Arany oázis

Rosa

Egy hét telt el Rosalie Bell és Azura a Vérfarkas legelső találkozása óta. Jelenleg a Piramisok Völgyének sivatagán kelnek át és lévén beesteledett, egy oázisnál - Az Arany Oázisnál - táboroztak le. Nincsenek egyedül, egy két tucat főt számláló karavánnal utaznak együtt. A karaván összetétele vegyes: nagy része kereskedők és az őket védő zsoldosok, valamint Rosa-hoz hasonló sivatagi lakosok is megtalálhatóak. Talán csak Azura az egyetlen, aki kilóg a sorból, de egyenlőre még nem csinált semmi galibát, sőt ami azt illeti meglepően jól tartja magát a megállapodáshoz. Ámbár tagadhatatlan tény, hogy különcségével olykor-olykor a frászt hozza szerencsétlen emberekre, példának okáért, amikor skorpiókat csipeget azok ínycsiklandozó mérgéért.
A karaván tagjai tábortüzeket raknak és ameddig a vacsora készül, a sátrakat is elkészítik. Tőlük távolabb, egy nagyobbacska szikla tövében heverészik Azura. Hátát a sziklának dönti, zöld szemeivel a csillagokat figyeli.
- Azon kevés dolgok egyike, amit kedvelek a világon. Bárhol legyen is az ember... Kalóz-öböl, Acrine, Határmenti vidékek vagy akár a sivatag... a csillagok mindig ugyanolyan fenségesek. - Jegyezte meg Rosa-nak.
- Minden más tekintetben a hátam közepére sem kívánom a sivatagot. Az időjárás szeszélyes: nappal kánikula, éjszaka pedig hideg. A por belemegy a szemembe, az orromba és a fülembe. - Panaszolta el gondját-baját, az napon már sokadjára.
- Ha nem változtattam volna meg a vérmésékletemet olyanra, mint amilyen a kígyóké, már elpatkoltam volna. - A mérgező vérét elég széles skálán manipulálhatja, így a különböző éghajlati viszonyokhoz is könnyebben hozzá tud szokni. Alighogy ezt kimondta, egy csörgő-sziszegő hang törte meg a csendet. Egy szarvas-csörgőkígyó volt az.
- Téged akar. - A kígyó Rosa-ra öltögette a nyelvét, minden bizonnyal a hődetektora Azura-t egy fajtársával azonosította a vérméséklete végett. A farkas mancsa gyorsan lendült és már a kezében is volt a kígyó.
- Szokatlan, hogy ilyen hidegben vadásznak. Lefogadom te is egy különc vagy, nem igaz? - Valamiért szimpatizált vele. Megcirógatta a buksiját, majd... megmaratta a kezét vele.
- 50 mg méreg. A marás lokális helyén fájdalom, duzzanat és véraláfutás tapasztalható. Tünetek: hányinger, szédülés, hidegrázás, vérzékenység és sokk. - Elemezte a szervezetébe került mérget. A kígyót az ölébe helyezte, majd az egyik karját kinyújtotta. egy-egy karmán folyadék kezdett el csöpögni.
- A méreg lemásolt és tökéletesített variánsa és az ellenszer. - Szabadidejében sokszor játszadozik ilyen és ehhez hasonló dolgokkal. Különböző élőlények mérgét elemzi, tökéletesíti azokat és ellenszert is kifejleszt.
- Kedvelem. Megtartom. - Jelentette ki ellentmondást nem tűrően.
A tevék szokatlanul nyugtalanok voltak és ez felkeltette a zsoldosok figyelmét is. Két fős csapatokban kezdték el átfésülni az oázis területét.
- Társaságunk akadt. A lépteik hangjából, olyan harmincan lehetnek. - Azura detektálta az idegeneket. Sivatagi fosztogatók, elég gyakoriak a karavánok által preferált útvonalakon, de ritkaság, hogy ennyien legyenek.
Az egyik sátor lángra kapott, amitől a tevék teljesen megőrültek. Egymást és néhány embert letaposva próbáltak kiszabadulni és elmenekülni. Kardok és lándzsák fémes csattogása törte meg az éjszaka csöndjét.
- A zsoldosoknak semmi esélye. Kevesebben vannak és a terültet sem ismerik. - Mondta halálos nyugalommal. Ő és a kígyója biztonságban voltak, így nem volt oka idegeskedni.
- Most mi tévő leszel, Rosa? - Kérdezte gúnyosan elmosolyodva. Örömét lelte abban ha Rosa kellemetlen szituációba került? Igen, határozottan.

Végre igazán hazai terep. Megérte ennyit kutyagolni. Még ha egy plusz nem is tudom hány fős csoporttal tartunk hazafele. Nyilván nem velünk vannak, de így Azut is könnyebb volt elrejteni az esetlegesen még mindig a fejére vadászó ostobák elől. Nem értem, ha minden létező helyet felkerestünk, mindenkit értesítettünk, azok, hogy lehetnek még mindig ekkora pancserek és nem értesítik ki a fejvadászaikat, hogy róla le lehetne szállni? Komolyan mondom, Velem lehet a hiba. Nyilván nem voltam elég szájba rágós vagy nem is tudom. Mindegy is. Nézzük a jobbik oldalát, amíg a várost jártuk beszereztünk pár dolgot Azunak és Nekem is sikerült pár új hajtűre szert tennem, na meg mivel a hosszabb úton megyünk haza, nyilván kellett pár új ruha. Nem is a női mivoltom miatt, dehogyis. Nincs is genetikailag bekódolva a nőkbe a vásárlási ösztön.
Kedvesek az utastársak, vagy pusztán csak tisztelnek a kristályok miatt és így az elsők között állították fel a sátrainkat. Ha pedig ilyen kedvesek voltak, megérdemlik, hogy vacsorára egy lélegzetelállító, legalábbis számomra lélegzetelállító hófehér, muszlin anyagból készült overálruhát. Na de nem akármilyet. Felső része kellemesen testhez álló, anyaga miatt még is légáteresztő, vagyis tökéletes választás sivatagi viseletnek. Mivel a kristályaim az igazi ékszerek a testemen, így csak olyan ruha jöhet szóba, ami szabadon hagyja a mellkasom felső részét. Deréktól lefele bővül ugyan, még sem úgy néz ki, mintha egy zsákot húztak volna rám. Nagyjából combközépen kettéválik az anyag és kellemes hullámot formálva a lábam két oldalán halad egészen a bokámig, ahol szabadon leng. Így hirtelen ránézve egy ruhának tűnhet, és csak akkor látszik a turpisság, ha sétálok. Cipő tekintetében, mivel ha nem bakancsot húzok, mindenbe belemegy a homok, így egy egyszerű fehér szandált választottam. Hajamat laza kontyba csavartam és az egyik új türkizes, tűzzománc virággal díszített hajtűmet használtam a konty megtartásához. A ruhához illő fehér sifon anyagból készült kendőt a vállamra terítettem. Mivel már sötétedik így kalapot nem vettem. Azért mindent csak ne kelljen viselnem.
A sátorból kilépve még „megmártóztam” a nap utolsó sugaraiban, mielőtt az eltűnhetett volna a közeli hegyek mögött. Lassan mindenki elkészült és már a vacsorának is nekiláttak. Szóval itt volt az ideje, hogy Én is nekilássak Azurának, és beavassam majdnem sanyarú sorsába, miszerint osztoznia kell Velem és a társammal a lakrészén. De csak addig, amíg úgy dönt, bírja a meleget. Ha megunja, akkor valamelyik közelebbi városban veszünk neki egy ingatlant.  De addig is, remélem, megengedi, hogy megfürdethessem a szőrösebbik mivoltát! Milyen élményben lehetne részem! Okvetlen ki kell könyörögnöm tőle és csak remélni tudom, hogy belemegy. Nyilván meg lesz az ára, de hajlandó vagyok megfizetni, ha cserébe megfürdethetem. Kezdek tényleg egy beteges perverzhez hasonlítani. Oda se neki, ennyi belefér. Elővigyázatosságból magammal vittem pár üres fiolát. Amit megtanultam, a saját káromon, hogy bárhova is menjek Azurával, mindig legyen Nálam üres edény, amibe belemehet az adott méreg és ellenszere.
Elcaplattam a szikláig, ahol olyan kellemesen leheveredett és fölé hajoltam. –A csillagos éghez hasonlítasz? Hát ez kedves!- Paskoltam meg a feje tetejét és felültem a kőre. Nem a legtisztább, de az biztos, hogy ha innen felállok, se leszek koszos. Nem tudom, hogyan csinálom, de ha fehér ruha van rajtam nem szoktam koszos lenni. –Ha ennyire fázol éjszaka, hozzád bújjak?- Vigyorogtam rá kedvesen. Már látom is magam előtt a reakcióját és persze a válaszát. De legalább elviseli az ostoba utalgatásaimat. Na de ki ne akarna együtt aludni egy ku… Farkassal? Pihe puha bunda, jó illat, ölelni való szőrme. Mi ez, ha nem valóra vált álom?
Megmozgattam a füleimet és még csak a dög felé se kellett fordulnom, hogy tudjam, mit akar és hogy pontosan mi is az. Az a jó Azurában, hogy eszelősebben rajong a mérgekért, mint mi és minden élőlényt megkaparint, amiben egy csepp kis méreg is lapul. Esetemben épp időben, különben kereshettem volna valami ellenszert. Bár a gyógyításom is elég hatásos, de minek pazaroljam az erőmet, ha találnék rá ellenszert?
Elfordítottam a fejem, amikor megmaratta magát. Nem értem miért jó az önkínzás? Persze, hogy így elő tud állítani mindenféle jó dolgot, de akkor is. Ezt is felírom a listámra, hogy keresnünk kell valami barátiasabb módszert. Nem szeretném, ha a farkas alakjának is baja esne. Mindenképpen meg kell majd néznem a mancsát, nem maradt-e heg vagy valami. És mint már mondottam, kell is az üres fiola, hogy minden értékes cseppet elraktározhassak.
- Meg kell beszélnünk pár dolgot. - Pillantottam rá és az új házi kedvencére. - Amikor hazaérünk, sajnos nem lehetsz egyedül. Velem és a társammal kell majd lenned, 0-24-ben. Előírás és elővigyázatosság. Igazán sajnálom. Amint meguntad a házi őrizetet keresünk Neked valami kellemesebb és szabadabb lakhelyet. Ígérem. Viszont így majdnem bárhova elmehetsz a piramisoknál. Nyilván tiltott helyekre nem. És öröm az ürömben, Velem lehetsz egész nap. Szerintem egy hetet sem fogsz kibírni. - Tettem el a mérget és az ellenanyagot, külön-külön helyre, hogy ne keverjem össze. - A mérgekkel kapcsolatban, nem csak Én használnám őket, ehhez szeretném az engedélyedet kérni. –A kígyóra pillantottam és megborzongtam. Pókok és kígyók, majd minden más állat, ami csíp, szúr, mar. Imádom a mérgeket, de gyűlölöm, ha engem találnak meg kísérleti alanynak. –Szerintem nem fogják beengedni a piramisba. - Legalábbis remélem, hogy nem fogják. –Ha megmar, úgy éljek, kinyuvasztom. - Fenyegettem meg a dögöt, de ennyiben hagytam. Nyilván okkal ragaszkodik az állathoz. Bár egy barátságosabbnak jobban örülnék. Nem akarok arra kelni, hogy ez az izé rajtam tekereg.
- Honnan hallod, a lépteket a sivatagban? – Tettem fel a nyilván költői kérdést, mert ugye bár a hallása és szaglása kitűnő. Minek is erőlködöm azon, hogy megértem, hogyan is működik ez? Talán azért, mert érdekel, minden, ami másoknak olyan egyértelmű. Minden érzelem nélkül pillantottam végig a banditákon és állapodott meg a szemem a tűzön. Még is kinek van annyi esze, hogy megtámad egy a szemmel is jól látható majdhogynem Shifra-val védett karaván vonulatot? Ostoba kis férgek. De mielőtt reagálhattam volna Azura gúnyolódására az egyik bandita kiszemelt egy kislányt, aki a harc kellős közepén állt és az anyja után sírt. Minden gondolat kifutott a fejemből és gepárdot megszégyenítő gyorsasággal termettem a kislány és a bandita között, hogy még épp időben foghassam fel a támadását és ezzel egy időben a kaszámmal lenyeshessem a fejét. Senki nem bánthat egy gyereket. Viszonylag mély kardvágásra pillantottam, és leguggoltam a kislányhoz. –Tudod hol a sátram?  Menj oda. Ott biztonságos. – Simogattam meg az arcát, és még ha nem is fogta fel teljesen minek volt is a tanúja az imént, bólintott és elszaladt a sátor irányába. Útközben az anyját is megtalálta, aki nyilván mindent látott, mert egy bólintás után maga vitte a kislányt a sátorba. Olyan könnyű lenne, csak egy pillanat lenne az egész és mind holtam esnének össze, de akkor mi maradna a morcos farkasnak és mi lenne a bennem felgyülemlett dühvel, amit illik levezetnem azokon, akik gyermekeket is képesek ölni.
- Most játszhatsz Azura, ha van kedved. – Mosolyogtam rá, kissé vérszomjas fejjel. Hát a szó szoros értelmében is véres volt, mert egy kevés az arcomra fröccsent, viszont igazán dicsérendő vagyok, mivel a fehér ruhámon egy csepp vér sincs. Nem hogy azé a hitványé, de az enyém sem. És ez így van jól. Akár jön játszani Azu, akár nem Én biztos kiírtok itt pár lelket.

