Arany Varangy fogadó

Miss Aerin Isera

- Előzmény -

- Hm ~ Milyen kis előítéletesen vélekedsz a foglalkozásomról. Te, aki csak azt látod, hogy életeket ontok ki. De a valóságban én a társadalom szemetét tüntetem el. Tény és való, hogy olykor a célpont egy ártatlan, nincstelen senki, de a vérdíj az vérdíj. Ha nem én vadászom le, valaki más megteszi. Az én módszerem egy támadás - egy halál. Fájdalom nélkül. Nem minden orgyilkos ilyen kegyes. Az esetek 90%-ban a célpontom olyan személy, aki ártatlanok tucatjait ölte már meg és még a fejvadászok is tehetetlenek. Magas kockázat, magas profit. A kedvencem. Igazad van. Vér tapad az aranyamhoz. De ez is csak egy munka. - Mondja el a véleményét és közben Aerin-ét is tiszteletben tartja.
- Mi az, mi az? Mi a baj? - Kérdi a fedetlen felső testén bámészkodótól. A rövid földi élete során már számos alkalommal megtapasztalta, hogy milyen az amikor éhes női szempárok tapadnak minden porcikájára. A különbség az, hogy régen ez egy kényszer volt, Ő pedig tehetetlen. De most... Szabadon dönti el, hogy kinek mit mutat meg.
- Én a helyedben vigyáznék. A tekintetedből ítélve, jelenleg a határán vagy annak, hogy belém szeress. - Jelenti ki pimaszul.
- Ami fényében, hogy a Halálistenem vagy, igencsak megnehezítené a dolgodat. - Teszi hozzá.
Owen kényelembe helyezi magát az ágyon, Aerin pedig Ő rajta. Ez ismételten mosolyt csal a fiú arcára.
- Ha találgatnom kéne, a hang alapján most húztad fel a szoknyád. Igazán pazar látvány lehet. - Ugratni sem rest a lányt.
- Az nem egy tetoválás, hanem egy rúna. A fekete pók a társulatom jelképe és a vörös szám pedig a társulatban elfoglalt helyem. - Helyesbít, ami után a két szemét lehunyta és élvezte a kényeztetést.
- Ha elfogadsz egy jó tanácsot... Kerüld el azokat a személyeket, akik ezt a jelképet viselik a hátukon. Veszélyesek. - Mondja szokatlan, komoly hangvételben.
A teste szépen-lassan teljesen elernyed. A fejét sem tartja tovább, az arcát elnyeli a puha párna.
- Nem szükséges bocsánatot kérned. Mert ha nem az történt volna, mint ami... most te sem ápolnád a sérüléseim. Ah ~ Milyen fenséges érzés ~ - Jelenleg nem bánta azokat a korbács ütéseket. Ez a gondos törődés elfeledteti minden gondját és baját.
- Ha nem veszed tolakodásnak, szeretném megkérdezni... mi a terved a mai nap után? - Owen úgy saccolja, hogy az útjaik egy rövid időre ismételten elválnak. Ugyanakkor egy kis közös utazásra sem mondana nemet.

Úgy ócsárolja a fiút, mintha ő annyival sokkal különb lenne. Pedig egyáltalán nem, ő mindössze más nevében cselekszik, s mégcsak pénzt sem igazán kap érte.
Owen céltudatos és bár igen nemtörődöm személyiség, úgylátszik mindig eléri azt, amit akar.
Kettejüknek csak az eszközük más. Míg Owen a társulata és a pénz nevében cselekszik, addig Aerin az Isera klán nevében.. Kivétel teliholdkor. Olyakor javarészt elzárják a kis "kalitkájába", hogy még véletlenül se essen bántódása ártatlan embereknek. Már nincs is igazán kedve szidnia tovább a fiút.
- Ugyan már, ne legyél ennyire nagyképű. - forgatja meg a szemét, bár ezt Owen úgysem látja. - Az biztos, hogy önbizalomban nem szenvedsz hiányt. Szó se róla, az izomzatod szépen kidolgozott de ettől még nem kell azt hinned, hogy mindenki akinek nem nőtt farka a lába között rád pályázik. - mondatát egy határozott fejbe kólintással zárja a szoknyájára tett megjegyzése után.
A szemét egy pillanatra sem tudja levenni arról a hatalmas pókról és a számjegyről, miközben gyengéd mozdulatokkal masszírozza a sebekbe a hűsítő gél állagú krémet. Ismerősnek tűnik neki, mintha valahol már találkozott volna ezzel a jellel. Persze nem valakin rajta, hanem inkább csak valamin. Talán egy papíron, egy plakáton, egy épületen. Ki tudja, hiszen millió fele jár.
- Miféle társulat ez? Mi a célotok? Kis semmirekellő összeverődéseknek nem szokott ilyen gyönyörűen kidolgozott és erős rúnáik lenni.. Szóval kerüljek mindenkit, akin ez a jel van, igaz? - Ékeskedő, ravasz mosoly ül ki a halovány rózsaszín ajkakra. - Akkor talán most fel kellene innen állnom és itthagynom téged, gondolom. Az lenne a legbölcsebb megoldás.
Miután alaposan eldolgozta az anyagot lassan leemelkedik a fiúról. Megigazgatva a szoknyáját megáll mellette, mintha valóban menni készülne, holott csak a csalafinta reakciójára kíváncsi.
- Hogy mi a tervem? - Hümmög egy keveset miközben az állát masszírozza. - Kaptam egy invitálást egy régi jó barátomtól. A Vérhegytől nem messze lakik egy kis városban. Azt mondta, szüksége lenne egy kis segítségre, de ennél többet én sem tudok. Talán a vámpírokkal lehet problémája, így jobb ha sietek. Pár nap múlva úton leszek hozzá, így nem tudom mikor térek vissza Faydalebe. Talán két hét.. talán pár hónap.. De az is lehet hogy évekig nem fogunk már találkozni.. Vagy éppen most utoljára. - vigyorodik el. - Persze, a vacsorát még mindenképpen megvárom. Kár lenne kihagyni a kontinens legjobb szakácsának a főztjét, igaz?

