedig a fekete lándzsák lebegtek libasorban. A kezében vörös fénygömb izzott, az égen a felhő takaró mögött pedig jó néhány csillag vesztett a fényéből ezalatt.
Hallotta a démon súlyos lépteit, mikor pedig elég közel tudta magához akkor megállt és az érkezésének várható irányába fordult. A labdát feldobta, majd a súlyos sérülésekhez is vezető gömböt újra elkapta egy kézzel. Ezt a továbbiakban egyik kezéből a másikba dobálta, míg fel nem tűnt előtte Amaterasu alakja.
Pupillái ekkor összeszűkültek, megnyalta nyelvével ajkai közét és meglendítve a kezét a nagy gömbből egy kisebbet küldött a démon felé. Azzal igyekezett eltalálni annak mellkasát, ha pedig sikerült is neki, érezhette a hibrid, hogy annak van olyan meleg kisugárzása mint magának a nagy becsben tartott napnak.
-Olyan csacska egy démon vagy, már csak meg kellene fejtenem mi közöd az én drága Büszkeségemhez.~-Duruzsolta magának jól halhatóan, már sokkal inkább a rá jellemző korántsem bíztató hanglejtéssel. Vörös fürtjei mindeközben kiszabadultak a páncél alól, fülei előre billentek, tekintete pedig rideggé vált.
-Mond csak, miféle játékot űzöl te velem, hogy az enyéimet már csak ilyen félvárról veszed?-Kérdezte a macska komoran, a sértettség minden jegyével megfűszerezett hangon. Végül pedig karba tette kezét, az energia töltet pedig a szívének holt helyével egy magasságban lebegett a továbbiakban. Tekintetével mind ezalatt sérülések után kutatott, a férfiú mellkasán.
-Ha az én pokolbéli hercegem egyik hajdani szeretője vagy, sajnálattal kell közöljem veled; az osztozkodás sosem volt az erősségeim egyike.-Vicsorodott el izzó íriszekkel.

- Elutasítom. Nem játszadozom. Veled szemben tiszteletlenség volna, párbajunk dicsőségét pedig beárnyékolná. - Jelentette ki határozottan.
- Szerető? - Meglepődése jogos volt. Nem ismerte a "szerető" szó pontos fogalmát, ezért a kínos miben létét sem érezte át. Egyszerűen csak nem tudta mire vélni Calypso tudását, miszerint az tudatában volt, hogy Ő Hakuryuu-t...
- Szeretem Őt. Mindenki másnál jobban. - Végül pedig egy igencsak kétes jelentésű választ adott. Nemes egyszerűséggel a macska színe elé sétált és felé magasodva, letekintett rá.
- A kisöcsém igazán szerencsés, hogy egy olyan személy vigyáz rá, mint amilyen te vagy, Calypso úrnő. - Bókja egyben felfedte az igazságot is, miszerint a két démon hibid kapcsolata, a közös vérvonalban keresendő.
- Calypso. - Páncélja sérült részére helyezte a tenyerét. Az előző vörös Hold energia elég erőteljes volt és áthatolt a démoni ércen, de... a valódi védelem a bőre volt.
- A Nap és a Hold kegyében is egyaránt részesülök. Ez azt jelenti, hogy a Hold nyers energiájával képtelen vagy megsebezni. Az obszidián lándzsa egy opció, de nem az egyetlen. - Kezdte sejtelmesen. Testét, a Nap aurája helyett most a Holdé lengte körbe.
- Próbáld meg a Hold energiáját kikristályosítani. - A tenyerében egy jég lándzsa manifesztálódott, amit ezután Calypso apró mancsába helyezett.
- Te is képes vagy rá. És még sok minden másra is. Calypso. - Egyik kezével, gyengéden megpaskolta a másik kis sisakját, majd hátrált néhány lépést.
A két csuklópántja megsérült és már csak rövid idő kérdése volt csupán, hogy mikor szakadnak el. Jól szolgáltak eddig, lévén Calypso még életben volt.
- Megtudtam... amit akartam. A párbaj a végéhez közeledik. Megkérdem újra. Biztos nem adod fel? Figyelmeztetlek. Még sosem veszítettem.