- Tudd, hogy hol a helyed. Nem körülötted forog a világ. Nem hasonlítottalak semmihez sem. De ha nárcizmusról van szó... a csillagos égbolt is eltörpül a tiédhez képest. - Egy hét alatt valamelyest sikerült megszoknia Rose olykor igencsak türelmet próbáló stílusát és azt, hogy gyakorlatilag minden szavát kiforgatja úgy, hogy azzal a saját malmára hajtsa a vizet. Olykor pedig kénytelen egy-két csípős megjegyzéssel elejét venni a további önfényezéseknek. Még annak ellenére is, hogy a kisasszony, teljesen jogosan büszke külső- és belső értékeire egyaránt.
- Ne légy ostoba. Egy szóval sem mondtam, hogy fázom. A legtöbb élőlénnyel ellentétben, engem nem befolyásol az éghajlati tényező. - Ha a bundája nem lenne elegendő, kénye-kedve szerint manipulálhatja a vére helyén csörgedező mérget, hogy az komfortos legyen.
- Ha választanom kéne a halálra fagyás és a hozzád bújás között... Hát nem is tudom. Fogós kérdés. - Gúnyosan elmosolyodott. Terhére volt Rose túlzott rajongása, de időnként néha-néha azon kapta magát, hogy nem is olyan rossz. Ezt persze akkor sem mondaná el neki, hogy ha harapófogóval próbálnák meg kihúzni belőle.
- Könyörögj és talán megengedem... hogy hozzám bújj az éjszaka folyamán. - Tekintetét az égre - egész pontosan a szikla tetején ücsörgő Rose-ra emelte - és elégedetten figyelte hogy az miként dönt. Már-már szadista fenevad módjára szerette ilyen és ehhez hasonló döntések elé állítani Őt.
- Beszélni? Nocsak. Csupa fül vagyok. - Lehunyta a szemeit és élvezte ahogy az éjszaka hűs levegője átjárja lénye egészét és persze újdonsült sziszegő / csörgő barátja buksiját sem felejtette el két ujjával cirógatni.
- Számítottam rá. - Nem volt meglepődve a 24 órás őrizet végett. Sőt, azon lepődött volna meg, ha nem ez várt volna rá. Noha az azért frusztrálta, hogy Rose-on kívül, valaki más is a közelében fog ólálkodni. Megígérte, hogy nem öl indokolatlanul. De ha valaki az Ő levegőjét szívja az már elég indok, nem? Az olyan balesetek pedig... mint például törött végtagokkal lezúgni egy piramis tetejéről... mindennaposak.
- Alig várom, hogy megismerjem a társaidat! - Jelentette ki ragyogó, derűs mosollyal, ám ez semmi jót nem ígért, lévén Ő nem szokott semminek sem örülni.
- Más is használná a mérgemet? - Kérdezett vissza és a hangulata rohamos zuhanásba kezdett. A mérge volt Azura legféltettebb kincse, így hát érthető, hogy miért nem óhajtotta fűvel-fával megosztani.
- Nincs ellenvetésem amennyiben... - Tartott egy néhány másodperces hatásszünetet.
- Amennyiben hasonlóan értékes dolgot ajánl fel érte cserébe. Például a saját tulajdon ujjait. - Ez a fajta cserekereskedelem talán képes lett volna enyhíteni a farkas büszkeségén esett csorbán.
Majd amikor a kis házi kedvence került terítékre, elkomorodott.
- Vagy úgy. Akkor hát nincs mit tenni. -[/color][/b] Egy határozott mozdulattal leharapta a kígyó fejét és elkezdte elevenen felfalni teste minden egyes porcikáját. Azura egyik félelmetes ismérve volt, hogy ami egyik pillanatban kincs a számára, az a következőben könnyedén szemétté is válhat. Jelen esetben táplálékká.
- Hm mennyei. Kérsz egy harit? -[/color][/b] Tartotta oda Rose-hoz az idegek utómozgásától csörgő farkincát. Az egyik karaván tag, aki éppen arra járt, hogy élelemmel kínálja meg Őket, kezéből kiejtette az egzotikus gyümölcsökkel teli tálat és elmenekült.
- Most mi az? -[/color][/b] Kérdezte teli szájjal a farkas, s felvonta az egyik szemöldökét.
A sivatagi banditák támadásával felgyorsultak az események. Az éjszaka nyugodalma a feledés homályába veszett és kezdetét vette egy élet-halál harc a két frakció között. A karavánt védő zsoldosok kevesen voltak ugyan, de a felszerelésük és harci tapasztalatuk révén végül sikerült vissza verniük az első hullámot.
- Eljátszadozni? Ugyan. Hisz ezek még rajtatok sem képesek átjutni. - Azura bár követte Rose-t, mégsem avatkozott bele az emberek közötti harcba. Ami azt illeti nagyon is kedvére való volt, ahogy azok egymás vérét ontják.
- Akárcsak a vérem, úgy a hallásom is különleges. A legapróbb neszt is tökéletesen érzékelem. - Karját kinyújtotta Rose elé, lehunyta a szemeit és várt. Három másodperccel később, egy vas-dárda nyelét ragadta meg, mielőtt az még célt érhetett volna. Az ellenség a Shifra-t akarta első körben likvidálni.
- Nem kell látnom az ellenfeleimet. Lépteik zajából pontosan tudom hol vannak. És... - Sarkon fordult és a sötétség egy véletlenszerűnek tűnő pontja felé dobta a dárdát, amit kisvártatva egy fájdalommal teli felkiálltás kísért.
- A haladási irányukat is ki tudom következtetni. - Elsőkézből tett tanúbizonyságot afelől, hogy a mérge nélkül is egy kivételesen veszélyes szörnyeteg Ő maga.
Kölcsön vett egy íjat és egy tegez nyilat az egyik zsoldostól aki először nem értette a dolgot. Azura az égre célzott és egymásután lőtte ki mind egy szálig a muníciót. Az utolsó után a porba ejtette a fegyvert és:
- Megyek a sátorba. Lepihenek. - Így is tett, mint aki jól végezte a dolgát, távozott. Nem sokkal később a zsoldos felderítők egy tucat holttestről számoltak be, amelyek egymás mellett hevertek és mindegyikükkel egy-egy nyíl végzett.

- Egyszer a csillagos ég, másszor egy virág. Te aztán tudsz bókolni! – Kuncogtam a lehető legártatlanabb stílusban. Nem vagyok ám értelmileg sérült, hogy ne ismerjem fel a gúnyolódását. De hát mit tehetnék, ha egyszer olyan könnyű így kicsavarni a mondatait? Kedvemre van. Rég játszottam ennyit. De ismerve magamat, nemsokára megunom. Kedves Azura-tól, hogy bár tudja, úgy is kicsavarom majd a szavait, nem változtat rajtuk és hagyja, hogy kiéljem csavargatási vágyaimat. Vagy legalábbis szerintem egy ideig még tűri, aztán nyilván vagy csendben fogja tűrni, vagy Rám ripakodik, hogy hallgassak el végre. Úgy hogy ezt megelőzendő, inkább magam hagyom abba a dolgot.
Nyelvet öltöttem a gonoszkodására. Azért kikérem ám magamnak! Csak jobb vagyok, mint a halálra fagyás, nem? Legalább is, ha Nekem kellene választanom közte és a halálra fagyás között, nem lenne kérdés. Hát persze, hogy a bundás barát lenne a választásom tárgya. Szerintem ezzel még sokan így vagyunk. Sőt, ha látnák Azura-t farkas alakban, nem csak Én lennék az egyetlen imádója. Bár szerintem ez most is így vagy. Már, mint, hogy nem Én vagyok az egyetlen, aki rajong a szőrös énjéért. Mennyire faragatlan és nem törődöm voltam! Mi van, ha valaki-bár, akkor nyilván nem lett volna hontalan, várja vissza? Istenem Rose, már megint beletenyereltél valamibe. Csak adja az ég, hogy épp bőrrel megússzam. Ha ebből baj lesz, mert elszakítottam valakitől elevenen nyúzom meg a szőrét és lesz belőle takaró az ágyamra!
Fölé hajoltam és megsimogattam az amúgy elégedett kifejezést öltött arcát. – Tudod, majdnem bármit megadnék, ha megengednéd, hogy hozzád bújjak éjszakára. Nem csak egyre, többre. De ismerhetsz, nem könyörgöm. Ha Te nem, nyilván más készséges lesz, kellő anyagi juttatás fejében. Elvégre, neki könnyen jött pénz, semmit sem kell tennie, csak leheverednie, és engedni, hogy egy éjszakán át a farkas énjéhez bújva simogassam és rajta pihenhessek.– Hogy ez Nekem csak most jutott eszembe! Ohh, Rose-Rose, hamarabb is lehetett volna ennyi eszed! Mondjuk, a sivatagban jelenleg mást nem találok rajta kívül, de nyilván lesz olyan, aki készségesen megteszi majd ezt Nekem. Tudom is kinek kell szólnom ez ügyben! El sem hiszem, hogy ennyire nem gondolkodtam! Milyen régóta várok már egy kutya.. Akarom mondani farkas barátságára, és itt volt végig az orrom előtt a kézenfekvő megoldás. Hát persze, hogy találok olyat, akinek szüksége van pénzre és ennél könnyebben nem is juthatna anyagi támogatáshoz. Sőt mi több, bőségesen meg fogom jutalmazni ezért a cselekedetért! - Neked pedig nem kell félned, elvégre külön sátorban alszunk. Nem fogok átlopakodni, ígérem! - Elégedett mosollyal ültem vissza és forgattam meg a szemem. El tudom hinni mennyire, várja már a találkozást a többiekkel. Mondjuk, előbb ölik meg, mint hogy valakiben is kárt tehessen. Meg aztán, nem is lenne rá esélye. De ezt Neki nem nagyon kell tudnia. Ellenünk kevés az esélye, bármennyire is lenyűgöző a képessége. És bármennyire is képzett. Az életünket adnánk az uralkodóért, és mint olyan, ez elég erőt ad, hogy bárkit és bármit eltüntessünk a föld színéről. Még ha az életünkbe is kerülne. Ezt követően nemes egyszerűséggel az ajkaihoz tettem a bal kezemet. – Vedd, amelyiket akarod, amennyit akarsz! Egy társamnak van szüksége a mérgedre. Neki akarom odaadni. Csak annak az egynek! És a Te sajátod kell. Nem az, amit lemásolsz! Szükségem van rá, Azura. Neked adom, amim csak van, de cserébe engedd meg, hogy neki adhassak a mérgedből! – Ő ezt nem értheti és nem is avathatom be. De neki muszáj adnom belőle. Lehet, hogy ez lesz, amit kerestünk! Ha Azura elfogadja a felkínált kezet, minden hang nélkül tűri az esetleges csonkítást, elvégre a visszanövesztés jobban fog majd fájni, mint az eltávolítás. Ha pedig nem, akkor kitalál mást, amivel a kedvére tehet a farkasnak, hogy engedélyt kapjon. Kevesen mondhatják el magukról, hogy a barátaim, de értük bármire képes vagyok. Még ha ezzel azt is érem el, hogy eltüntessem pár végtagomat. A piramisban úgy is van épp elég gyógyító, akiknek a képességük páratlan és akár végtagot is vissza tudnak regenerálni. Volt már erre sajnos példa. Mimimi nem könyörül, ha kísérletezésről van szó. Az egyezség az egyezség.
Nemlegesen megráztam a fejem a felkínált étel kapcsán. Ettem már kígyót, de az gusztusosabban volt tálalva. Viszont, ezt azért nem hagyhatom ki! Annyira, de annyira szerettem volna, de ez olyan mondat, amit bánnék, ha nem mondanék ki. Legalább az arcán átsuhanó érzelem miatt. Csak azért! – Tudod, ha csókot akarsz, azt kérheted is. Nem kell ilyen félénknek lenni és közvetett csókot kérni. – Utaltam itt a kígyóra. Noha gusztustalan belegondolni, de azért benne van a pakliban, ha azt nézzük, miszerint Ő már evett belőle és a következő falat az enyém lehetne-, de nem lesz, nem vagyok ennyire jó gyomrú, és aztán Ő eszik. Szóval mindent összevetve eme folyamat vége az, hogy ha még csak így is, de közvetve érintkeznének az ajkaink. Ó, Azura, hogy miért kell mindig ilyen dolgokat mondanod és tenned. Bár valami sejtésem van, miszerint egy részét élvezi, még ha soha nem is fogja kimondani. Mosolyogva néztem a közeledő alakra, aki teljes pazarlást hajtott végre, amikor meglátta az éppen lakmározó Azurát. Azt gondolnám, hogy ennyi nap után már hozzá szoktak a gusztustalanságokhoz. Hol egy kígyó, hol egy skorpió, hol egy pók. Nyilván busás juttatást kapnak a hallgatásért, de azért mindenhez nekik sem lehet gyomruk. Nekem sincs, de van abban valami, ha minden gond nélkül képes megenni egy kígyót, aki képes lenne egy harapásával megölni megannyi embert. Szóval mindent összevetve Azura igen nagy segítség ennek a karaván vonulatnak, még ha Ők nem is érzik, így és csak azt látják, hogy egy értelmes férfi mindenféle hüllőt felfal elevenen. Jó, aláírom gusztustalan, de vannak ennél rosszabbak is.
Kedvem szegte ez a túl nagy unott hangnem. Az ember azt gondolná, ha ennyi ideje nem onthatott vért, akkor most teljes lelkesedésében kezd neki egy eszeveszett mészárlásnak, hogy kiélje magát. Sőt mi több, bár ez Neki nyilván nem jelent sokat, de megmente pár ártatlant. Oké, neki ez semmit nem jelentene, de legalább ölhetne. Már épp szóvá tenném, amikor elkap egy dárdát előttem. És még esélyt sem ad, hogy magam végezzek azzal, aki úgy gondolta, hogy ez a dárda végezhet az életemmel. Nyilván nem volt még dolga Shifra-val. Ostoba kis féreg, aki fél perccel a cselekedete után találkozott azzal, akiről azt gondolta, hogy Én fogok.
- Köszönöm a segítségedet. – És ezzel el is intéztek mindenkit. Minek vagyok akkor itt, ha még azt sem engedik, hogy megtoroljam eme ostoba gondolatot, hogy rátámadhatnak a karavánunkra? Jó, nyilván a zsoldosok ezért vannak, de hát akkor is.
Intettem Azurának. Nyilván valamennyire jól is lakott és amúgy is a sátrát telepakolják étellel. Szerintem attól tartanak, ha máshogy tesznek még a végén Őket is felfalná. Ami nem kizárt, de megígérte, hogy nem tesz ilyet. Visszamentem a kőhöz, ahol eddig üldögéltünk és összeszedtem a homokban hagyott gyümölcsöket. Érdekes állatok járnak erre felé, nem kell, hogy ennél is jobban felkeltsük az étvágyukat.  Vacsora után visszamentem a sátramba és a kaszámat megidézve alaposan megtisztítottam.
Amikor már minden elcsendesült, elsötétült és csak az őrség váltotta egymást, neki indultam az éjszakának. Nem, semmi lopás, vagy gyilkosság. De jobb szeretek egyedül fürdeni. Nem kell hozzá közönség. A fehér ruhám ellenére is tökéletesen beolvadtam a sötétbe és pillanatok alatt eljutottam az oázishoz. Még jó, hogy a biztonságot fontosabbnak tartva messzebb vertünk tábort. A fények halványan még ide látszódnak, de nem annyira hogy lásson az ember vagy hogy ezzel megzavarják az itt élő állatok mindennapjait. Bár a hold fényében minden tökéletesen látszódik. Ugyan a hőmérséklet kezdett rohamosan csökkenni, ennyi év után nem csak Azura tud olyan tökéletesen alkalmazkodni az éghajlathoz. Levetkőztem és beúsztam a vízbe. Kerestem egy kényelmesebb sziklakupacot és nekidöntött háttal élveztem a langyos víz, hűvös levegő és persze a holdfény édes melegét.