- Igazad van. Nem volna helyes ha azt mondanám, hogy minden nő belém szeret, amelyik meglát. - Hagy egy pár másodpercnyi kis gondolkodási időt, majd:
- Azt hiszem azokra a nőkre nem is gondoltunk akik a szemük világa nélkül élnek. - Forgatja ki a lány szavait. A jutalma pedig egy barack, a fején.
- Auch, hé, ezt miért kaptam? - Kérdi, mintha csak Ő volna az áldozati bárány.
- Sajnálom, de a társulatomról minden információ szigorúan titkos. De talán azt elárulhatom, hogy a főnök egy nagyon kedves személy, aki szeretné a világot pozitív irányba megváltoztatni. Mi, a társulat tagjai tiszteljük Őt és felnézünk rá. Az Ő akarata, a mi akaratunk. - Válaszol a kérdés első felére, majd a komoly hangvétele is megváltozik...
- Én... nem úgy gondoltam! - Nem rég a fogalmazása nem volt valami precíz, amikor azt tanácsolta, hogy "kerüljön el mindenkit".
- Vagyis én csak azt szeretném mondani, hogy öhm... rajtam kívül! - Bár ezt mondja, úgy gondolja, hogy az volna a leghelyesebb ha Ő sem volna kivétel. De ezt persze nem mondaná ki, mert egy ilyen minimális kis önzőséget talán megengedhet saját magának.
A háta mondhatni kicserélődik és bár a korbács ütések lenyomatai halványan, de még mindig látszanak, a fájdalom teljesen megszűnik.
- Ezt nevezem én isteni gondviselésnek! - Egy bók hagyja el a száját, majd amikor megfordul a hátára...
- Wow ~ - Tesz megjegyzést a cicus szoknyájára, ami bár nem mutat sokat, de még így is szép látvány odalentről.
- Huh. Ez aztán sejtelmes. Egy régi jó barát? - Most már azt is tudja, hogy a cicusnak is van egy küldetése. Nem szeretne közvetlenül rákérdezni, de szerencsére nem is szükséges. Minden kiderül magától is.
- Azt hiszem igazad van. Lévén Vérhegy... egyáltalán nem volna meglepő ha a probléma gyökere egy vámpír volna. - Lehunyja a szemeit és egy pár másodpercig elgondolkodik.
- Ez igencsak veszélyes. Még ha te rólad is van szó. De van egy ötletem. - Ismételten kinyitja a szemeit és elmosolyodik.
- Bérelj fel engem. Csak most az egyszer. Te magad is megtapasztalhatod hogy milyen előnyös, ha egy orgyilkos dolgozik neked. Továbbá. Mit ad Isten, én is szeretnék megkeresni egy bizonyos vámpírt. - Tesz egyszeri, soha vissza nem térő ajánlatot.
- Vacsoráig gondold ezt még át. - Rákacsint.