Őfelsége, Azura - nyugalmat remélve - elvonult a sátrába és "bezárkózott". Élelme volt bőségesen: húsok és gyümölcsök egyaránt, de ezek számára olyanok voltak, mint a fűszer nélküli ételek az emberek számára. Táplálóak ugyan, de egyúttal íztelenek. Egyikhez sem nyúlt hozzá. Nem, mert amihez neki most igazán kedve volt az az, hogy bebáboz egy-két embert és a mérgével feloldja a belső szerveiket. Az már sokkal inkább az ínyére való lakoma lehetett volna, sem mint ezek.
A karavánnak szerencséje volt, mert senki sem veszítette életét, kisebb-nagyobb sérülésekkel megúszta mindenki. Az őrséget megkétszerezték, az emberek pedig közelebb költöztették sátraikat egymáshoz. Azura-ék sátra volt egyedül távoli, mondhatni tábor széli. Ez persze a vérfarkast egyáltalán nem zavarta, sőt... csak remélni merte, hogy egy-két bandita lesz olyan ostoba, hogy megpróbáljon az életére törni. Így legalább a fenséges lakomáról szőtt álom sem lett volna álom többé.
Percek teltek, majd pedig órák. Teljesen besötétedett. A Hold természetes fényén kívül, még néhány tucat fáklya is megvilágította az esti sötétséget. Azura egy olyan ellenséggel találta szembe magát, aki ellen még neki sem volt semmi esélye: az álmatlanság. Hol a sátor egy véletlenszerű pontját fixírozta, hol pedig forgolódott és a szemeit lehunyva, megpróbált elszenderülni, több kevesebb sikerrel. Az igazsághoz hozzá tartozott az is, hogy valójában egyáltalán nem volt fáradt.
- Egek. Ez az éghajlat teljesen megborítja az időérzékemet. Na mindegy. Ha nap közben álmos leszek, majd lefekszem az egyik szekéren. - Motyogta magában. Csak tűrt és csak tűrt, de végül aztán elfogyott a türelme. Úgy döntött, hogy megmártózik egyet az oázis hűs vizében, ha már egyszer egy ilyen kellemes helyen táboroztak le. El is indult hát, útjába pedig senki sem került. Nyugalmat remélt, ám ahelyett útitársára, Rose-ra lelt rá. A nő talán még nem vette észre a közeledő férfi sziluettjét, lévén az távol volt és az árnyak elfedték a testét.
- Meg sem kérdezem inkább, hogy mit keres idekint. - Tett újabb megjegyzést, csak úgy mint az előbb is, saját magának. Ruháit elkezdte levedleni és mire a vízhez ért, már anyaszült mesztelen volt. Nemes egyszerűséggel besétált a vízbe és a lány mögé úszott, a szikla túlsó felére.
- Mi az? Mi a baj? Talán te sem tudsz elaludni? - Kezdeményezett beszélgetést, noha kérdését elég flegma hangszínen tálalta. Mintha mindegy lett volna neki a másik válasza.
- Gondolkodtam és a kérésednek... talán... eleget... tehetek. - Fogalmazott sejtelmesen. Természetesen az éjszakai összebújásra gondolt.
- Bár még mindig nem tudom megérteni, hogy neked mégis mi a jó benne. Úgy értem. Amikor még gladiátorként dolgoztam egy kalóznak, a nők sokszor szerettek volna egy-egy éjszakát eltölteni velem, de az emberi alakommal. - Kissé össze volt zavarodva. Rose más volt, mint azok a nők, akiket eddig megismert. De ha neki a nagy és szőrös egyedek jönnek be hát...
- Cserébe viszont, lenne nekem is egy kérésem. A fejvadászok... akik az életemre törtek... felkeltették az érdeklődésemet. Bár mindannyian más és más technikával próbáltak legyőzni, egy valami mégis közös volt bennük. De hogy mi volt az... nem tudom. Valahol mélyen legbelül azonban úgy érzem, hogy ha sikerülne megtalálnom azt a valamit, az az előnyömre válhatna. Taníts meg, hogy lehetek én is fejvadász. - Tért a lényegre a felvezetés után.

Szerintem elszenderedhettem. Sőt biztos, mert a legutóbbi kép, ami a szemem előtt volt, az a víz és a holdfény volt. Meg persze maga a hold. Szóval teljesen biztos vagyok benne, hogy amit most látok csak egy álom. A jelenlegi jelenetképek, amiket a szemem előtt lejátszódnak még emberi létemből valók. Az pedig jó rég volt. Kedves kis emlék ez. Tovább is élvezhetem volna, ha nem hallom meg és riadok fel valakire, aki ugyan olyan kicsavart gondolkodású lehet, mint Én, hisz éppen most jön fürdeni, amikor rohamosan hűl a levegő. Mondjuk a víz, így is lassabban fog kihűlni és mire eléri, azt a hőmérsékletet már rég az ágyban leszek.
A kérdés kedves, és udvariasnak is mondhatnám, amennyiben nem hallottam volna ki a hangszínét. Ilyenkor nem tudom eldönteni, hogy érdeklődik vagy csak ezt tanították neki. Mindegy. Mivel ez egy kérdés, amire illik válaszolni, így hát… - Nem. Én tudok aludni, sőt, mielőtt ideértél már szundítottam is, de érkezésedre felkeltem. No meg a kristályaimat imádom mutogatni, de onnantól lefele keveseknek adatik meg, hogy lássanak fedetlen testtel, így olyankor jövök, amikor senki sincs itt. - Akadtam meg egy pillanatra, mert akkor ezek szerint még is csak nehezen megy neki az alkalmazkodás. – Ha nem tudsz aludni, miért nem szóltál?- Nem szeretem, ha valaki miattam lép ki a komfort zónájából, és ha valami gondja van, akkor nem szól. Lehettem volna ennél előre látóbb is és megkérdezhettem volna, hogy tud-e aludni, eszik-e rendesen. Milyen szörnyű házigazdának tűnhetek! Borzasztó! Gyalázatos! – Jól sejtem, hogy nem is ettél? – Tettem fel egy újabb kérdést, amire nyilván igen lesz a válasz, ha az eddigi táplálékaira gondolok. Biztos nehéz lehet a visszaszokás. Hogy Én erre sem gondoltam? Ejnye, no, mi van Velem, hogy ilyenekre sem figyelek oda?!
A további önostorozást megelőzve Azura beszélni kezdett. Beszélni! Jesszusom! De még mennyit és mit! Először eltátottam a szám, aztán pedig nemes egyszerűséggel felnevettem. Na, nem olyan hangosan, mint szerettem volna, de azért ez is jól esett! Szentséges prémek, hát ennyire félre értett! Nem csoda, ha olyan furcsán nézett Rám! Már nyitottam volna válaszra a szám, amikor ismét nekikezdett. Most nehezen hiszem el, hogy valaki nem csempészett valamit az italába. Ritkán beszél ennyit. Lehet inkább este aktív, ha most ilyen lelkesen cseverészik. Ha pedig így van, akkor alkalmazkodom és áttérek az esti életre. Végül is egy kis változatosság nem árthat meg senkinek. Ó, ha igazán mestere lehetnék, de nem vagyok. Viszont, amit tudok, azt használhatná alapnak, a többit pedig nyilván ki fogja tudni tapasztalni. Nem féltem, rá fog jönni.
- Akkor tisztázzunk valamit. Nem légyott miatt szeretnék Veled aludni! Ha ilyen szándékaim lennének, akkor sem a farkas éneddel, hanem az emberivel, mint azoknak a nőknek. – Itt megálltam egy pillanatra, mert az előbb még olyan jól meg tudtam fogalmazni csak aztán belezavarodtam a fejvadászósdi miatt. – A farkas testedet nemes egyszerűséggel párnának, vagy ölelni való állatnak használnám. Ne sértődj meg! De az is lehet, hogy egész este csak simogatnám a hátad, a füled vagy a hasad. – Mosolyodtam el, mert már el is képzeltem, ahogy a nagy bundás fenevadat simogathatom. Mennyei! A puha szőr, az ujjaim között az a finom kutya illat! Valóra vált álom! – Meg aztán nem hiszem, hogy kedvedre való volnék, mint nő. Szóval, ami a fejedben alakult ki kép arról, mit csinálnék Veled egy éjszaka, ezek után gondolom gyökeresen megváltozott. Mindazonáltal ha ilyen jellegű szükségleteid vannak, szólj, megoldjuk őket. – Biztos találunk rá megoldást. És csak remélni tudom, hogy képes annyira megfékezni az erejét, hogy ne öljön meg senkit közben.
- Ami a kérésedet illeti, magam sem vagyok annyira profi, mint egy két ismerősöm, de amit tudok, azt szívesen megosztom Veled. – Pöccintettem meg a vizet és lejjebb merültem. – Kezdetnek a mérhetetlen vérszomjadat kellene elrejtened, amikor az áldozatod fele közeledsz. Hiába tudom, hogy nem akarsz megölni, még innen is érzem. Amúgy nem olyan bonyolult. Legalábbis elméletben. Kiválasztod a célpontot, megkeresed, elcsalod egy nyugodt helyre és megölöd. De van olyan, hogy amint megvan a célpont meg is tudod ölni, minden feltűnés nélkül.– Adtam tudtára, bár szerintem ezt Ő maga is jól tudja. Mondtam Én, hogy jöjjön egy kicsit játszani. De Ő menőzött és inkább lenyilazott mindenkit. Hát akkor most magéra vessen. Vagy ha annyira jó a hallása, és érzékeli, hogy valaki a közelben ólálkodik akkor itt a remek alkalom, hogy gyakorolja, miként tudja elrejteni a vérszomját. Mély levegőt vettem és lemerültem a vízben. Nemes egyszerűséggel hagytam, hogy lehúzzon a víz. Olyan szép a víz alulról is, pláne ahogy a hold fénye átszűrődik és megvilágítja a vizet. Ha valaha meghalnék, szeretnék az utolsó pillanatban valami szépet látni. Szerintem egy kicsit itt maradok lent, kapóra jön, hogy percekig vissza tudom tartani a lélegzetem. Addig Azurának is van ideje gondolkodni.