Bár szíve szerint ismét egy nagy kokit adna Owen csinos kis buksijára, ezúttal nagyvonalúan úgy dönt, hogy nem bántalmazza tovább pórul járt fiút.
Karjait összefonva keblei alatt kezd el dobolni az egyik lábával a földön, miközben türelmesen vár hogy kinyögje, mégis mi a frászkarikát is akar tőle.
- Nem szokásom senkit sem felbérelni. Ha olyan dolog elébe ütközök melyet egymagam képtelen vagyok megoldani, akkor nem vagy méltó a nevemre, Owen. De.. ha ennyire csatlakozni szeretnél hozzám és pár hétig vagy hónapig velem utazni.. Akkor felőlem jöhetsz. - ránt egyet könnyelműen a vállain. - De akkor.. Nem öldökölhetsz kényed-kedved szerint. És persze.. az útért egy árva fityinget sem kapsz.. Legalább is tőlem nem. - mosolyodik el, majd lehuppan mellé az ágyra.
- Ha a szabályok megfelelnek, akkor két nap múlva elindulunk. Megengedem hogy a piócám legyél, Owen.. Azonban, ha közben újabb küldetést kapok, kénytelenek leszünk kitérőket tenni. Nem véletlenül mondtam, hogy hetekbe vagy hónapokba is eltelhet mire oda jutok. A felhívás nem volt életmentő, így ráérek odatolni a képemet amikor én jónak látom. Mit szólsz, még ezek után is van kedved velem tartani?
Felállva odalépked a fiú földre taszított ingjéhez. Lassan lehajolva érte az ujjai közé veszi azt. Lassan végigsimítva Owen felé pillant, majd hatalmas vigyorral az ajkain gyűri össze egy gombócba, jól arcba dobva vele a férfit, mintha csak egy hógolyó lenne.
Bár nem fáj, neki akkor is mókás pillanat volt. Csuklyája zsebéből előhúz egy kis gyógyító kötszert, majd visszaülve mögé kezdi el kibontogatni.
- Ezt az egyik gyógyítónk csinálta, mindig van nálam valamennyi. Kamilla oldatba van mártva, így gyulladás csökkentő, fájdalom csillapító és segíti a sebek regenerálódását is.
Miután sikeresen megtalálta a kötöző végét, elkezdi betekergetni vele Owen mellkasát. Nem túl szorosan, de ügyelve arra hogy minden egyes sebét körbeérje a szalag. A válla alatt áthúzva rögzíti a kezdő és végpontot egy erős csomóval, majd odanyúlva az inghez adja a kezébe, még mindíg a háta mögött ücsörögve.
- Kezdek éhes lenni.

- Igenis ~ elfogadom a szabályokat. - Természetesen eddig sem öldökölt kénye-kedve szerint, így tehát ez a feltétel egyszerűen teljesíthető. Ahogy a jól megérdemelt honorárium elmaradása sem szegi a kedvét. De ehhez az utóbbihoz azért neki is volna egy-két szava.
- Nincs szükségem az aranyadra. Még csak meg sem fordult a fejemben. Nem, mert te neked van valamid, ami sokkal értékesebb holmi ércekből kovácsolt fizetőeszköznél. - Hagy egy pár másodpercet, hogy Aerin is megértse mire gondol.
- Azt szeretném, hogy ha a természetben fizetnél. Naponta 5 perc fülecske és 5 perc farkinca idő. Az enyémek. - Csupán ezek a feltételei.
Owen párnákat polcol fel egymásra és amikor a kényelmes fekhely elkészül, hátra neki is dől. Bár odakint az utcán tombol a kánikula, odabent a szobában egész jó idő van. Még akár el is tudna aludni, de amikor becsukja a szemeit, egy gombóc ruha törli képen. Meglepődik és másodpercekig csak pislog.
- Tudod ez nem volt szép. Az az ing felső koszos volt és most már az arcom is az. - Mutat a parányi porszemekre a hibátlan, borostától mentes arcbőrén.
- Egek ~ Te aztán tényleg olyan vagy, mint egy neveletlen házi macska. - Dorgálja meg, persze csak szóban, de valójában nem is haragszik rá és ez a kedves mosolyából is kiderül.
- Nahát, még mindig van valami a tarsolyodban? - Kérdi érdeklődően. Talán most már ideje volna elmondania, hogy bármely sérülését képes regenerálni, csak egy bizonyos személy testét szükséges magára öltenie. Az is gyanús, hogy hibrid létére a teste természetes regenerációja miért késlekedik, ahogy az is, hogy egy Owen-hez hasonló orgyilkos miért nem ölte meg a városi őrség tagjait vagy menekült el előlük. A jelek szerint a fiú nagyon is jól tudta, hogy a sors tengerének fodrai a jelenlegi, kedvére való gondoskodáshoz terelik majd Őt.
- Ez igazán kedves tőled. De nem szükséges minden gyógyszeredet elpazarolni rám. - Azért finoman megpróbál célozgatni, de a kötszer végül csak azért is felkerül rá.
- Éhes? Nos, vacsora az csak este lesz... De talán... - Sejtelmesen elmosolyodik.
- Remélem, hogy szereted a halat. Lévén macska vagy. - Az ablakhoz sétál és miután kinyitja, négykézlábra ereszkedik.
- Gyere, ülj fel. - Mondja az instrukciót és rákacsint.