- Ezek szerint megzavartalak? Jó. Ennek örülök. Mindenesetre ne zavartasd magad. Felőlem mutogathatod a kristályaidat és egyéb részeidet az anyatermészetnek. Én csak hűsölni vagyok itt. - Kényelmesen elhelyezkedett, hátát nekidöntötte a kőnek és nyakig elmerült.
- Talán rád tartozik, hogy tudok-e aludni, vagy sem? - Vonta fel a szemöldökét. Nem rémlett neki, hogy mikor lettek ilyen jóban. Ez az anyáskodás egyfajta rossz érzést váltott ki belőle.
- Majd eszem, ha megéhezem. De akkor sem azt, amit ezek a bolondok felszolgálnak nekem. Most komolyan? Úgy nézek én ki, mint aki zöldségeken él? - Utalt a sátrában felhalmozott sokféle ételre, amik közül... talán csak egy-két hús nyerte el a tetszését.
- Ha minden kötél szakad, téged még mindig megehetlek. - Rövid ismeretségük méltó lezárása lehetne, ha a kisasszony belülről is szétnézne a gyomrában.
- Vagy úgy. Kibújt a szög a zsákból. Mégis csak olyan szándékaid vannak velem. - A szemei összeszűkültek és vádlóan tekintett Rose-ra.
- És még csak nem is válogatsz. Kinek a pap, kinek a papné. Kinek pedig mindkettő. - Elég volt csak belegondolnia, hogy Rose az emberi mivoltán elégíti ki halandó, gyarló vágyait, hogy aztán farkas alakba kényszerítve, párnaként használja Őt...
- Gratulálok. Ilyen ajánlatot még nem tettek nekem. Te tényleg egy reménytelen kutya perverz vagy. - A szája egy pimasz vigyorra görbült és önelégülten kémlelte maga előtt a víz felszínét.
- Hogy mi a kedvemre való és mi nem az, azt majd én eldöntöm. Mindazonáltal olyan vagy, mint az összes többi nő. Talán egy kissé bosszantóbb. Az irántam érzett rajongásod az egyetlen oka, hogy még nem öltelek meg. Na meg persze még hasznomra válhatsz. - Nem rejtette véka alá a szándékait. Lehet, hogy nem épp a jó szándék mintapéldánya volt, de hazudni sosem hazudott és a végletekig őszinte volt.
- Mégis... minek nézel te Engem? - Vett egy mély levegőt és ahogy kifújta, a jelenléte szinte teljesen megszűnt. Most, a legcsekélyebb vérszomj sem áradt belőle. Még a közönséges ragadozó vadállatok is képesek ösztönösen elpalástolni azt, akkor pont Ő ne tudná? Az egyetlen oka, hogy szinte sosem teszi, az az élvezet, amelyet a préda rettegése vált ki belőle. Tökéletesen uralta az érzéseit, így tehát nem ez volt az, amire gondolt, amikor megkérte Rose-t, hogy tanítsa Őt.
- Micsoda felesleges időpazarlás. - Nem értette, hogy minek elcsalni a prédát, amikor bárhol, bármikor végezhet vele. Talán egy játék volna? Ő maga is szerette a játékokat. Látni, ahogy a vadászból vad lesz és megpróbál elmenkülni, mind hiába, mert addigra Ő már egy lépéssel előtte jár. Talán ez mégsem akkor nyűg, mint az először gondolta.
- Talán... a karaván zsoldosain alkalmazhatnám a tanultakat. - Jegyezte meg halkan és a fényes Holdra emelte a tekintetét. Annak napról napra egyre csak telő kifli alakja a legtöbb vérfarkassal ellentétben Őt nem sarkalta bestiális alakja felöltésére. Talán az ismeretlen vérvonalához volt köze, avagy magához a véréhez. Mindenesetre praktikus, hogy teljes és korlátlan uralma volt a saját teste felett.
- Rose...? Rose! - Morgott rá, hogy amaz fejezze be, hogy kis hableánynak képzeli magát.
- Milyen egy problémás nőszemély... - Jobb ötlete nem lévén, türelmesen megvárta, ameddig az kibúvárkodja magát és újra a vízfelszín felé dugja a fejét.
- Eddig is sejtetettem de most már teljesen biztos vagyok benne... Mindvégig megvolt Én bennem az, amely egy fejvadászt fejvadásszá tesz. És még annál is több. Azt áruld el... hogyan lehetek hivatásos fejvadász? - Kedve támadt kalózokra vadászni. Kiváltképp egy bizonyos kalózra. Gerard, aki nevelőapja volt és mégis eladta Őt egy némbernek. Ezt törleszteni akarja neki minden áron... Nem marad adósa. Milyen ironikus volna, ha mindezt törvényes keretek között tenné meg?
- Mindegy. Akkor most áttérhetnénk végre az igazán fontos dolgokra is? - Szembe fordult a kővel, felkönyökölt rá és a karjaiba temette az arcát, a hosszú, fekete haja pedig előre borult.
- Itt az aranyat érő lehetőség, hogy bizonyíts. - Természetesen a füle vakargatására gondolt, esetleg a hátára.

Vajon létezik még valahol sellő? Ha igen, lehet szeretnék olyan fajba tartozni. Nem zavarja a felszíni világ, nincsenek rájuk hatással az időjárás. Mondjuk az is igaz, hogy nyilván vadásznának rájuk a kalózok meg megannyi kegyetlen lény, de nagyon keveseknek adatik meg a képesség, hogy lélegezhessenek a víz alatt. Sajnos jó magam se ezt a képességet kaptam. Igaz, ami igaz legalább 4 percig a víz alatt tudok maradni egy légvétellel, de akkor sem az igazi. Ha legalább ki tudnám nyújtani az időt még pár perccel, sokkal jobb is lehetnék, és akkor hamarabb végeznék egy-egy merülős küldetéseimmel. Mint a minap, amikor a kis zöld gyíkkal, akarom mondani zöld sárkánnyal találkoztam. Vajon az óta jól megy sora? Végül is, eddig is ügyesen elboldogult, ezután se lesz baja. Nekem viszont roppantul fogy az időm és egyre távolodok a felszíntől, ami csak annyiban okoz problémát, hogy amint égni kezd a tüdőm, muszáj lesz felmennem, noha itt annyival békésebb. De nincs mit tenni, ha oxigén kell, hát oxigén kell. Ezzel a lendülettel pedig felrúgtam magam a felszínre.
Annyira nem is kerültem messze a sziklától. Visszaevickéltem és kényelembe helyezve magam meghallgattam Azura panaszkodását szerénytelen személyem ellen. Teljesen félre vagyok értve, mint egy meg nem értett zseni. Mondjuk, valahol az is vagyok. Igen a szerénykedés nem mindig kenyerem.
- Kedves Azura. Látom Veled viccelni sem lehet. – Fogtam neki hosszú mondókának, esélyt se adva, hogy megszólalhasson, miközben felé fordultam és megsimogatva a fejét a hajával kezdtem el játszani. – Nem ajánlatot tettem légyottra. Azt szeretném, ha farkas alakban egy este, khm akár több este is simogathatnám azt a szép bundádat. Nincs szükség rá, hogy az emberi mivoltodban kielégítsd a ... Buja vágyaimat. Sose kérnélek erre, de ha szépen könyörögsz, talán belefér a kapcsolatunkba egy két pásztoróra. – Kacsintottam rá kacéran, noha teljesen tisztában vagyok a ténnyel, miszerint ha esdekelnék, se tenne velem semmit. MAximum megenne. Bár ez elő sem fordulhat, elvégre büszkébb vagyok Én annál, hogy ilyenért könyörögjek. – Szóval, most, hogy megértettük egymást, remélem, ezt nem kell tovább tárgyalni, mert bár nem fordulhat elő, de kezdem úgy érezni, hogy csökkennek a női bájaim és vonzerőm. – Morfondíroztam el és megakadtam a hajába. Már, mint nem húztam meg, pusztán addig tekergettem, amíg egy kisebb gubancot nem sikerült okoznom. Mielőtt kikelhetne magából feljebb tornáztam magam és neki láttam szépen kiigazítani a haját. – Tetszik a hajad. Emlékeztet a bundádra és szeretem a hosszú hajú férfiakat. – Remélem, kellőképpen ellensúlyozom dicsérettel a haja ellen elkövetett merényletet. – Szerintem, legalább is Én úgy csinálom, hogy bemegyek egy kereskedőhöz, kiválasztok egy általa keresett, kerestetett lényt és levadászom. Alkalmi szerződő vagyok. Nekem nem csak a fejvadászat a munkám. Minden nap az vagyok, ami ahhoz kell, hogy teljesítsem a feladatomat. Legyen akár kocsmáros, ápoló, fejvadász, néha kurtizán. Nem sok választási lehetőségem van. – Mosolyogtam, bár ebből Ő, alig ha láthatott valamit, elvégre lehajtott fejjel fekszik a kezeim alatt. – De nem gondolnám, hogy ennél nehezebb lehet hivatásosan is ezt a szakmát űzni. – Vagy legalább is remélem. Még a végén Én lennék a hibás, ha nem sikerülne a hőn áhított hivatásában kiteljesedni.
- Azt mondtad kalóznak dolgoztál. Milyen volt a tengeren? Szereted a hajókat? Ha úgy vesszük Te is kalóz vagy. Izgalmas. Lehet, egyszer elszegődök Én is. Nincs kedves mesélni? – Siker! Ki tudtam bogozni a haját, anélkül, hogy le kellett volna vágni. Igazán ügyes vagy Rosa, büszke vagyok magamra eme rettentően szép cselekedetért. Belenyúltam a vízbe, majd vizes kézzel ismét neki láttam a haja piszkálásának, se sokkal óvatosabban. Megtanultam a leckét és csak egy tinccsel babráltam. Pontosabban annak is a végével. Azt hittem töredezettebb lesz, de nagyon szép állapotban van. Komolyan, ezt még egy nő is megirigyelné. Én mondjuk a hosszát biztos.
– Még annyit, hogy nem érted rajongok, hanem a farkasért. Akárki lehetett volna a gombáknál arra is rávetettem volna magam. Szóval remélem nincs harag, de szerettem volna ezt tisztázni. – Mert való igaz éppen belé botlottam, de felőlem akár bármelyik alfa ott lehetett volna, azt is megsimogattam volna. Valahol igaza van, hogy perverz kutya bolondnak tart, de hát mindenkinek kell valami hobbi,nem? – Hallottam, hogy Farkas völgy mélyén élnek Rémfarkason. Megígérem, hogy elmegyek és befogok egy kölyköt közülük és akkor nem kell tovább elviselned a rajongásom, jó?- Bár kérdésnek tettem fel, a végére úgy döntöttem meg fogom szerezni azt a kisfarkast, így Azura is megnyugodhat, hogy többet nem kell a hóbortommal törődnie. Na, ezt el is döntve elengedtem a haját és visszatelepedtem a helyemre, háttal a kőnek. Mutató ujjammal apró hullámokat keltettem és figyeltem az egymás után úszó gyűrűket, milyen messze tudnak eljutni.

- Talán kérjek bocsánatot azért, amiért az én humorérzékem kifinomult és nem képes értékelni az ilyen alacsony röptű poénokat? - Vonta fel a szemöldökét. Meg volt róla győződve, hogy azért nem szokott senki viccein nevetni, mert azoknak csapnivaló a humoruk és egyedül az Övé az, amely értékelhető.
- Már megmondtam. Engedélyt adok a "szép bundám" simogatására. De ne értsd félre. Ez nem kegy, pusztán csak kíváncsiság. Hogy vajon meddig képes egy magadfajta kutya perverz lesüllyedni. - Bólintott egyet helyeselve magának. Belehalna a szégyenbe, ha fény derülne a kis titkára... Miszerint egész kellemes, ha cirógatják Őt alvás közben.
- Fékezd a nyelved nőszemély. Már maga a feltételezés is sértő, hogy én neked bármiért... legfőképpen ilyenekért könyörögjek. Ha már mindenáron ilyesmire adnám a fejem, megvan a magam módszere. A véremből képes vagyok vágykeltő feromonokat előállítani amely a levegőbe kerülve, teljesen megbolondítanak bárkit. Bár a te esetedben erre semmi szükség nincs, hisz már alapból menthetetlenül oda vagy értem. - Jelentette ki megingathatatlan magabiztossággal.
- A női vonzerőd és bájaid változatlanok a legelső találkozásunk óta. 0-án stagnálnak, de ne aggódj. Negatív tartományba nem hiszem hogy átcsapnak. - Jegyezte meg pimaszul. Ezt persze Ő sem gondolta komolyan, de előszeretettel tette próbára Rose türelmét. Vajon hogy s mint reagál egy ilyen "bókra"?
- Nem mintha rám tartozna és nem muszáj rá válaszolnod. Ki adja neked a feladatokat? Mi vagy te... egészen pontosan? - Kérdezte valódi érdeklődéssel a hangjában.
- Csak hogy tisztázzuk. Soha sem voltam kalóz és nem is tekintettem úgy magamra. Nem vettem részt a fosztogatásokban. Az egyetlen feladatom a hajó - tengeri szörnyetegektől való - megvédése volt. Utálom a tengert. Utálom a kalózokat és az összes tengeri élőlényt. De a harcok olykor egész kedvemre valóak voltak. Az arénaharcok. Egyszer megöltem egy méreg sárkányt is. Hetekig lakmároztam a húsából. Visszavonom amit az előbb mondtam. Nem minden tengeri élőlényt utálok. A szivacsok és csalánozók mérge ínycsiklandozó. Egyes mélytengeri halak mérge még engem is lenyűgözött. - Azura tengeri kalandjai leginkább a mérgező állatok bekebelezéséről szóltak. Az olyasmi, mint a pénz és a hírnév, Őt nem érdekelték. Mindig csak annyit tett bele a közösbe, hogy zavartalanul tudja folytatni hobbiját.
- Te mint kalóz? - Egy gúnyos mosoly ült ki az arcára.
- Ne nevettess. Egy nő nem lehet kalóz. - Legalábbis Ő maga egyet sem látott az elmúlt évszázadokban. El sem tudta képzelni, hogy milyen lehet egy. Főleg nem Rose-ról.
- Vagy úgy. Tehát bármely farkas megteszi. Akármelyik. Aki jókor van jó helyen. Haragos? Nem. Nem vagyok haragos. De most legszívesebben darabokra tépnélek. - Jelentette ki ridegen. Bár az arca a karjaiba volt temetve, minden egyes szava tökéletesen jól kivehető volt. Az utolsó mondatot ki is hangsúlyozta. Nem úgy tűnt, mint aki viccelődik.
- Tégy ahogy jónak látod. - Ő ugyan nem fogja Rose útját állni, ha az Farkas völgyben óhajt rémfarkas kölyköket hajkurászni. De akkor Őt ne simogassa és ne is gügyögjön a továbbiakban. A karmai alól kiszivárgó méregtől sisteregni kezdett a szikla. Azura most olyan volt, mint egy bundáját borzoló dühös macska.
- Ostoba Rose. - Olvasta rá és azzal a lendülettel, Ő is hátat fordított a kőnek. A továbbiakban a lehető legmorcosabb arckifejezését magára öltve fixírozta a víz egy távoli pontját.

Kifinomult humorérzék? Még is mekkora vicc már ez? A kifinomult maximum a mai vacsorám volt, meg szerintem a z övé is, ha bár semmit se evett. Muszáj lesz neki normálisan ennie, mielőtt beérünk a városba, különben még ráugrik az első árnyékban kószálóra. Uram anyám, mi lenne abból! Már látom is magam előtt a kivégzését! Az a gyönyörű bunda… Bár ha elég szépen kérem, lehet, megkaphatom a bundáját… Nem biztos, hogy pont erre vágyom.. Jobb szeretem az élőt magam körül… Bár… Nyilván kevesebb lenne vele a gondom, és bármikor hozzá érhetnék.. Lehet nem is lenne akkora probléma.. Jó nem, ez még viccnek is rossz! Nem áldozok fel egy fajtársat se.. Mondjuk egy félvért vagy hibridet.. Hm… Na, jó, khm.. Nem még őket se biztos, hogy beáldoznám Azura lakomájáért… De… Azért eljátszhatok a gondolattal, egy másodpercig.
- Emberi alakodban még is, hogy simogatnám azt a csodás bundát? – Reccsentem rá, és szerintem teljesen logikus volt a felháborodásom. – Nincs bajom, ha az emberi alakodban a hajaddal kell játszanom, mert valóban lélegzetelállító, de így kevésbé élhetem ki a szerinted perverz hajlamaimat! – Morogtam tovább, már inkább magamnak, mint sem neki. Persze, ki ne szeretne helyes pasit simogatni, de kikérem magamnak! Bundáról volt szó, nem pedig hajról. Értem azt is, hogy szőr-szőr, de ennyi erővel más szőrös részét is simogathatnám, kb ugyan ott tartanánk, amíg nem farkas alakban simogatom a kis testét. – Szóval Te így csábítod el a nőket, ha Rád tör a szükség… - Na, ezt jó tudni. Vajon abból is tudnék szerezni egy keveset? Sose rossz, ha van Nálam ilyen szer is. Kár volt ezt elmondania! Most biztos úgy csillog a szemem, mint egy gyereknek, aki épp most látott meg valami édességet. Fene vigye el, hogy ennyire rá tudok izgulni a mérgekre, meg a különböző szerekre. Mondjuk az is igaz, hogy eléggé ki tudnám használni. Mennyivel könnyebb lenne egy-egy munka, ha csak egy kis parfüm és… Oké, majd ha hazaérünk, elkapom Azurát és Mimimi-t, hogy alkossunk Nekem egy új parfümöt. Ha annyira hatásos a feromonja, mint mondja, akkor a fél ruhatáramat kidobhatom. Ördögi mosollyal néztem rá, de pechemre nem láthatta.
- Na, most aztán már! – Rántottam meg a haját és egyben koppintottam rá a feje tetejére. – Felfogtam, hogy nem vagyok az eseted! Megértettem, hogy mire célozgatsz, noha nem kértelek rá, hogy feküdj le Velem! Tudomásul veszem, hogy még akkor sem lesz köztünk semmi a munkakapcsolaton kívül, ha piros hó esik a sivatagban. Eléggé világossá tetted, de most már szépen megkérlek, hogy fékezd azt a szép íves szád, mert meg találom rángatni és ideiglenesen kiszedek pár fogat a szádból, amiért porig akarsz alázni! – Fröcsögtem egy sort és kedvem lett volna megtenni mindent, amit mondtam. Roppantul irritál a tény, ahogy kezel. Nyilván megértettem elsőre is, na de melyik férfi az, aki ennyire képtelen egy picit is udvarias lenni egy nővel. Nyilván nem sokkal volt dolga, vagy azok csak kihasználták, és akinek eddig dolgozott nem tanította meg neki, hogyan viselkedjen a másik nemmel szemben. Udvariatlan tuskó. Inkább a szemeit kellene kivájnom… Jó nem, a kék szemeket nem bántom… Neki is kék volt a szeme. Azura érezze megtisztelve magát, amiért nem kaparom ki a szemeit. Ez az egy szerencséje van! Kék szemeket sose bántok.
Érdeklődve hallgattam a meséjét. Hát, de bármit is mondjon, akkor is kalóz volt, még ha nem is akarja tudomásul venni. Rendben, hogy nem csinált meg minden munkát, de egy hajón volt és élvezhette a vizet. Megértem minden részét, de akkor is. Mondjuk a mondókája után Én sem élveztem volna a hajókázást. Bár kinek mihez van kedve. – Hé! Szerintem igen is jól festenék azokban a buggyos ujjú ingekben! A kalap is jól áll, és a csizmákban igazán otthonosan mozgok. Kötelet is tudok mászni, és a látásom is rendben van-már amikor, szóval még az árbockosárban is helytállnék!- Ütögettem meg az állam elgondolkozva. – Na, majd megkérem, hogy legközelebb hajóra küldjenek feladatot teljesíteni. – Igen, el tudnám viselni, és remélem, engednek is. Olyan régen hajókáztam egy jót. Kisebb hajókon voltam, de egy olyan igazi, nagy… Tudnám élvezni. Így is lesz, kikönyörgöm majd magamnak. Hátha megszánnak.
- De hát már elmagyaráztam, hogy a farkas alakodért rajongok és Te magad neveztél kutya perverznek. Ugye nem gondolhat, hogy komolyan érted rajongok? Nem is ismertelek, na, nem mintha most mindent tudnék Rólad. De amikor találkoztunk csak egy elbűvölően gyönyörű farkast láttam, akit muszáj volt megsimogatnom és megszeretgetnem. Csak azt bánom, hogy nem tudtam belefúrni az arcomat a bundádba… - Méláztam el egy pillanatra, de természetesen észrevettem a hanglejtését és a dacát, amit kiadott magából. – Nem akartalak megbántani, de akkor muszáj volt most még egyszer megismételnem magam… - Nyújtottam el a mondatot és füleltem a sistergést. Annyira tudtam, hogy nem kellene odanyúlnom. Annyira biztos voltam benne, hogy ezt meg fogom bánni, de már késő volt. Túlságosan is hajtott a kíváncsiság. Bal kezem 4 ujjával pedig belenyúltam a még bugyogó méregbe a szikla peremén. Egy másodperc töredékéig élesebben szívtam be a levegőt, ez volt az egyetlen, ami arra utalt, hogy fájdalom ért. Visszahúztam a kezem és mielőtt ránéztem volna már megkezdtem a gyógyítást, de még így is hatalmas volt a kár. Két ujjamon csontig lemarta a másik kettőn még éppen, hogy látszódott a hús.
- Még, hogy nem érdekel… Hisztis suhanc...- Morogtam mosolyogva és a víz alá merítettem a kezem. Nyilván hallotta, amit mondtam, de most komolyan. Miért kapta fel a vizet? Ja, hogy rosszul esett neki, hogy igazából bárkire rávetném magam? De hát ez az igazság. Bármelyik farkasra, kutyára, aki az utamba kerül. Nem tehetek róla. Neki ugyan ilyen lehet a sokfajta méreg. Ezért igazán nem haragudhat Rám.
Lemerültem, és a víz alatt is megnéztem a kezem. Legalább 1 órámba fog telni, hogy teljesen regeneráljam az ujjaimat. Annyira lenyűgöző a mérge! Óvatosan ökölbe szorítottam és a mellkasomhoz húzva átúsztam Azurához.
Csak annyira jöttem fel a vízből, hogy a szemeim kilátszódjanak és alaposan megnéztem magamnak az arcát. Mosolyomat elrejtve ajkaimba haraptam és félredöntött fejjel még kintebb jöttem. Ép kezemmel az arca felé nyúltam, de milliméterekkel a bőrétől megálltam.
- Mennyire látszik, hogy még kisfiú vagy… - Mosolyogtam rá kedvesen és elkezdtem visszahúzni a kezemet. – Shifra vagyok. Közvetlenül a Laochra uralkodót szolgálom, és Tőle kapom a parancsaimat. Nevezhetjük, úgy hogy a 7 kaszás egyike vagyok. Hol bérgyilkos, hol az elveszett bárányokat zabolázom meg. Mindig oda megyek, azt teszem, amit Ő parancsol Nekem. A szabadnapjaimon pedig azt tehetem, amihez kedvem van, de legtöbbször oda megyek, ahonnan Mimimi-nek szüksége lenne valamire. – Mert ez így is van. – Vagy pedig a lakhelyemen pihenek. – Igen nagyjából ennyi. Szerintem eléggé kielégítő választ adtam neki a kérdésére.
- A kisfarkassal kapcsolatban… Ha egyszer majd úgy döntesz, hogy tovább állsz, Nekem akkor is itt kell maradnom. Szerinted nem fog hiányozni, hogy a közelemben legyen egy szőrös barát? – Mert ez az igazság. Ha majd megunja a meleget és úgy dönt eleget használtuk a mérgét, természetesen busás kompenzációt kap cserébe, és elmegy, Tőlünk itt maradok egyetlen egy simogatni való édes kisfarkas nélkül. Mi lesz Velem úgy? Na, ugye? Az önző vágyaim miatt pedig, nem köthetem láncokra, hogy itt maradjon. Nem is tennék ilyet és nem is kérném erre.
- Nem vagyok ostoba. De ennyi idősen megtanultam már, hogy amit megszeretek egyszer elvesztem. Pontosan ezért, ha el is vesztek valamit igyekszem pótolni, még ha nem is pont olyannal, mint az előző… - Mosolyogtam sejtelmesen és elkezdtem kievickélni a part fele. Az rendben van, hogy ehhez vagyok szokva, de most már Nekem kezd kicsit hideg lenni a víz, még ha a hőmérsékletet kellemesnek is érzékelem. Meg aztán épp itt volt az ideje, hogy a parthoz érve, felöltözzek, vissza libbenjek a sátramba és kialudjam Magam a holnapi hosszú útra.