Vajon mi lehet még az aranynál is fontosabb Owen számára? Nos a választ hamar meg is kapja. A napi öt perc fülecske és farkinca talán még az árba is belefér, holott még mindig nem ő kérte a díszkíséretet, mindössze kapta azt.
- Áll az alku. - ment végül bele a játszmába. Még nem tudja és nem érti, mi oka lehet a férfinek időt pazarolnia rá, de ezek után egyre kíváncsibbá tette őt.
- Mindenki szereti a halat. Nincs olyan ember vagy élőlény aki ne szeretné! - csattan fel jókedvűen, majd megtorpan mögötte. - Üljek.. rá a hátadra? Mint.. valami lóra? Ugyan már, ez elég nevetséges..
Mondjuk azért egye-fene, beadja a derekát. Még sosem lovagolt meg egy férfit sem. (KHM... )
- Ne leskelődj. - morran fel miközben felhúzza a szoknyáját. Lassan odasétálva mellé átteszi a lábait és finoman ráhuppan a derekára. - Ez.. nagyon kellemetlen.. - még egy kicsit ki is pirul az arca. Fél kezével a fiú lapockájára támaszt, míg másikkal csak a homlokát dörzsölgetve próbálja magát nem kényelmetlenül érezni.. annyira. - Oké. Rajtad vagyok.. és most? - pillant le rá.

Türelmesen várakozik és csak remélni meri, hogy a kis cicuson, nem kerekedik felül a szégyenlőssége, de most is, mint mindig, szerencséje van a lókötőnek és csak hamar a fedetlen hátán érezheti a másik hátsó fertályát.
- Hm ~ Aerin kisasszony bársonyos bőrű combjainak ölelése <3 - Szinte madarat lehetne vele fogatni, csakhogy... halat ígért és nem madarat.
- Csak... hagy maradjunk így egy kicsit ~ - A kis indokolatlan "szünetet" követően, békákat megszégyenítő módon szökken ki az ablakon. Bár a macskaköves út nem olyan távoli, mégsem kenődnek el rajta, Owen a levegőben, még félúton átváltozik. A mérete egyáltalán nem valami robusztus, de a kis potyautasa még így is kényelmesen elférhet rajta. Szárnyvitorláival belemarkol a levegőbe és egy határozott lendületet ad a kis sétarepülésüknek. Az így keletkező légáramlata, nadrágjának maradványait gondosan hinti el a levegőben.
- Szép munka. Tudod, először nem gondoltam volna, hogy valóban felülsz rám. - A szavakat tisztán és érthetően formálja meg a farkasokéra hajazó pofájával.
- Te egy igazán bátor kis cicus vagy. - Egy groteszk mosoly jelenik meg az arcán és növelni kezdi a sebességet.
- Kapaszkodj erősen. Egy kicsit átmozgatom a testemet. - Tartja magát az ígéretéhez és a levegőben különféle akrobatikus mutatványokkal kápráztatja el a lenti embereket.
Néhány perc alatt el is érik a kikötőt, ahol az egyik halászhajót, éppen most rakodják le a markos legények. A ládákban van minden jó, a tenger ma igazán bőkezűen jutalmazta halászait. Owen tekintete meg is akad egy 50 kilós sügéren. Mint egy sas az üregi nyúlra csap le és ragadja el a prédát. Természetesen a szitkozódás és a kezek ügyébe kerülő tárgyaknak dobálása sem marad el. A kis tolvaj bestiális alakja nem csak kicsi és praktikus, de egyben fürge és jól manőverezhető is. Gyerekjáték egérutat nyernie.

~ Percekkel később, a Városi parkban ~

Owen egy szabad tisztás közepén landol, ahol nincsenek emberek. Miután Aerin elhagyta a "nyerget", ismételten átváltozik, csakhogy ez az átváltozás most más.
Egy magas, szőke hölgy jelenik meg a farkas-sárkány egykori helyén. A szaga alapján egy vámpír, a hátán pedig ugyanolyan pók alakú rúnát visel, de a szám nem a 10-es, hanem az 1-es.
Egyik kezével a levegőbe dobja a halat, a másikkal pedig egy méretes kardot húz elő a saját mellkasából. Még a levegőben, tökéletes, egymást követő vágásokkal szeleteli fel az ebéd tárgyát: a pikkelyeket eltávolítja, akárcsak a beleket és egyéb nem kívánatos részeket. Az ilyen módon szépen felkarikázott húsdarabok, egyenként szúródnak fel a pengére és kezdenek el egyre vörösebb árnyalatot nyerni, mintha csak a Nap éltető sugarai melengetnék Őket.
- Kérlek, légy még egy kis türelemmel. Hamarosan elkészül. - Szólal meg egy lágy, női hangon és kedvesen rámosolyog új útitársára.

- Folytatás -