- A "csodás bundám" jelen pillanatban sehogy. De ha az emlékezetem nem csal, akkor lefekvésnél tartasz igényt a farkas alakom közelségére. Én pedig, hajlandó vagyok eleget tenni a kérésednek. Örvendj. - Legyintett kettőt a kezével, mintha csak valami apróságról lett volna szó, pedig ami neki csak egy mozdulat, az Rose-nak egy valóra vált álom. Nem is értette. És ha a súlyos bestiális alakjában véletlenül összenyomja Őt? Mindegy. Az már nem az Ő baja lesz.
- Ha nem kifogásolod a kínálatot, akkor miért panaszkodsz? Nincs mit tenni. Te tényleg egy menthetetlen perverz vagy. - Most először gondolkozott el rajta és vette igencsak fontolóra, hogy Rose közelében talán sosem szabadna átalakulnia, a végén még az szívinfartust kapna az örömtől. Arról nem is beszélve, hogy ha mégis csak túlélné, akkor pedig nem tudná levakarni Őt magáról. Most mi tévő legyen? Ilyen huzamos ideig még nem volt ember. Kár lenne tagadnia, hogy vérfarkasként kényelmesebben érzi magát.
- Ne légy ostoba. Ugyan mi szükségem lenne ilyen és ehhez hasonló feromonok használatára? Természetesen bármelyik nőt megszerzem anélkül is. - Kezdett bele egy újabb nagyságát kihangsúlyozó monológba, de egyszer csak azon kapta magát, hogy egy kellemetlen érzéstől borsódzik a háta. Nem láthatta Rose ördögi mosolyát, de a teste még így is libabőrös lett tőle.
- Javíts ki ha tévednék, de te most éppen vigyorogsz, nincs igazam? - Kérte számon szigorú hangvételben. Nagyon nem szerette, hogy ha valaki szája mosolyra görbül, amikor Ő éppen valami fontos, halaszthatatlan dolgot próbál meg közölni.
Hamarosan már Ő neki sem volt kedve mosolyogni. A haját meghúzták, a fejére pedig rácsaptak egyet. Szavakkal el sem tudta volna mondani, hogy milyen megalázó volt ez a számára!
- Azok, akikkel eddig közösültem, mind meghaltak. Ahogy az aktus közeledik a vége felé, egyre nehezebb és nehezebb a mérgemet befolyásolnom. Az eredmény pedig minden esetben ugyanaz. A felismerhetetlenségig eltorzult hullatengerek. A fájdalomtól saját tulajdon kezük által kaparják ki a belső szerveiket. Na nem mintha... ez akár egy szemernyit is érdekelne engem. - Motyogta a tőle telhető legnagyobb közömbösséggel. Most, hogy ezt a kis titkát elárulta, biztosra vette, hogy Rose - még ha eddig akart is tőle valamit - ezután már nem fog. Az igazság kegyetlen. Az a személy, akit Ő szőrös kis plüsskutyaként kezel, az egy két - esetenként négy - lábon járó halálos fertő.
- Nahát. A te lelkesedésedet aztán nehéz elfojtani. De csak hogy tudd. A tengeri sós levegő nem tenne jót a hajadnak. A kalózok pedig büdösek. Nagyon büdösek. Volt rá példa, hogy egyiket másikat a tengerbe dobtam. - Ahogy belegondolt, eszébe jutott a kapitány gondterhelt arckifejezése, ahogy az egyre tizedelődő embereit keresi-kutatja. Mind hiába. Mert hogy ami Azura-nak csak "egyik másik" az valójában több tucat volt.
- Már mondtam, nem? Nem vagyok megbántva. - A szája bár ezt mondta, a viselkedése nem ezt tükrözte. Valójában nagyon bántotta Őt, hogy Rose nem Őt magát találta különlegesnek, hanem csak a fajt, amelyet képviselt. És ez csak még jobban zavarta Őt. Mert mióta is érdekli Őt, hogy ki mit gondol róla? Dühös volt, saját magára. Ahogy ezen zsörtölődött, égett hús szaga csapta meg az orrát. Rose olvadozó ujjai voltak azok.
- Neked teljesen elment az eszed. - Jegyezte meg ridegen.
- Te magad mondtad, hogy nem ismersz engem. Sem engem, sem pedig a képességemet. Mégis mitévő lettél volna ha a méreg szétterjed az egész testeden? - Mérgeit kedve szerint képes volt különböző tulajdonságokkal felerősíteni. Például, élősejtekkel való kontaktus révén reprodukálódás. Egészen addig terjed szét a gazdatesten, ameddig az teljesen meg nem semmisül. Szerencsére ez csak a "közönséges" mérge volt. Így egészen "kevéssel" megúszta.
Gondolataiból a hozzá odaúszó, arcát vízből kidugó és egy újabb megjegyzést tevő Shifra zökkentette ki.
- Az arcom olyan amilyen. Képtelen vagyok befolyásolni az emberi alakom megjelenését. - Teljesen félreértette Rose-t és a kisfiús jelzőjét.
- Tehát egy szolga vagy. Az uralkodót szolgálod. - Gúnyosan elmosolyodott. Nem lepődött meg, pontosan valami ilyesmire számított.
- U-nal-mas. Tán szereted az uralkodót? Ha nem, akkor teljesen értelmetlen. Tudom már. Megölöm Őt. A szemed láttára tépem ezer darabra. Utána, engem fogsz szolgálni. - Emberi alakjában is hegyes szemfogai megvillantak az éj sötétjében. Ez nem csak viccelődés volt, halálosan komolyan gondolta.
- Haaah ~ milyen kegyetlen a halandó lét. De tudod mit? Ha egyszer úgy döntök, hogy tovább állok, előtte mindenképpen felfallak téged. Így nem leszel magányos és az utánpótlásért sem kell aggódnod. Ez egy ígéret. - Újfent nem tréfált. Jól megválogatta a szavait. Ezek után hagyta a nőt elsétálni maga mellett, egyenesen a part felé. Botorság volt a hátát mutatni Azura-nak. Az hangtalanul követte Őt és amikor a partra értek, rávetette magát. Legyűrte Rose-t a homokba. Karjaival lefogta a lány csuklóit, mellkasa pedig hozzásimult annak hátához. Saját súlyával nyomta le Őt. Közvetlenül az egyik füléhez hajolt oda, hogy belesuttogjon:
- Remélem nem feledkeztél meg róla, hogy az imént meghúztad a hajam. Hovatovább. Meg is ütöttél. Én nem feledkeztem meg. Lássuk csak. Hogy s mint vegyek elégtételt rajtad?

- Perverz. Jó elfogadom, legyen. Annak meg kifejezetten örülök, hogy megteszed ezt a szívességet Nekem. Viszont… Viszont ma nem lesz jó az összebújásunk. Vendéget várok… - Basszus, basszus, basszus elfelejtettem. Pedig megígértem, hogy megbeszélünk mindent. Én meg a szita agyam. Mindegy. Majd kiengesztelem valamivel.
- Igen-igen. Ahogy mondod!- Hagytam rá. Ringassa csak abba a hitbe magát, hogy Ő választ. Mindig a nő választ, de erről nem Én fogom felvilágosítani. Nincs annyi év az életemben, amennyivel meg kellene próbálnom felvilágosítani a férfiakat. Viszont ha azt nézzük nem minden nőnek esete a hosszú haj, bár azok a kék szemek, elfeledtethetik a hosszú hajat, na de a modorát, még azok sem tudják… Nem kötöm az orrára, hogy engem már rég megvett kilóra a farkas alakjában. Meg amúgy sem kérdezte. Gonosz vagyok? Áh, csak ravaszabb.
- Kissé keserűnek érzem a mondandódat. Még is csak bánt? Esetleg volt valaki, akit szerettél és megölted véletlen? Vagy most vágysz valakire, akit nem akarsz elveszíteni? Ezért jöttél Velem, hogy ne bánthasd? – Elfogott a romantika. Meg a gondolat, hogy sok kis farkast lássak. Viszont, minden csak tipp, mert másra nem tudok gondolni. Aki ilyen hidegvérrel tud ölni, kétlem, hogy pont emiatt lenne bűntudata. Bár nyilván nem lehet jó dolog épp aktus közben egy haldoklóval. Belegondolva… Nem, nem is akarok belegondolni, milyen lehet. – Biztosra veszem, hogy minden csak azon múlik, mennyit gyakorlod. Nem lehet egy leányálom, de egy ötletnek nem rossz. Szerintem keress valakit, akár fizess is neki, ha más nem jön szóba, hogy gyakorolhasd az önkontrollt. Belőled kiindulva, lehet, az első pár jelentkező úgy végzi, mint a többiek, de ha közben abbahagyod és megvárod, amíg a véred megnyugszik? Nem lehetne megoldás? – Bár fogalmam sincs, hogyan is működik a képessége, és nyilván felfokozott állapotában nehezebben lehet irányítani, de próbálkozni kell. Senki nem úgy születik, hogy teljesen uralja a képességeit. Gyakorolni kell. Majd ha annyi idős lesz, mint Én a jelenlegi akadályok csak emlékek lesznek.
- Ilyen szépnek tartod a hajam, hogy félsz, tönkremenne a tengeren? – Forgattam ki ismét a szavait. – Ne nézz amatőrnek. Olyat vinnék magammal, akinek a képessége a víz. Megoldanám, hogy minden nap le tudjak fürdeni. Na! Ezt el is döntöttem! Kérni fogok egy hajós munkát! – Bólintottam eltökélten. Mondjuk, az már más lapra tartozik, hogy egyáltalán kapni fogok-e. – Ne aggódj, nem viszlek Magammal. – Mosolyogtam elégedetten. Ha nem szereti a vizet, szerintem a többiek nagyon szívesen vigyáznak majd rá, amíg Én odaleszek. Ezzel pedig lezártnak tekintem ezt a részét a beszélgetésnek. Nyilván morogni fog egy sort, amiért önfényezésben verhetetlen vagyok, de hát mit szépítsek. Ami igaz, az igaz.
- Lári-fári. Ha ilyen történt volna, már meggyógyítottál volna. De mivel nem így történt, így vígan pihentetetd a szemeidet. Ami a haragod illeti… Rád hagyom, de nem vagyok olyan ügyetlen, hogy ne vegyek észre dolgokat. De ha ezt mondod, Én elhiszem Neked. – Kacsintottam elégedetten és nem gonoszságból, de szegényemet kinevettem. Nyilván az Én humorom a rossz, de hogy Ő nem érti a dolgok összefüggését az is biztos. – Jelenleg nem az arcodra gondolok, ami mellesleg fiatal férfiúi kinézetű, hanem a korodra Velem szemben. Bakfis vagy Te Hozzám képest, és szerintem, de ez csak tipp, minimum háromszor annyi idős vagyok, mint Te. De inkább több. – Ütögettem meg az államat, mint egy elgondolkodva. Mert nem tudom pontosan mennyi, de ezerötszáznál nem lehet idősebb.
- Igen, szeretem! – Jelentettem ki, minden köntörfalazás nélkül. Azt nem kell az orrára kötnöm, hogy milyen értelemben. A hangsúlyom minden jelentésére igaz lehet, akár szerelemmel gondoljuk, akár mint tisztelettel. Meghagyom abban a hitben, amelyiket Ő jobban elviseli. – Nincs esélyed ellene. Se ellenünk. Még csak a közelébe sem juthatsz anélkül, hogy valaki fel ne nyársaljon és Őt se becsüld le.   Viszont ha ilyet tervezel, akkor már most jobb, ha elválnak útjaink. Nem szeretnélek levadászni. – Biggyesztettem le az ajkaimat. Ez az igazság. Hamarabb kell felkelnie, mint hogy Arikan közelébe juthasson. Már magáért a gondolatért meg kellene ölnöm… - Szóval szeretnél megenni… Akkor még is, miért nem teszed meg?
- Tudod... Ez már nem az első, hogy Rám veted magad. – Jegyeztem meg elgondolkodva és a fenyegetését mellőzve. – Ha továbbra is ilyen és ehhez hasonló mutatványokat alkalmazol, komolyan fontolóra veszem, hogy nem mondtál igazat és még is csak érdeklődsz irántam, mint nő. – Nyújtottam el mondandómat, ami szerintem teljesen jogos és igaz volt. Lássuk be, az első ilyen akciójánál farkas alakban volt, most viszont sajnos jó magam is fedetlen testtel rendelkezem, ami kellemetlen, lévén porban és homokban hempergek, csupa vizesen. – Megkérnélek, hogy szállj le rólam. Lemosom magamról a mocskot, ami miattad rá került a csodálatos bőrömre, kijövök, megszárítkozom és utána felőlem ugyan ebben a felállásban folytathatjuk. – Ajánlottam fel a szerintem legjobb lehetőséget. – Lássuk be, nem biztos, hogy ennyire jó, hogy mi ketten fedetlen testtel simulunk egymáshoz...- Más lenne a leányzó fekvése, ha más lenne a kapcsolatunk, vagy Őt a gyönyörű prémje borítaná. Nem! Nem lehet, még a végén bepiszkolnám a sáros testemmel. Bele is pusztulnék a tudatba, ha miattam lenne koszos a fenséges prém. – Nem ismered minden képességem. Kérlek, ne kényszeríts, hogy használjam. Jobbam szeretlek annál, mint hogy ezt rajtad alkalmazzam... – Fogtam kissé könyörgősre a figurát, elvégre a sáros homok nem a legjobb helyeken dörzsöli a bőröm. Szeretem a bőrradírt, sőt! Na de azért ez a homok... A képességemet se szívesen vetném be. Rendbe van, hogy extrém gyorsan gyógyul, de a mutáció ellen még Ő is kevés lehet. Bár a képességeit nem szabad lebecsülnöm. Esélytelennek nem mondanám, de meggyűlne vele a baja. Nem akarom a csontjait sem eltörni, és tényleg nem akarok kárt okozni benne. - Kérlek Azura, megmosakodnék! – Ezt magam sem tudom, hogy kérésként vagy felháborodott parancsként közöltem, de egy biztos, hogy jócskán fogytán a türelmem és szívem szerint lefejelném. - És már a vendégem is vár! - Jutott megint eszembe szegény flótás. Sokba fog ez Nekem még kerülni...

- Vendéget? - Kérdezett vissza és elégedetlenül ráharapott saját alsó ajkára. Nem mondhatni, hogy repesett volna az örömtől, hogy egy újabb idegen személy kerül a képbe. Nem szerette az idegeneket, a meglepetéseket pedig végkép nem.
- Nem érdekel. - Ismét elfordult, karba tette a kezeit és hümmögött egyet. Ameddig az a bizonyos vendég tudja hol a helye és nem teszi próbára az Ő türelmét, addig Azura kegyes lesz és figyelmen kívül hagyja. Mindenesetre, ez egy újabb strigula Rose árulásainak oszlopába.
- Sértő maga a feltételezés is. A szeretet csak elgyengít. Úgy nézek én ki, mint aki gyenge volna? Azért társultam veled, mert keresem a helyemet a világban. Ez minden. - Az erek kezdtek megjelenni a homlokán. Rose az eddigi sületlenségeivel már legalább tíz évvel megrövidítette szegény pára életét. Ugyanakkor a kérdés egyben elgondolkodtató is volt. Mi értelme az életnek ha semmi sincs amiben örömét lelhetné? A tekintete üvegessé vált és ahogy megpróbált vissza emlékezni a múltjára, amelyet homály fed, valami olyan erőteljesen hasított bele a fejébe, hogy az majdnem felrobbant.
- Ez a téma... igencsak felkeltette az érdeklődésed. De én már unom. Úgy hogy mi lenne ha inkább a gyakorlatban próbálnánk ki? Te és Én. Nincs több üres locsi-fecsi. Annak fényében, hogy tagadhatatlanul oda vagy értem, még egy garasomba sem kerülne. - A jó tanácsokkal már teli volt a padlása és nem is igazán érdekelte Őt, hogy a partnere túléli-e az aktust vagy sem. Rose pedig minden bizonnyal meghátrál majd.
- Ki tudja. Lehet te magad is élveznéd egy darabig. Tudod. Mielőtt még egy felismerhetetlenségig eltorzult vörös bio-masszává nem válsz. - Tette hozzá és egy szadista mosoly is megjelent az arcán.
- A hajad... nem olyan rossz. Ódát azért nem zengenék róla. De a sós levegőn kívül, a tengernek még megannyi fortélya van, amely elrémít egy asszonyt a hajózástól. A matrózok játékszere lennél, majd miután kielégültek, bedobnának téged egy sötét tömlöcbe, ahol rágcsálók falatoznának a húsodból. - Egy kicsit jobban elmélyült a témában és a saját tapasztalataiból is megosztott egy keveset. Nem egyszer volt szemtanúja ilyen és ehhez hasonló bűncselekményeknek.
- Nem kedvelem a szóvicceket, de a helyedben nem vennék rá mérget, hogy meggyógyítottalak volna. Az, hogy bizonyos és meg nem nevezett praktikus okokból még nem ontottam ki az életedet, még nem jelenti azt, hogy megvédem azt. Csak tájékoztatásul közlöm, ha például egy óriás harcsa készülne téged egyben lenyelni, én a fülem botját sem mozdítanám. - Bólogatott hevesen magának.
- Az életkor csak egy szám, nem pedig kiváltság. Mit gondolsz, máshogy tekintenék rád ha fiatalabb volnál nálam? Azonkívül. Nagyon is jól tudom, hogy az életkorod jóval ezer felé tehető. - Kezdte a feltevése felvezetését.
- Jó kedvűen nevetgélsz, ugratsz engem és az olyan apró dolgoknak is képes vagy nagy feneket keríteni, ha egy katica a kézfejedre száll. De Én hallok mindent. Nem csak az izmok legapróbb rezdülését. De az agy működését is. Végletekig részletesen. Endorfin. Más nevén boldogsághormon. Termelődését a különféle izgalmi állapotok befolyásolják. Például boldogság, nevetés vagy félelem. A tiéd az esetek nagy részében stagnál. Mintha teljesen üres lennél. Még akkor is, amikor az ellenkezőjét mutatod. - Talán most sikerült meglepnie a nőt. Mint azt már korábban is elmondta, nem csak a mérge, de a két füle is halálos fegyver. Nevelőapja Gerard, pedig segített neki tökélyre fejleszteni. Azura az eddigi élete során már sok ezer élőlényt megfigyelt és csak nagyon kevesek agyi működése volt olyan, mint Rose-é. Kivétel nélkül mind nagyon idősek voltak. Olyan személyek akik sokat tapasztaltak és szinte már mindenüket elveszítették. Ez volt az oka, hogy azon a napon, Azura nem kísérelte meg megölni a nőt. Mert úgy gondolta, hogy az már alapból halott. Ez azért nem teljesen igaz. Az az abszurditás is közrejátszott, hogy a farkas alakja látványa félelem helyett, boldogságot okozott a nőnek.
- Nem tervezem kiontani a te drága uralkodód vérét. De ha megpróbálnám... Sem te, sem pedig senki más nem tudna az utamba állni. Mondok valami még jobbat. Még csak a közelébe sem kellene mennem. Elég lenne a véremet belecsorgatni a folyó vízébe, amelyből a sivatag népe iszik. - Jóval élesebb esze volt, mint amit legtöbbször megmutat. Elemez, mérlegel és helyes döntéseket hoz meg.
- Megeszlek. Majd egyszer. De még nem jött el az ideje. - Fogalmazott sejtelmesen, majd a parton elszabadultak az indulatok.
- Olykor nélkülözhetetlen hogy a porba taszítva megtanítsam neked hol a helyed. - Morogta a másik füleibe.
- Oh most pontosan olyan mocskos vagy mint a fantáziád. Nincs ezzel semmi baj. Elengedhetnélek, de abból nem tanulnál. Tudom már. Mi lenne, ha a legerőteljesebb vágykeltő feromonokkal olyan tűzbe hoználak téged, amelytől már a bőröd is majd kigyulladna? Mindeközben lefognálak és nem engednélek megmozdulni sem. Vért könnyezve könyörögnél nekem, hogy vessek véget a szenvedéseidnek. - A farkas mosolya a füléig ért. Ebben most Ő lelte örömét.
- A vendéged most várni fog. És még valami. A szemed láttára tépem szét az összes farkast akit begyűjtesz. Elég világos voltam? ~ - Nyalta meg a szája szélét, még mindig Rose füleibe suttogva.

- Sok mindenre képes vagy ... De szerintem ehhez még Neked sincs elég bátorságod. – Kedves gondolat, hogy masszaként végezhetem, de még van pár dolog, amit meg akarok csinálni, mielőtt meghalok. Meg aztán nem biztos, hogy ilyen halálra vágyom. Meg van a pikantériája az ilyen halálnak, de nem. Köszönöm, de ezt kihagynám. – Értékelem a kedves gesztust Azura, de inkább azok után gyakorolj Velem, hogy tudod türtőztetni Magad és nem csak egy ideig élvezném...- Világítottam rá és csavartam ki ismét a mondandóját. Szerintem nem pont arra gondolt, amire próbáltam neki utalgatni. A nem rég félreértett gondolat miatt sejtem, hogy ennek se pont azt a verzióját fogja érteni, amire utalni próbáltam. Se baj, így szép az élet. Fontos, hogy elbeszéljünk egymás mellett néha. A lényeges dolgokban úgy sem szoktam, annyira viccelődni.
- Ennyire aggódsz értem? De kétlem, hogy a kalózok, pont engem szemelnének ki zsákmánynak. No meg aztán, előbb egyedül maradok a hajón, mint bármelyik is hozzám érhessen ilyen szándékkal… - Tűnődtem el. Nem szövök szerelmes regényeket és leányálmokat egy kalózos kiruccanásból, de azért annyira nem féltem az irhámat, mint azt Ő gondolja. Hamarabb vágom le a többi „utastársat”, mint hogy kimondanák Shifra. Nem vagyok az erőszak híve, de amit meg kell tenni, azt meg is teszem.
Lári-fári. Nagyon jól tudom, ahogy megmentett attól a dárdától, így a haltól is megmentene, ha másért nem is, hogy egyszer a saját kezeivel végezhessen ki. Csak tudnám, miért akar minden áron megölni… Jó nyilván nagy dicsőség lenne, ha falkában élne, és ott szeretne villogni valamelyik uralkodónak, de így? Nem fogom megérteni, mit miért tesz. De ha rákérdezek is olyan választ adna, amivel sokra jelenleg nem jutnék, és az „azért mert jól esne” nem elég indok.
- Tudod… Nincs igazad. A katicák harapnak, és ezért nem szeretem őket, sőt mondhatni félek Tőlük. Mondjuk erős túlzás a félelem szót használni ellenük… Pillangó párti vagyok. – Adtam tudtára és ismét nem a lényeggel kezdtem, mint ezt oly sokszor már megtettem. De szerintem ez fontos dolog a beszélgetésünk szempontjából. Ne gondolj holmi nyálas kislánynak, aki imádja a katicákat. Sose teljesült egy katicának elsuttogott kívánságom sem, sőt mi több azok a dögök harapnak is. Egy szó, mint száz utálom a katicákat. – Nem vagyok üres, de feleslegesen minek strapáljam szegény hormonjaimat és idegeimet? – Döntöttem oldalra a fejem, noha a kérdés költői volt. – Akkor mond, hogy üres vagyok, amikor olyannal vagyok, akit kedvelek, esetleg szeretek. – Mosolyogtam kedvesen. Mert ha valóban így van, akkor már rájöhetett, hogy továbbra sem a személye az, ami kiváltja belőlem az örömöt, hanem a farkas alakja. Csak akkor tudnám, miért szajkózza azt, hogy érte rajongok.. Ki érti a férfiakat? És még Ők mondják, hogy mi vagyunk a bonyolultak? Nevetséges. – Több mint 3000. – Kötöttem az orrára, bár nem kérdezte. – Uram szentséges üstököse… Pedofil vagyok, amiért az ágyamba akarlak csalni?! – Sápítoztam a lehető legszínpadiasabb előadást nyújtva. No persze, ha nem vigyorogtam volna el, még lenne is értelme, de így teljesen felesleges volt a nagy dramatizálás. Sebaj. Ha már úgy is üresnek bélyegzett, amiért még kapni fog, akkor miért ne tehetném még tovább az ostobát. – Gyerek vagy Te az Én ágyamba emberi alakban. Szóval sajnálom, de amíg nem vagy mestere Önmagadnak, addig csak farkasként látlak szívesen a fekhelyemen. – Kacsintottam és remélem ezzel lezártnak tekinthettük ezeket az apró kis félre értéseket.
Azt hiszem meguntam ezt a játékot. Kértem szépen, próbáltam a lehető leghihetőbb könyörgést előadni, de nem jött be. Na, akkor most jön a bekeményítés. Elegem van ebből a sáros érzetből. Nincs bajom a homokkal, sőt imádom is, de kikérem magamnak. Ha azt mondom, megfürdök, akkor megfürdök. Ha ehhez bántanom kell egy kicsit Azura-t, akkor megteszem. Nem kenyerem azok bántása, akiket kedvelek, de ami sok, az sok. Még ha nincs is ember feletti erőm, pont kapóra jön a magasság különbség. Első körben belefejeltem a halántékába. Ha már olyan közel hajolt megérdemelte. Az ékcsontot találtam el, ami a hangból ítélve megrepedt. Nyilván az Én homlokcsontom sem lehet jobb állapotban és nem is mondom, hogy nem fáj, de akkor is azt mondom megérte. Mert ugyan csak pár másodpercre, de akkor is érte egy minimális fájdalom. Ezek után az elmúlt pár perc ficánkolásának köszönhetően szabaddá vált lábammal átkulcsoltam a derekát és oldalra billentve önmagammal sodorva megpróbáltam kiszabadulni alóla. Hogy mellé vagy fölé értem az jelenleg egyáltalán nem érdekelt.  Kicsi vagyok, de azért ennyi fantáziám és erőm Nekem is van. Nem elhanyagolandó, hogy nyilván ennyivel ezt nem fogom megúszni, de jelenleg Nálam az irányítás és nem szeretem, ha valaki uralkodni próbál felettem.  
- Tisztázzuk a dolgokat, mert látom nem voltam elég világos. – Álltam fel és leporoltam a karomat, majd elindultam a vízhez, hogy lemossam magam. – Az Uralkodóm az egyedüli, aki parancsolhat Nekem és a helyem mellette van, vagy ott ahova küld. Tehát nem alattad és nem ott, ahol szerinted megtanulom, hogy a helyem … - Pillantottam hátra és lemostam magam. Ezután a ruháimat vettem célba. – A feromonjaiddal csinálj, ami akarsz. De ha a nélkül nem tudsz kielégíteni, hogy meg ne ölj, esélytelen vagy. Ilyen áron, inkább egy kaktusz, mint Te és a heves vérmérsékleted. – Elkezdtem felöltözni. Jó, hogy Ő nem fázik, mert úgy irányítja a hőmérsékletét, ahogy akarja, de sajnos Én vizesen, közel a 0 fokhoz, már kezdek kicsit fázni, ami meg is látszik, lévén libabőrös lettem. Borzasztó… - Ha nem akarsz Tőlem semmit, azon kívül, hogy keresed a helyed, nincs jogod bántani azt, amire Nekem szükségem van. Ha egy farkasra vágyom, szerzek egyet. Akár vérfarkast, akár igazi hús-vér farkast. Még is mit tennél, ha idehoznék még egy vérfarkast? Nyilván hímet, hogy tovább fokozzam az amúgy is uralkodni vágyó hajlamaidat, és megtanuld, hogy nem Te vagy az egyetlen farkas, akit a kegyeimbe fogadhatok. – Vontam vállat, és a hajamból kicsavarva a vizet elé sétáltam. – Ha valóban olyan okos vagy, mint amilyennek néha mutatod Magad, akkor magyarázd el, miért is érzel haragot, bosszúságot és legfőképpen birtoklási vágyat irányomba? Mert sajnos Én nem jöttem rá. Világosítsd fel a csinos és szerinted üres kis fejemet, mi okod, mi jogod van ilyen érzelmeket táplálni irányomban, ha semmit sem jelent Neked az életem? – Tettem fel a már régóta érlelődő kérdésemet. Mert valljuk be, valami miatt haragszik, és úgy ítéli meg a helyzetet, hogy bántja, ami Nekem kedves. De sajnos ezekre ugrom. Amit szeretek, és ami az enyém senki nem becsmérelheti és bánthatja.
- Ha nem megy, akkor visszamennék a sátramba… Tényleg várnak Rám. – Indultam el fél pillanattal később, miután Neki szegeztem a kérdést. Muszáj aláírnom azt a papírt, különben sose lesz vége ennek az egész fejvadászósdinak. Vajon elmondtam, hogy ezért megyek vissza a sátorba? Már nem emlékszem… De nyilván, csak nem hagynék ki egy ilyen fontos dolgot… Vagy még is?
-Oh, még valamit! -Álltam meg egy pillanatra és hátra néztem a vállam felett.- Jóval piszkosabb a fantáziám, mint Te azt valaha eltudnád képzelni.-Vigyororgtam rá és célirányosan elindultam a sátram irányába, ahol már várt Rám egy alacsony, köpcös férfi és három gorillája.

- Bátorság? Ugyan. Egyszerűen csak nem érdekem, hogy megöljelek. Egyenlőre. - Az utolsó szót kihangsúlyozta.
- Meg aztán. Az, hogy eddig még nem sikerült, az nem azt jelenti, hogy képtelen vagyok rá, hanem azt, hogy meg sem próbáltam. - Ha néha napján úgy adódott, akkor Ő bizony nem fogta vissza magát egy vadidegen nő kedvéért. Talán... még egy kis szándékosság is volt a dologban.
- Ezt most úgy mondod, mintha akárcsak egy szemernyit is érdekelne téged a korkülönbség. Pedig valójában nem érdekel. Ahogy engem sem. - Azt már inkább nem is véleményezte, hogy ismételten gyermeknek titulálták. A köztük levő néhány ezer évet ha a feje tetejére áll sem képes behozni. Képtelenség, hacsak nem talál valami időmágust. Annyit viszont nem ér neki a dolog.
- A kalózokért aggódok, nem te érted. Félő ha valamelyik csak egy kicsit is kutya szagot áraszt magából, te ráveted magad és kiszipolyozod mint egy szirén. - Helyesbített miközben összehúzta a szemeit.
Utólag már belátta, hogy kár volt a katicás példával előhozakodnia.
- Nem magán a katicán van a hangsúly. Tudod... olykor bosszantó hogy ostobának próbálod meg tettetni magad. Vagy még rosszabb, kiforgatod a szavaimat. - Csak remélni merte, hogy idővel jobb lesz. Mint mindenhez, ehhez is biztos hozzá lehet szokni.
Figyelmeztetve lett, nem egyszer, nem kétszer, talán még könyörögtek is neki, de mindez kevés volt. Túlságosan is elragadta Őt a hév és a saját kárán tanulta meg, hogy Rose kutyaimádata is bizonyos határok közé esik, amelyeket átlépve, még egy Ő hozzá hasonló tökéletes példány is megsínyli. Az ékcsont sérülése már önmagában elegendő volt ahhoz, hogy átmenetileg elveszítse a látását, szaglását és hallását, tehát a legfőbb érzékszerveit, de a laochra nő emberfeletti ereje volt az, amely megadta neki a kegyelemdöfést. A szerepek felcserélődtek és most Ő volt az, aki alulra került. A különleges vérének köszönhetően másodpercek alatt regenerálódott és visszanyerte öntudatát, így a szabályok tisztázásáról sem maradt le. Rideg tekintettel nézett farkasszemet a nővel és egyenlőre nem szólt semmit. Még akkor sem, amikor az végzett, leszállt róla és elindult a víz felé. Csak feküdt a hátán és az eget bámulta. Talán éppen azon gondolkodott, hogy milyen kínkeserves tortúrában fogja részesíteni a büszkeségén csorbát ejtő nőszemélyt. Percekbe is beletelt, mire megemberelte magát és felegyenesedett.
- Egek. Neked aztán csapnivaló a humorérzéked. Az előbb csak vicceltem. Nem kell mindent komolyan venni. - Szívta a fogát és ide-oda billegette a fejét. Látszólag nem volt dühös, ami meglepő, hiszen eddig bárkit, aki csúnyán nézett rá, elevenen felfalt.
- Semmi dolgom sincs az uralkodóddal. Szeresd, szolgáld Őt, nem érdekel. De tudod... kedvelem a nézésed amikor éppen azt ecsetelem miként ontanám ki az életét. - Adott magyarázatot az ugratása miértjére is. Természetesen a feromon is csak egy tréfa volt. Egy percig sem tervezte felhasználni Rose ellen.
- Az én kedélyes hangulatomnak is megvan a határa. - Amit a további farkasokról mondott, minden egyes szavát halálosan komolyan gondolta.
- Ha idehoznál még egy vérfarkast, nemtől függetlenül darabokra tépném és tálcán nyújtanám át a fejét. - Jelentette ki határozottan. Még csak a szeme sem rebbent meg amikor ezeket a terhes szavakat kiejtette a száján.
- Nem tartozom neked magyarázattal, hogy mit miért teszek. - Karba tette a kezeit és szeme sarkából végig követte a másikat ahogy az felöltözik.
- De ha mindenáron tudni akarod, talán azért, mert kedvellek. Egészen pontosan azt a lényt kedvelem, aki vagy. Szórakoztat az általában felhőtlen jó kedved de ugyanakkor beleborzong a lelkem, hogy láthassam az arckifejezésed amikor elveszek mindent ami csak fontos a számodra! - Válaszolt a kérdésre. A kezdeti bók hirtelen átcsapott valami szörnyűséges, szadista megnyilvánulásba.
- Veled tartok. Csak hogy biztosra menjek, hogy nem egy másik farkas van a dologban. A magadfajta kutyaimádó perverzeknél sosem lehet tudni. - S mindezt nem a jelenlegi alakjában tervezte. A szétszórt ruháira fittyet hányva, átalakult. A vérfarkas négy lábra ereszkedett és megközelítette Rose-t, pofáját pedig hozzá dörgölte annak derekához. Az állkapcsa elég nagy volt ahhoz, hogy könnyedén félbe tépjen egy ilyen vékonyka kis teremtményt, de nem úgy tűnt, mintha az félt volna ettől a végkifejlettől.

- Roppant furcsa vagy Azura, de Én is kedvellek. – Bár ezt nyilván nem lehet nem észrevenni, azok után, amennyire rajongok érte. Vagyis ... Áh, már kitudja. Nehéz eldönteni, hogy a farkasért vagy a képességéért rajongok-e jobban. Vagy mid a kettőért és megint döntésképtelen vagyok. De hát nem tudok elmenni a gondolat mellett, hogy egy ilyen gyönyörű faj van a közelemben.
Kijelentésére csak a szemem forgattam, mert jól tudtam, hogy van a gorillák között farka. Vajon most vagy később mondjam el neki? Lehet, illene előre szólnom? De mielőtt szolhattam volna, átváltozott. Szörnyű ez a hang. Nyilván nem is kellemes folyamat és Én még is arra kértem, hogy változzon át?! Borzasztóan önző egy teremtmény va... És megéreztem azt a jellegzetes prém illatot, és egy angyali érintéshez hasonló dörzsölést a derekamon. Nem túlzás, ha azt mondom a nyálam is kifolyt egy picit attól az örömtől, amit ez kiváltott bennem. Mert nem kis erőfeszítésembe került, hogy megálljak a mozdulataim közepette. Már épp fölé hajoltam és ölelésre nyújtottam a kezeim, amikor rájöttem, hogy biztos csak manipulálni akar. De emiatt nem fogom elfelejteni, amit a többi farkasról mondott. Nem és nem. Ökölbe szorítottam a kezem és inkább ráharaptam. Erősebbre sikerült, mint azt elsőre akartam, mert a vér is kiserkent a fogaim alatt. Borzasztó... Mióta bántalmazom Én magam és nem engedek a kisértésnek?! Mióta megismertem Azurát és húzza az agyam a farkas alakjával. Kegyetlenség.
- Áhh .. – Túrtam bele a hajamba és felszedegettem a ruháját. Csak ne hagyjuk már szanaszét a ruháit a sivatagban. Ezután, mint akit üldöznek elsiettem mellette és a lehető legemberibb távolságot tartottam, hogy még véletlen se érjek a bundájához, mert akkor vége mindennek és halálra fagyok, miközben őt szeretgetem.

A sátor elött már topogtak, de jöttömre mosoly derült szét a kapzsi pofáján. Jól emlékeztem, hogy hárman vannak. Viszont eddig csak farkasai voltak. Úgy látom újított.
- Mirabella! Jó, hogy végre megérkezett! Látom a furcsa hajlamai nem nagyon változtak az idők során.- Mosolygott rám és persze alaposan végig mérte Azurát. Ha tudná mennyire nincs igaza. – Nem hogy maguk nem keverednek más fajokkal? Bár amit múltkor leműveltek Will-el, nem lepődöm meg, hogy beszerzett egy sajátot.
- Mint mindig, most is tévedsz. Bocsánat a késésért, feltartottak. Amúgy pedig, Will jól tudja, milyen előkelő helyen áll a szívemben, Ő maga és a bundás alakja is. – Simítottam meg az említett karját és besétáltam a sátorba. – Will-en kívül más gorilla nem jöhet a sátramba! – Utasítottam rendre, mire intett a sárkányának és a hibridnek, hogy jó kutya módjára őrizzék a sátrat. Beérve letettem az ágyra Azura ruhát, elvégre csak ne tartogassam már. – Ülj le az asztalhoz. – Mutattam a hátam mögé és megkerestem a ládikám.
- Mindent elintéztem, amit kértél. Ha ezután is a barátodra fognak vadászni, akkor biztos lehetsz benne, hogy valaki személyesen küldte. – Ütögette meg az asztalt, türelmetlenségének jegyében. – Választhattál volna kevésbé... Homokos területet. Bonyolult volt rátalálnom a karavánotokra. Mi lenne, ha legközelebb nem a fagyban találkoznánk? – És csak mondta, csak mondta. A szememet forgatva mosolyogtam össze Will-el és szinte éreztem a kezeim között a bundája selymességét. Azt a fenséges fehér prémet, barna beütéssel. Szerintem jól tudja, mire gondolok, mert vigyorogva a fejét ingatja és Azura felé mutat. Basszus... Elfelejtettem, hogy Ő is itt van. Ne! Ezért még kapni fogok... Szörnyű végemet magam előtt látva, lehunytam a szemem és kerültem, hogy bármiféle szemkontaktust felvegyek vele. Megköszörültem a torkom és odasétáltam az asztalhoz.
- Köszönöm. – Letettem elé három, kéttenyérnyi nagyságú, dugig tömött zsákot. – Sajnos ez nem mentesít Téged. Megegyeztünk. Mellesleg, Neked se a meleg, se a hideg nem jó. Se nappal, se éjjel. Se a sivatag, se a város. Csodálom, hogy egyáltalán utolérlek. Ahogy öregszel, úgy leszel egyre rigolyásabb. – Mosolyogtam kedvesen és kitöltöttem 4 pohár meleg teát. Nyilván rajtam kívül senki nem fog inni, de hát az illem az illem.
- Megszereztem még, amit kértél. Remélem, elnyeri a tetszésed. Bonyolult dolgokra vágysz.- Vicsorgott rám és áttolta a kis dobozt az asztalon. Ezután felállt és elindult kifele. – Keress bizalommal. Ezzel a módszerrel fogsz legközelebb is megtalálni. – Intett és már robogott is ki a sátorból.
- Lesz pár szabadnapom nemsokára. Felkereslek. – Nyúlt a kezem után Will, lehelet könnyű csókot nyomott a kézfejemre és a zsákokat felmarva ment ki a főnöke után. Kedves fiú, sajnálom, hogy ekkora barom a főnöke. Lehet, ha meglátogat, megkérdezem szeretne-e szabad lenni. Hogy mi ez a nagy mentési ösztön bennem, magam sem értem. Viszont nem kerülgethetem tovább Azurát. Így is érzem a haragját.
- Ne mondj semmit! Nem Én hoztam ide, és nem simogattam meg a bundáját... Most... – Gondolkoztam el, majd előkerestem egy selyemkimonót és neki láttam átöltözni. – Szerintem menj aludni. Későre jár és holnap hosszú utuk lesz. – Emlékeztettem, bár erre semmi szükség nem volt és kicsit se próbáltam meg elterelni a figyelmét, hogy elfelejtse azt az apró tényt, hogy egy vérfarkassal beszélgettem és, hogy az mit ígért Nekem. Meg aztán most tényleg csak pár szót váltottunk. Megkötöttem az övet, majd a fésűmet felkapva gyors mozdulatokkal átfésültem a hajam, miközben leültem a székre és alaposan végig mértem Azurát. Amennyire tehetem, inkább lefoglalom a kezeim, mint hogy nekiessek a finom, puha, szőrmének... A kellemes melegnek és annak a jóleső érzésnek, ami végigfut a gerincemen, amikor megérintek egy farkasbundát. Legnagyobb sajnálatomra az Ő bundája még finomabb és még jobb érzetű, mint az emlékeimben élő eddigi farkasbundák.De erős maradok és megtartom a távolságot. Ebben nagy segítségemre lesz, hogy faképnél hagytam és nemes egyszerűséggel bebúhtam az ágyba. Ezzel pedig jelezve, hogy ártatlan vagyok, ideje nyugovóra térni és menjen Ő is aludni.

Vége